Fenntarthatóság önkormányzati szinten: stratégiák, illúziók és a valóság

Az önkormányzatok szerepe a fenntarthatóságban évről évre nő, miközben forrásaik és mozgásterük folyamatosan szűkül. A „Zöldszínfestés”-konferencia második kerekasztal-beszélgetésében három érintett – Fajcsák Dénes építész, Heves megye volt állami főépítésze, dr. Pásztor Eszter gyógyszerész, székesfehérvári önkormányzati képviselő és a Kutyapárt listavezető országgyűlési képviselőjelöltje, valamint dr. Vasárus Gábor geográfus, szegedi képviselő az MKKP színeiben – beszélt arról, hogy hol tartanak ma a magyar városok a zöld átmenet útján, és miért nem elég, ha egy városnak „van stratégiája”. A beszélgetést dr. Neulinger Ágnes, az MKKP 2026-os országgyűlési választás listavezetője moderálta.

A teljes előadás (a cikk a videó után folytatódik):

Temesvártól Milánóig – inspirációk és hiányzó konszenzus

Pásztor Eszter Temesváron látott meg egy kezdeményezést, amely szerinte jól példázza, hogyan lehet a városi teret újragondolni a természet bevonásával. A kulturális fővárosi program idején a város főterén 1300 facsemetéből álló „függőleges faiskolát” hoztak létre, amely egyszerre volt művészeti installáció és ökológiai üzenet.

Eszter kedvenc példája mégis Milánó, ahol – mint mondta – „rengeteg négyzetmétert adtak vissza az embereknek az autóktól”. Az olasz városokban az „iskolautcák”, gyalogos zónák és közösségi terek hálózata természetes része lett a városi életnek. Székesfehérvár esetében viszont szerinte nem a pénz, hanem a társadalmi konszenzus hiánya gátolja az előrelépést. „Nem értük utol Milánót, pedig nem nagy ráfordítással készült, csak széleskörű egyetértéssel. Ez az, ami nálunk hiányzik.”

Magyar minták: Cserdi és a felelősségvállalás

Fajcsák Dénes szerint a külföldi minták helyett érdemes magyar példákat keresni. Ő Cserdi települést említette, ahol a polgármester önfenntartó mintagazdaságot hozott létre a mélyszegénység felszámolására.

„A cserdiek megtalálták a módját, hogy önmagukat tartsák el, ez egy vízió lehetne minden településnek” – mondta Dénes.

Zöld terek, élő partok, gyorsabb biciklik

A fenntarthatóság nem mindig egy egész településen, hanem inkább részletekben, egy-egy jól megvalósított fejlesztésben mutatkozik meg – hangsúlyozta Gábor. 

Külföldi példaként említette Katowice főterének átépítését, amely modern, zöld és közösségi funkciókat egyesít – hasonló megoldások sok magyar városban is előrelépést jelentenének. Ugyanígy Utrecht partrehabilitációs projektje is inspiráló: ott a városi vízpartokat nem betonfalakkal, hanem élhető, természetközeli közegként alakították ki.

Hazai példaként a derekegyházi vízprojektet említette, amely Nívó-díjat is nyert. A projekt lényege, hogy a csapadékvizet nem vezették el gyorsan, hanem helyben hasznosították és biológiai tisztítással kezelték. A rendszer köré telepített erdő növekedése is felgyorsult, így többszörös hasznot hozott: javította a vízgazdálkodást, növelte a biomasszát és erősítette a helyi ökoszisztémát. Ez a „többszörös felhasználás gondolkodása” – amikor a víz, a zöldfelület és az energia egymást erősíti – jelenti a valódi fenntarthatóságot.

A mindennapi élet szintjén is fontos lenne a környezetbarát közlekedés, különösen a síkvidéki magyar városokban. „Legalább olyan bicikliút-hálózat kellene, mint Szegeden” – hangzott el. Ott a kerékpár gyakran gyorsabb, mint az autó, különösen, ha a parkolóhely-keresést is beleszámítjuk az utazási időbe.

Az ilyen apró, de rendszerszintű változások – a víz helyben tartása, a természetes megoldások és az élhető közlekedés – mutatják meg, hogyan válhat a fenntarthatóság gyakorlattá, nemcsak célkitűzéssé.

Székesfehérvár papíron zöld

Székesfehérvárnak van Fenntartható Városfejlesztési Stratégiája, amely 2021 és 2029 között érvényes. Eszter elmondta, hogy a dokumentáció „drága, hosszú és optimista”, de a valóságban kevés adat és még kevesebb eredmény van mögötte. Pásztor Eszter azt is mondta: „A jelentés szerint minden szuperül halad, de az indikátorok többségére nincs adat. Sok csak becslésen alapul, tehát valójában fogalmunk sincs, hol tartunk.”

A civil szervezetek véleményét formálisan bekérték, de a visszajelzések nyomtalanul eltűntek.

„Azt hittük, hogy az e-mailes véleményezést majd követi egy munkacsoporti egyeztetés. De kiderült, hogy az volt a megbeszélés” – mondta Pásztor Eszter.

A városban ma inkább szimbolikus zöld kezdeményezések zajlanak: apró esőkertek, mini Miyawaki-erdők, egyetlen zöldtetős biciklitároló. „Mindenhol látni jó szándékú gesztusokat, de nincs átfogó koncepció. A döntéseket nem szűrik át fenntarthatósági szempontokon.” A város szélén fejlesztett „zöld tüdeje” autóval megközelíthető, a belváros pedig sötét kőburkolat alatt forr – a kettő közötti ellentmondás jól összefoglalja, mi a baj a „papíron zöld” városfejlesztéssel.

Az önkormányzatiság válsága

Fajcsák Dénes szerint a fenntarthatóság egyik alapfeltétele az önkormányzatiság újragondolása. Az elmúlt 20–30 évben a települések működése rossz irányba fejlődött: az önkormányzatok megszokták a pályázati pénzekre épülő működést, és elveszítették a közösségszervező szerepüket. Miközben a falvakban még működik az összefogás – „ha baj van, mindenki tudja, kinek van homlokrakodója” –, addig a városokban a lakók mindent az önkormányzattól várnak el, mert „befizették az adót”. Ez a gondolkodás a településfejlesztésbe és a fenntarthatóságba is beépült, miközben a források elfogytak, az állam elvont bevételeket, a rendszer pedig egyre működésképtelenebb lett.

A helyzetet tovább rontja, hogy a főépítészek politikai függésben dolgoznak. A legtöbb esetben kiszolgálják a hatalmat, a szakmai döntések gyakran politikai vagy gazdasági ellentétekbe ütköznek, így valódi fenntarthatósági megoldások nem születhetnek.

Példaként egy Eger környéki napelempark-projektet említett: az önkormányzat 7,5 hektár termőföldre tervezte a beruházást, holott a város paneljeinek tetejére is telepíthető lett volna.

„Csak egyeztetni kellett volna négyezer lakással, de a pályázati határidő rövidsége miatt a könnyebb, de kevésbé fenntartható megoldást választották” – jegyezte meg Fajcsák Dénes.

Más településeken épp ellenkező probléma akadályozta a zöld fejlesztéseket: egy-egy apró jogi anomália vagy rendezetlen besorolás miatt nem lehetett napelemparkot telepíteni még akkor sem, ha a helyszín logikus és környezetbarát lett volna.

Dénes összegzése szerint: amíg az önkormányzatok a pénzforrásokat hajszolják ahelyett, hogy közösségeket szerveznének, és amíg a szakmai döntések politikai érdekeknek alárendelten születnek, addig a fenntarthatóság csak elméleti cél marad.

„A zöldmezőn épített napelemparknak tilos lenne létrejönnie”

Vasárus Gábor a szegedi tapasztalatairól beszélt. Szerinte Magyarországon a szabályozás is a fenntarthatóság ellen dolgozik. „Ma egy zöldmezőn könnyebb lakóövezetet vagy ipari parkot kijelölni, mint egy barnamezőt hasznosítani. Ez önmagában vicc.”

A napelemparkokat különösen élesen bírálta:

„Ha rajtam múlna, hivatalból megtiltanám, hogy zöldmezőre napelemet lehessen telepíteni. Egy áruház tetején, vagy a parkolója fölött sokkal jobb helye van a napelemnek.”

Vasárus Gábor Szeged példáját sem látta kiemelkedően pozitívnak. Bár van előremutató zöldfelület-rehabilitáció, a térkőburkolatok sötét színe miatt a város nyáron felforrósodik. Az indikátorokat pedig – mondja – gyakran értelmetlenül határozzák meg. „Azt mérik, hány gyerek gyűjti szelektíven a szemetet, nem azt, hogy hány fa marad meg öt év után.”

Fenntarthatóság: nem stratégia, hanem kultúra

A beszélgetés tanulsága, hogy a magyar önkormányzatokban nem a pénz, hanem a szemlélet a legnagyobb hiánycikk. A fenntarthatóság nem egy dokumentum, hanem döntéshozatali kultúra kérdése.

Amíg a városok stratégiái „jó papírok jó pénzért”, amíg a civil visszajelzések az e-mailfiókokban maradnak, és amíg a polgármesterek politikai kinevezettjei döntenek a tájképvédelmi kérdésekről, addig a zöld átmenet csak díszlet marad, vélte Gábor.

A beszélgetés résztvevői abban egyetértettek: a fenntartható város nem attól lesz élhetőbb, ha több a stratégia, hanem ha nagyobb a felelősségérzet – döntéshozókban és lakókban egyaránt.

Mató Ildikó, Gárdonyi Ágnes