Okoskutya olvasókör: Ernest Callenbach Ecotópia című könyvéről beszélgettünk

1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítására Ecotópiába látogat. Ő az első amerikai, aki a szomszédos szakadár ország földjére lép. A „barbároktól” való félelme és viszolygása fokozatosan rokonszenvvé majd lelkesedéssé válik. Az ökotóp környezetvédő intézkedések megváltoztatták az élet minőségét, kiegyensúlyozottabb lett a nemek közötti kapcsolat, értelmesebb a gyermeknevelés, etikusabb a politika. Tiszta levegőjű városokban, buja erdők ölén játékos, őszinte, szenvedélyes és szabad lelkű emberek élik kiteljesedett életüket. Erről szól az Ecotópia c. regény, a nyolcvanas évek amerikai zöld irodalmának egyik legnagyobb példányszámú, legtöbb nyelvre lefordított kötete.

Április 5-én este a józsefvárosi Cintányéros borozóban beszélgettünk róla. Röviden érintettük a szerző életútját, a könyv szempontjából lényegesebb dolgokra fókuszálva. Szó esett azokról a jövőbemutató technikák, amelyek ötven év elteltével napjaink részévé váltak, valamint egy-két olyan dologról is, amelyek nem valósultak még meg társadalmi szinten.

Alig kezdtünk el beszélgetni a könyvről, máris felmerült a probléma, hogy mennyire lehet élni egy olyan széttagozódott társadalomban, ahol egy tízezer lakost el sem érő legnagyobb település már óriásinak számít. Elvégre, hogyan beszélhetünk kultúráról, ha a népsűrűség olyan alacsony, hogy még egy kőszínházat sem tud fenntartani?

És itt be is jött egy másik könyvre való hivatkozás, Oswald Spengler: A nyugat alkonya. Utóbbinál az az elmélet, hogy a görögök mindig a pillanatban éltek, nem ismerték el a matematika világában a végtelent. A párhuzam, hogy az ökotópok sem akartak maradandót alkotni, nincsenek nagy kutatói központok, az anyagi felhalmozás nem fontos.

Hamvas: „Kínában valaki, nem tudom, ki volt, valószínűleg Wu Cseng-en, az európairól azt írta vagy mondta, hogy rebellis majom.” Mert csak a kereskedőket látták bennük, a mögöttes kultúrát nem vitték el. Most pedig már a kínaiak is azokká váltak, mert csak a termelést majmolják. Eljutottunk addig a kérdésig is, hogy tradicionális-e a nyugati kultúra? Az ökotóp világban nincs versenysport, nincsenek hivatásos művészek, semmi sem jutalmazza a csúcsok döntögetését, így nincs a tökéletesre törekedő tökéletes művész sem. Így negatív kritikaként megjelenik a kérdés, megéri-e Latinovits nélkül élni? Vagy mivel több a szabadidő, az emberek nem dolgozzák szét magukat, van idejük szórakozni és azt csinálni, amit szeretnek. Latinovitsnak ebből kifolyólag nem kell fizetni ahhoz, hogy jó legyen, van ideje kiteljesedni.

Plusz kontextusba helyező könyves hivatkozások: Asimov Alapítvány sorozatában van egy olyan rész, hogy emberek kolonizálnak ötven bolygót tudtatosan felépítve azokat kis létszámmal, aminek az a vége, hogy nagy gondolkodók születnek, de egyedül alkotnak és a végén kipusztulnak. Sokkal fejletebbnek lesznek rövid távon, mindent egyedül csinálnak. Yuval Noah Harari: Sapiens – Az emberiség rövid története című könyve szerint minden embernek van egy hozzáállása. Eközben itt az jelenik meg, hogy az emberek mindent együtt csinálnak, le tudnak mondani a belső hajlamokról, ösztönökről és ezáltal tudnak jobb emberek lenni.

Beszélgettünk a hatalomról: arról, mennyire lehet úgy kormányozni, döntéseket hozni, reagálni a világra, hogy hosszú viták mennek a tévében, és még az átlag állampolgárok is beleszólnak. Minden kultúrának megvan a dinamikája, csak kérdés, mennyit tudunk egy régi civilizációról ma. Az emberiség történelme során sokféle embercsoport sokféle irányban fejlődött.

Egyes embercsoportok minden bizonnyal jól megfértek egymás mellett, ugyanakkor bizonyos szituációkban konfrontálódtak is egymással. Ennek következményeként a történelem a sokszínű fejlődési formák közül a harci, katonai jellegűeket jutalmazta a leginkább, ezek kerültek előtérbe és váltak dominánssá. Napjainkban továbbra is ez a konfrontatív jelleg a domináns, ugyanakkor a kor bizonyos jellemzői (pl. atombomba) ideiglenesen képesek megakadályozni az egyes államok totális konfrontációját.

Egy domináns államszervezet tud jól működni válságban, de talán azon kívül is, elvégre, ahogy például Kína elműködött korábban is. Az állítás a Cao Hszüe-csin: A vörös szoba álma című könyvével lett megcáfolva azáltal, hogy mennyire korrupt volt a régi kínai rendszer is és mennyire akadályozta ez a működést. Egy olyan, gyönyörű megfogalmazás is elhangzott, miszerint a kisember mindig elfért egymás mellett, a hatalom viszont nem. Ezt pedig megfejelte a kérdés, hogy az ember váltja ki az eseményt, vagy az esemény szüli az embert?

Tulajdonképpen az egész este összegezhető az egyik utolsó elhangzott nyitva hagyott kérdéssel: Mi Ökotópia globális hatása, van-e neki egyáltalán, vagy csak egyedül tesznek a környezetért a továbbhaladó világban, önmagukba fordulva?

Ha érdekelnek jövőbeni hasonló eseményeink, csatlakozz az Okos kutya Facebook-csoporthoz!

Komment!