A Karolina hanyatlásának története: az állam előbb átvette, majd bedöntötte a mosonmagyaróvári kórházat

2012-ben az állam átvette a mosonmagyaróvári önkormányzattól a kórházat, mondván, az önkormányzat rossz gazdája volt. Az első években ez jó döntésnek tűnt: 2013 őszén befejezték a Karolina Kórház felújítását, ami összesen 850 millió forintból valósult meg. (766 millió jött uniós pályázatból, ez egészült ki a kötelező önkormányzati önrésszel.)

A több mint két évig tartó projektben felújították a gyermekosztályt, a központi labort és a röntgenrészleget, modernizálták a nőgyógyászati műtőt, a tranzfúziós részleget és a kisműtőt. A többi műtőtől elkülönítve szeptikus műtőt alakítottak ki. A krónikus osztályt tíz ággyal bővítették, a gyermekosztály rekonstrukciójával pedig megoldották a szülők elhelyezését is. Megújultak a röntgenosztály gépei, fejlesztették az ultrahang diagnosztikát, új eszközökkel szerelték fel a műtőket. Az épületet akadálymentesítették, a vizesblokkokat felújították, új informatikai rendszert vezettek be. 

Az avatáson Nagy István – akkor még fideszes polgármesterként – azt mondta, hogy a lezárult felújítás korszerű feltételeket teremt a betegek ellátásához. 2023-ban szintén Nagy István – immár fideszes országgyűlési képviselő, agrárminiszter, a miniszterelnök főtanácsadója – már csak a hit erejét tudta hangsúlyozni egy közmeghallgatáson. A hallgatóság gúnyos nevetésel honorálta ezt a stilisztikai bravúrt.

A 9 évvel ezelőtti felújítás után további tervek is szóba kerültek, a rendelőintézet felújítására akartak további forrásokat nyerni. A többéves rekonstrukciós program utolsó lépcsője a járóbetegeket ellátó részleg rendbetétele lett volna. A következő években az egészségügyet országosan jellemző forráshiány Mosonmagyaróváron is éreztette a hatását, például hónapokig nem volt működő röntgen, bizonyos vizsgálatokra több hónapos várólisták alakultak ki, de az igazán komoly bajok a járvány alatt kezdődtek, amikor Covid-kórház lett a mosonmagyaróvári intézmény, így az osztályokat bezárták.

Az újraindításhoz segítséget nyújtott az önkormányzat, lényegében betömte azt a lyukat, ami az orvoshiány miatt keletkezett. Képtelen volt a kórház kiállítani az ügyeletet, ezért más kórházakból szerződéssel foglalkoztatott orvosokkal pótolták a folyamatos működéshez szükséges emberállományt, a közel 300 millió forintos számlát pedig az önkormányzat fizette. Így működött ez 2022 végéig, az OKFŐ engedélyével finanszíroztathatta magát így az intézmény, 2023-ra viszont már nem igényelt pénzt a Karolina vezetése, mert nem kapott engedélyt az OKFŐ-től a bértáblán felüli finanszírozásra.

A pénz február végéig tartott ki, azután bedőlt a rendszer. Az állami fenntartó nemcsak alulfinanszírozta a kórházat, hanem azt is megakadályozta, hogy kívülről pótlólagos forrással mentsék meg. (Emiatt különböző pletykák terjedtek el, ezeknek a lényege az volt, hogy az állami pénzekből felújított kórházat egy jól behatárolható NER-es csoportnak akarják átjátszani. Ez elég logikusnak tűnik, de tény, hogy még nem történt meg.) Jelenleg az osztályok sorsa bizonytalan, 1-2 hétre előre sem tudnak tervezni a betegek. 

Földesi András

Komment!
Ez is érdekelhet:
Megvolt az első testületi ülésünk Újpesten!

A kampányban programot írtunk, 2024. október 1. napja előtt már elértük a testületi ülések közvetítését, valamint a bizottsági helyek csökkentését Read more

Bizottsági koncepciónkat átadtuk a városvezető koalíciónak – meglátjuk, mi lesz belőle…

Lezajlott a második egyeztetés a pártok között Újpesten még a 2024. október 4-i alakuló ülés előtt. A találkozón más pártok Read more

EZ A TE PÉNZED IS!

 Egy hete választották meg az új testület felállása előtt, ZÁRT ülésen, a nyilvánosságtól elzárva, akármilyen pályázat NÉLKÜL, öt évre előre Read more

MKKP Újpest hírlevél – mi történt a nyáron Újpesten?

Sziasztok! Eltelt a nyár Újpesten is és egész sokminden történt, úgyhogy röviden be is számolunk róla! Hamarosan felvesszük a mandátumot Read more