Most épp Szivek Norbert és Komonczi Csaba járt jól egy önkormányzati ingatlannal

Újabb remek ingatlan bizniszt sikerült nyélbe ütnie a kerületnek:

100 millió forintért adott el az önkormányzat összességében 1327 m2 Rácz Aladár út menti területet az ártalmatlannak tűnő MEL36 Kft.-nek, ami mögött viszont végső tulajdonosként olyan NER-es nagyágyúk bukkannak fel az Opten szerint, mint Szivek Norbert és Komonczi Zsolt Csaba, illetve utóbbi egyik rokona.

Miközben az ország egyik legdrágább területén nyilván jóval többet ér egy ekkora telek.

A terület, bár laikusoknak ránézésre erdőnek tűnhet, hivatalosan nem az, hanem – önkormányzatunknak hála – beépíthető lakóövezet, a szokásos környékbeli lakóövezetéknél nagyobb, 25%-os beépíthetőséggel és mindössze 40 százalék zöldfelületnek kell maradnia egy esetleges építkezés után.

Az önkormányzat persze kezdeményezhette volna, hogy legyen hivatalosan is erdő ez a rész (amit most eladtak), ha már a gyakorlatban azzá vált az évek során, de ők inkább az értékesítés mellett döntöttek.

A MEL36-nak eddig egy 3618 m2-es telke volt itt, ez nőtt meg most az üzlettel 4945 m2-re.

Kilátás

Az ingatlan amúgy épp amellett a rész mellett fekszik, ami egyelőre nem lakóövezet, de az önkormányzat nemrégiben akarta azzá minősíttetni. Pokorni Zoltán előterjesztését a XII. kerületi fideszes többség meg mondjuk a DK is megszavazta, de egyelőre nem merték benyújtani a Fővároshoz, akinek még szintén rá kéne bólintania a dologra.

Szivek Norbert nem csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt irányította 2015 és 2018 közt, hanem, mint az Átlátszó írja:

Szivek valaha ingatlanokban utazott, offshore-ozott, az ingatlanprojekteit pedig úgy megfinanszíroztatta, hogy a fal adja a másikat. Ebben partnere volt a fentebb már bemutatott Komonczi Zsolt. A kettejük fémjelezte kemény maghoz lazán kapcsolódik az utóbb (más ügyben) csalásért elítélt egykori labdarúgó klubtulajdonos Tolnai Sándor is. A hitelválságban ezek a kölcsönök jórészt bedőltek. Akadnak projektek, amelyek viszont működni látszanak, például a Várda Drink úgynevezett reorganizációja lehetett Szivek referenciamunkája Kisvárdán, aminek nyomán szárnyai alá vette Seszták László, akinek mentoráltjaként emlegetik.

Szivek szintet lépett ingatlanozásban is, amikor az évek során közel került a Tiborcz-féle csapathoz. Együtt vezénylik például az utóbbi idők egyik legértékesebb belvárosi fejlesztését, a Mahart-székház tömbjének luxusszállodává alakítását.

A valahai kedves, okos jogászember – ahogy ismerői látták korábban – a sikerszéria nyomán hátrányára változott. A sokfelé emlegetett kocsmai duhajkodásra nem került ugyan bizonyíték egyelőre, arra azonban igen, hogyan tárgyalt az MNV alá tartozó egyik céggel. A Magyar Nemzet hangfelvétele szerint megalázó arroganciával, ráadásul jogsértésre (kartellezésre) noszogatta volna a cégvezetőt. Ehhez képest valóban apróbb stikli, hogy már MNV-vezérként százmilliókkal rövidítette meg az államot, amikor a tőzsdei Enefi részvényeire spekulált. Méghozzá arra a pakkra, ami a NER által einstandolt magánnyugdíj-vagyonból származott.

(A képen pirossal határolt rész az ingatlan új, a vásárlással megnövekedett területét mutatja.)

Kovács Gergely

Komment!
Ez is érdekelhet:
A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Továbbra se éri el a kőbányai árakat a Széchenyi-hegy az önkormányzat szerint

Most épp egy Csipak Péterhez köthető cégnek adott el 325 m2 területet az ország legdrágább részén 16.2 millió forintért telekhatár Read more

Mindent megtettek, hogy jobban nézzen ki, de ettől csak még szarabb lett. A XII. kerület közbeszerzései, sokadik rész.

Több mint fél év vergődés után sikerült győztest hirdetnie az önkormányzatnak egy 3 milliárdos közbeszerzésen. Ilyen értékben hívhat le a Read more

Jani, Géza, Józsi és Béla

Tamási Áron utca 18 előtti villanyoszlop: Keletkezése 8-10 évvel ezelőttre datálható, amikor ezen a szakaszon a régi fa villanyoszlopokat cserélték. Read more