Bokorosztás, védőlovag, trafóból paneltömb – Ezt csináltuk mostanában Újpesten és Káposztásmegyeren

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Budapest IV. kerületében, vagyis Újpesten és Káposztásmegyeren.


Tavaly márciusban a Farkaserdő lovagjával gazdagodott a Homoktövis utca – Megyeri úti körforgalom. Volt benne meló, de a gyerekeknek ez a megoldás a várromokkal biztosan jobban bejön, mint az eredeti Főtávos kigőzölgő.

Készült az akcióról egy progresszív, marketinges hangulatvideó is:

Az Országos Négyszínfestő Hétvége keretein belül a Kassai és a Tél utca sarkán lévő töredezett úttestet vettük kezelésbe. Természetesen ezúttal sem úsztuk meg rendőri intézkedés nélkül, de az eredmény szerintünk magáért beszél.

Az Országos Városfelújító Hétvégén sem voltunk tétlenek: emléktáblát állítottunk az Ismeretlen Táblának az Árpád út – Szilágyi út sarkán, növényeket ültettünk, valamint négyszín korlátot is festettünk.

Zöldkutya akciócsoportunk Istvántelken is növényültetést foganatosított.

Követve a 2019 előtti városvezetés fétiseit, szeptember második hétvégéjén társasházat telepítettünk zöldterületre a Megyeri úton – azon belül is egy régi trafó helyére.

Az országgyűlési kampányfinisben több növényes akciónk is volt.

Mivel az önkormányzat több ízben elutasította azt az igényünket, hogy a zöldfelületeket pollerekkel védjük az oda parkoló autók elől, a kezünkbe vettük a dolgot és ügynevezett biopollereket ültettünk több helyszínen is.

Ezek jó részének aztán alig pár héten belül nyoma veszett – a tolvajoknak üzenjük, hogy 1500 forintos leárazott bokrokról volt szó, amiket ráadásul a rákövetkező hétvégén ingyen osztogattunk…

…egy másik kampányrendezvény keretében, az újpesti piacnál. Az érdeklődés óriási volt, többször is fordulnunk kellett új növényekért, de kivétel nélkül minden elkapkodták. Ingyen sörrel is készültünk, meglepő módon az kevésbé volt népszerű.

Alig másfél hónappal az országgyűlési választás után már rá is fordultunk az önkormányzati időközire, ahol Magyar Péter volt a jelöltünk a káposztásmegyeri körzetben. Egyik kampányeseményeként a Farkaserdőben tartottunk padfelújítást.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Újpest BP IV. kerület oldalt kövesd! Ha részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
A költségvetés 5 tízezrelékét sikerült megspórolnia Újpest önkormányzatának azzal, hogy megszüntették a fiatal házasok lakásvásárlási támogatását

2021-ben Újpest képviselő-testületének (elvileg) szociálisan érzékeny, baloldali többsége 7/2021 (II.15) rendeletével hatályon kívül helyezte a fiatal házasok első lakáshoz jutásának Read more

„Én fogok rendet tenni, de az fájni fog” – Kirúgták a jegyzőt és két osztályvezetőt Újpesten

A fenti idézet (elvileg, a hivatalos jegyzőkönyv még nem jött meg) Trippon Norbert a Demokratikus Koalíció újpesti alpolgármesterétől származik (idézetek Read more

Rendőrök és antirasszista teknősök összecsapása Újpesten

Egy ideje minden péntek reggel sétálok egyet meló közben anyámmal és a fiammal Káposztásmegyeren, ahol felnőttem. Pár héttel ezelőtt szúrtam Read more

Vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottság – THE GAME

Végre te is kipróbálhatod, milyen pénzt keresni a semmivel. Oké túloztam, évente kétszer fel kell emelned a kezed. Viszont ez Read more