Így szereztük meg az ajkai képviselők amúgy nyilvános vagyonnyilatkozatait – alig 3 hónapba telt

2022 novemberében hoztuk nyilvánosságra az ajkai önkormányzat közbeszerzési szokásait. Röviden a lényeg: ugyanazt csinálja az ellenzéki (leginkább MSZP) vezetésű város, mint Pokorniék (Fidesz) a XII. kerületben. Részleteket erről itt olvashatsz. Ajkán egyébként sem jeleskednek átláthatóság terén, például nem töltik fel a város weboldalára a vagyonnyilatkozatokat. Ezért arra gondoltunk, kikérjük őket, hátha akadnak bennük további érdekességek.

Október végén adtunk be közérdekű adatigénylést, amire a törvényi határidőn belül semmilyen reakciót nem kaptunk. Ezután a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) segítségét kértük, hogy nézzenek az önkori körmére. Végül december végén kaptunk választ, miszerint az igazgatási szünet után, január 9-én személyesen bemehet képviselőjelöltünk megnézni a dokumentumokat. Azonban hiába jelent meg a megjelölt időponban a hivatalban, közölték vele, hogy mivel ez még csak a szünet utáni első munkanap, legyen inkább január 20-a. Ekkor aztán valóban sikerült összeülnünk a hivatal két munkatársával.

Itt egy rövid eszmecsere keretében először is megtudtuk, hogy nem azzal kéne foglalkozni, kinek mennyi pénze van, illetve kik nyernek közbeszerzést a városban. Utána viszont eljött a várva várt pillanat: sikerült betekintést nyernünk a rejtélyes iratokba. Le is fotóztuk őket egytől egyig, most pedig közzé is tesszük, hogy megspóroljuk nektek a több hónapos utánajárást: íme, mostantól szabad perceitekben bármikor böngészhetitek az ajkai városatyák vagyonnyilatkozatait.

Végül pedig, ha már idáig eljutottál, egy nyereményjátékra invitálnánk téged. Ha helyesen megválaszolod, melyik ajkai képviselőnek van 1500 m2 szőlője Mencshelyen, most nyerhetsz egy lovat* tőlünk! Jó kutatást! (* A három részeg lengyel ló egyikéről van szó.)


A vagyonnyilatkozati rendszer Magyarországon számos sebből vérzik: a NAV nem vizsgálja a valóságtartalmukat, ezért lényegében teljesen mindegy, az igazat írják-e a képviselők: ha nem, annak sincs semmilyen következménye rájuk nézve. A vagyoni helyzet változását csak akkor tudjuk nyomon követni, ha két egymást követő évben is kikérjük az épp aktuális vagyonnyilatkozatokat, és egyenként összevetjük azok tartalmát. Az MKKP javaslatát a rendszer átfogó reformjáról itt nézheted meg:

Komment!
Ez is érdekelhet:
HELYREIGAZÍTÁS: Újpesten 35 helyett 25 percet dolgoztak a milliókért a bizottsági tagok

A 2023. évi jegyzőkönyvek szerint a korábban becsült 35 perc évi (!!!) munka helyett idén 25 percet dolgoztak a bizottság Read more

Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete

Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és Read more

Több tízmillió forint állami támogatást kapott a Mi Hazánk házi újságjának kiadója

De Ásotthalomtól is vásároltak ingatlanrészt állami forrásból. Buzizó ellenzék közpénzből. Nemzeti Együttműködés Sok éve sikeresen pályázik állami pénzekre a Mi Read more

Így veszik el az önkormányzati vagyon Újpesten: 14 napig élő, eldugott, konkrét cím nélküli, 1 képet tartalmazó „pályázattal” adnának el 250 millió forintnyi ingatlant

Az önkormányzat nem akarja, hogy te vagy én vegyük meg a köztulajdonú ingatlanokat. Esetleg normális, piaci áron. Inkább eldugja az Read more