Ki, kutya, a templomból! – Visszatért a fideszes úthenger Egerben, minden javaslatunkat lesöpörték az alakuló ülésen

2024. október 3-án megtartotta alakuló ülését az egri képviselő-testület. A várost abszolút fideszes  többség vezeti. A 15 főből mindössze egy DK-MSZP, egy Mi Hazánk, egy Mirkóczki avatár, és én, mint  MKKP támogatott foglalhatott helyett a városháza dísztermében.  

*nagy sóhaj* 

2019. októberében az óellenzék kétharmados többséget szerzett Egerben, de a kontraszelektált,  együttműködés-képtelen haszonlesők inkább egymást marták szét. Ennek eredményeképpen abszolút  többséggel vette át a hatalmat a Fidesz úgy, hogy az egriek egyötöde szavazott rájuk. Innentől kezdve bármit megtehetnek, amit akarnak, így jogosan kérdőjelezik meg sokan, hogy ennek mi értelme. A  válaszom egyszerű: egyszer majd lesz. Hegyvidéket 20 évig uralta a Fidesz, most meg már nem. De ott van Paks, Győr, Balaton, ahol reped szét az arrogáns hatalomgyár, és még néhány nagyobb település és  kerület, ahol megtanulták, hogy eredményre csak az vezet, ha van érdemi munka.  

Az alakuló ülésen rögtön egyértelmű vált, hogy bármit is szeretnék elérni, előterjeszteni, módosítani, azt automatikusan leszavazzák. Nincs kérdés, reakció, párbeszéd, érdemi vita, semmi. A legtöbb fideszes  képviselőt nem azért ültették be, hogy órákon keresztül eljátssza a demokráciát.

Ebben semmi meglepő  nem lenne, ha a kampányban nem úgy hirdették volna magukat, mint a megújult Fidesz. Ugyanis Egerben a Fidesz-KDNP szervezete mindig is instabil volt, a kisváros fojtogató légköre, a koncon való marakodás ugyanúgy őket is erodálta, mint az óellenzéki pártokat. Ezért is hangoztatom sokszor: az  igazi törésvonalak nem bal- és jobboldali pártok vagy eszmék között húzódnak, hanem a közpénzhez való viszonyon mérhetők le. 

Az egriek átéltek már két ilyen ciklust 2019 előtt, amikor a gazdasági konjunktúra a Fidesznek kedvezett, mégsem sikerült egy élhetőbb várost csinálni. A térségben visszataszítóan alacsonyak a fizetések, az ingatlanárak veteksznek a fővároséval; az időzített demográfiai bomba egyre jobban ketyeg; a közszolgáltatások minősége csökken; a kultúrát a közpénzből finanszírozott, egyre csökkenő  színvonalú, eszem-iszom, dínomdánom kínálat jelenti; szaporodnak a társasházak, miközben a népesség csökken; a tömegturizmus kiszorítja az egrieket az életterükből. Sorolhatnám még. 

Fotók: HM

A lehetőségek kisvárosa 

Úgy érzem, egy olyan regényt fogok írni, amelyben a szülővárosomról mesélek. Az egriek most nem is  azzal bíztak meg, hogy polgármesterkedjek, hanem hogy öt évig ezeknek a fiktív történeteknek bakot  tartsak, ameddig valósággá nem válnak. Nem eshetünk abba a hibába, mint 2019 októberében. Az, hogy  ma abszolút urambátyám rendszer uralkodik, semmi más, csak egy válságtünet, amelyet az ellenzéki  politika azon szereplői okoztak, akik érdekeltek abban, hogy e rendszer érintetlen maradjon. Sajnálom,  mert valamennyi pártban vannak értékes emberek, akiket a háttérbe szorítanak, hogy véletlenül se  érvényesüljenek. 

Technikailag a Fidesz többségét is a DK-MSZP agresszív önfejűsége okozta, holott megadatott a  lehetőségük egy koalíciós kampányra, de inkább azzal voltak elfoglalva, hogy engem és még néhány jelöltet, akiknek a legnagyobb esélye volt nyerni az egyéni körzetüket, ledarálják. Meg is jutalmazták őket: a helyi MSZP elnöke például bizottsági helyet kapott, később talán kisebb beruházásokat is fog, ahogy  arra az elmúlt öt évben is akadt példa. 

A politikai szappanoperán túl sokkal inkább aggasztóbb a tény, hogy nincs pénze a városnak. Eger  mostohagyermeke a Fidesznek. Nem a legnagyobb NER-es cégek fészkelték be magukat, távol állunk  Debrecen, Paks, Balaton vagy Győr helyzetétől. Ez akár áldás is lehetne számunkra, azonban az egyház  jelenléte kompenzálja a helyi nomenklatúrát, talán elég lesz öt évig kielégíteni az érintetteket. 

Áldassék a gyümölcs

Eszerint még valami értelme is lenne annak, hogy az alakuló ülésen megszavaztak egy új pozíció  létrehozását a polgármesteri hivatalon belül, amely nem más, mint az egyházakkal való  kapcsolattartásért felelős polgármesteri tanácsadó. Az országban példanélküli, hogy egy  önkormányzatban ilyesmi létezik, havonta ki tudja, hány százezer forintért. Már ha ezt munkának lehet nevezni. Ez a kifizetőhely semmi másra nem jó, csak tovább zilálja a valóban vallásos közösségek  értékeit. Persze, kritikám miatt úgyis én leszek a keresztények üldözője, a gyűlöletkeltés tótumfaktuma. Meg a drogos.  

Eléggé vallásos családból érkezem, éppen ezért kellő ismerettel merem, és kötelességem is megszólni  azt, hogy az egyházak leuralása semmi más, csak kőkemény privatizáció, abból is a nehezebb fajta, mert  a vatikáni könyvelésekben a közpénz gyorsan eltűnik.

Aki ma Egerben nem látja azt, hogy a korábban  közvagyonnak számító javakra folyamatosan keresztet vethetünk, az egy másik mozit néz. Megeshet, egy egyházi tulajdonban lévő óvoda, iskola, vagy bármi jobban felszerelt, mint egy állami, de ne vicceljünk, ezek a fejlesztési források a színfalak mögött szabad utat találnak a NER gazdasági  érdekeltségeibe. Emiatt, és a meghívásos közbeszerzések bohózata miatt, Egerben nincs verseny, csak korrupció. 

Az alakuló ülésen feltettem a kérdést, vajon mi olyan feladatköre, olyan súlyos teendői vannak az  önkormányzatnak az egyházakkal, hogy a polgármesternek erre egy külön főtanácsadót kell felvenni.  Választ nem kaptam, pedig ezzel Pál sem értene egyet. „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és  könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Szóval nem látok közpénzt a  felsoroltakban, de lehet, hogy a Fidesz azóta módosította Pál levelét is. 

Mindent is  

Ahogy a legtöbb helyen, döntöttünk az új SZMSZ-ről, bizottsági helyekről, képviselői fizetésekről,  illetve most már a testület egyharmada alpolgármester. A közgyűlés előtt két beszélgetésem is volt a  polgármesterrel, amelyek alkalmával részletezte, hogy ők kitalálták a bizottsági struktúrát meg néhány  dolgot, és kész. Mozgásterem csupán annyi akadt, hogy eldönthettem, melyik bizottságban nézem végig,  ahogy a Fidesz megszavaz magának mindent. Minden bizottságban kitalálták, hogy lesz alelnök, amely  helyeket a nem kormánypárti tagok kapják, de a valóságban ez csak parasztvakítás, semmilyen érdemi  jogkörrel vagy eszközzel nem több, mint egy mezei bizottsági tag. Lehet a titulussal villogni e mailekben, már akinek ehhez van kedve. 

A 4 bizottság létszáma összesen 28 fő, amelyben bizottságokként 4 képviselő, 3 külsős, összetételében 5 fő Fidesz és 2 nem Fidesz delegált. Az ellenzék nem kapott elnöki pozíciót, és nemhogy a képviselők  legjava, még a külsős tagok legtöbbje sem jártas szakmailag az adott bizottságokban, jószerivel volt  fideszes pártkatonák, aktivisták, helytartók kaptak helyet, vagy nevezzük őket akárhogy. A kedvencem,  hogy a két külsős tagot, akiket az ellenzék delegálhatott, két szoci kapta, a valóságban pedig a DK  listájáról bejutott képviselő is eredetileg szocialista, ahogy a Mirkóczki avatár is ott kezdte pályáját, így  tehát négy MSZP-s embernek sikerült átmentenie magát a következő öt évre, köszönhetően a Fidesznek.  A Mi Hazánk egy szem képviselőjének is két bizottsági hely jutott, miközben az MKKP lista jelöltjei köröket vertek a Mi Hazánkra. 

A pozíciók, kifizetőhelyek feltöltése nem meglepetés, sokkal inkább aggasztó, hogy a Fidesz a korábbi  városgazdálkodási bizottságot és a pénzügyi bizottságot egybevonta, így az ellenőrző jogkörök  elsorvadtak, tehát az a bizottság, amely benyújtja a költségvetést, illetve áldást mond a szerződésekre,  majd magát veregeti vállon, hogy jó munkát végzett. A felsoroltak korrigálására készítettem  módosítókat, mondanom sem kell, mindet szó nélkül leszavazták, amire számítani is lehetett. Az érdekes inkább az volt, hogy a fideszes képviselők szeme előtt teljes volt a homály, mintha egy szavamat se értették volna. Már csak azért sem, mert volt olyan módosítóm, amely a kulturális bizottság  feladatmeghatározásaiban csak szövegezést érintett volna, nem változtatást. Konkrétan van több tétel egymás után, ami ismétlés, és arra tettem javaslatot, hogy vegyük ki ezeket.

Ezeken túl szerettem volna, ha egy képviselő egy perc helyett két percig tehetné fel a kérdéseit egy adott  napirendnél, továbbá a külsős bizottsági helyekre csak felsőfokú szakirányú végzettséggel, vagy néhány  éves szakmai előélettel rendelkező személyt lehessen delegálni. Nem, nem, és nem.

És javarészt én is  nemmel szavaztam a Fidesz változtatásaira, mert nem értek egyet azzal, hogy fiktív tanácsadói és  tanácsnoki pozíciók jöjjenek létre. Nem értek egyet azzal, hogy az abszolút többségük ellenére ekkora  a hatalomkoncentráció, hogy eltűnik a kontroll, hogy emelkedtek a fizetések, hogy végleg kiüresedjen  a bizottsági munka, hogy visszatérjenek a NER helytartói, hogy a közgyűlés csak abból álljon, hogy néhány percig kérdezhetek, de válaszokat alig kapok, hogy a propaganda újra erősödjön, hogy  ingatlanokat játszanak ki magánkezekbe, hogy az építési szabályzatot kedvük szerint alakítgassák, hogy  a közbeszerzéseket szinte ugyanazok nyerjék állandóan, és még sorolhatnám ezeket, amelyeket az egriek legjava pontosan jól ismer. 

Cave canem! 

De most nem is azzal bíztak meg, hogy újra elmondjam azokat, amiket mindenki tud. Az igazi  többségnek nincs képviselete az egri közgyűlésben. Rajtam kívül. Most adott öt év, hogy építkezzünk.  Van időnk rátalálni egymásra, megismerni a másikat, beszélgetni, fogni egymás kezét. Nyilvánvaló, hogy az egriek nem kérnek többé ebből a rendszerből, de újfent eljátszották a bizalmukat. E felelősök  még mindig itt vannak, és alig várják, hogy újra megtegyék. A testületben – de inkább azon kívül – történő tevékenységem nagyjából gyakorlat lesz, egy útmutató 2029 tavaszáig. Előterjesztések, módosítók hada úgy, ahogy az egriek többsége csinálná. Egy iránytű ahhoz, hogy milyen Egerben akarunk élni. 

Ez egy hatalmas felelősség, amely egyszerre nyomaszt és motivál. Lehet, hogy a következő ülésen  beterjesztem, hogy megválasszanak a kóbor macskákkal való kapcsolattartásért felelős önkormányzati  tanácsnoknak. Mondjuk, ennek még értelme is lenne, mert a plusz pénzből havonta legalább 20 macska  ivartalanítását tudnám finanszírozni.

Domán Dániel

önkormányzati képviselő, Eger

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv.

3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is - ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more

A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more