Ha bejutnak egy képviselő-testületbe, így értik majd, hogy mi a jó égről van ott szó egyáltalán.
Ma Magyarországon az önkormányzati képviselői állás az egyik leglazább munkahely: ha nem akarsz, akkor nem is nagyon kell részt venned a testületi üléseken. Elég évente egyszer megjelenned, és nem rúgnak ki. (Lásd az eltűnt zuglói képviselő esetét.) Ráadásul úgy kapsz fizetést – hivatalosan tiszteletdíjat – az adófizetők pénzéből, hogy semmit sem kell tudnod magáról az önkormányzati működésről, közbeszerzésekről, kötelező és önként vállalt feladatokról.
Öt év alatt hozzád vágnak egy csomó pénzt egy munkáért, és nem baj, ha fogalmad sincs arról, hogy a gombnyomogatáson túl mi is lenne a dolgod. Van ugyan egy “vizsga” a képviselői eskü előtt, de ez valójában egy online űrlap végignyomkodását jelenti, és lehetetlen elrontani.
Így történhetett meg például, hogy társelnökünk, Kovács Gergő fél évig abban a hitben élt hegyvidéki képviselőként, hogy Pokorni Zoltán emberarcú, korrekt fideszes imidzsének megfelelően a XII. kerület egy tisztességes önkormányzat, ahol teljesen oké módon használják fel a közpénzeket.
Hónapokba telt, amíg Gergő rájött, hogy valójában elég sok minden nem stimmel a kerület gazdálkodásával. Ugyanígy Döme Zsuzsanna Suzi is csak lassan rázódott bele az alpolgármesteri szerepbe Ferencvárosban, és Juhász Veronika is már képviselőként volt kénytelen átesni a tanulási folyamaton a II. kerületben.
Ezért már 2022 őszén elindítottunk egy sokfordulós képzést azoknak a kutyapártosoknak, akik elindulnak majd a ‘24-es önkormányzati választáson.
Először a már dolgozó képviselőink tartottak előadást a tapasztalatokról, majd szakemberek
fejtették ki részletesen többek közt a következő témákat:
- a magyar önkormányzatiság rendszere;
- az önkormányzatok felépítése, működése, hatáskörei;
- a képviselők és a polgármesterek jogai és kötelességei;
- az önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatai;
- mi az a Helyi Építési Szabályzat;
- hogyan néz ki egy éves önkormányzati költségvetés, és hogyan kell értelmezni;
- miképp működnek a közbeszerzések egy önkormányzatnál, mire kell figyelni, ha minimum aggályos a közbeszerzés;
- közérdekű adatokkal kapcsolatos információk
- és így tovább.
A választási programunkban egyébként is szerepel, hogy legyen ilyen kötelező képzés minden önkormányzati képviselőnek, azonban egyelőre csak saját berkeinken belül tudjuk megcsinálni.
Még te is jelentkezhetsz, ha részt vennél a Kutyapárt önkormányzati munkájában.
LEGYEN MINDEN JOBB!
Írta: Nagy Dávid és Terdik Roland