A szombatehlyi olvasókör június 27-i alkalmán Arthur C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve című művét boncolgattuk. A szerző a második világháború alatt a rádiósokat képezte ki fizikusként, ő írta a 2001 – Űrodisszeiát is. Hozzá kötődik tpvábbá a geostacionárius műholdak kitalálása. A novellát 1953-ban írta, magyarul a Móra Ferenc Kiadó által gondozott Galaktika c. lapban jelent meg. Zárómondatát a sci-fi irodalom legszebb zárómondataként tartják számon.
A sci-fi irodalom kapcsán szóba került ajánlásként Orson Scott Carl Végjátéka, Asimov munkássága, Cyril M. Kornbluth 1951-es Orvosi táskája. Volt olyan vélemény, hogy azért számított a 40-es, 50-es évek a sci-fi fénykorának, mert a McCartney-korszak cenzúrája sokkal kisebb mértékben jelent meg a sci-fi területen mint a szépirodalomban. Az amerikai irodalmi élet pedig átvette a 40-es, 50-es években katonáknál alkalmazott tudatmódosító szereket. Verne Gyula vajon sci-fi?
Feltettük a kérdést, hogy a novella inkább sci-fi vagy vallási történet? Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Egy vallási csoport dönthet-e úgy, hogy a saját hitrendszerét rákényszeríti másokra? Az Erik a Viking film is feljött példaként, miszerint mennyivel szebb gondolat, hogy mindenkivel az történik, amiben hisz párhuzamosan egymás mellett. A valláshoz, hithez felelősség is tartozik. A szerzetesek etikusan járnak-e el azzal, hogy áttérnek a számítógépre és három hónapra rövidítik a 15 ezer évet? Vagy inkább maga az egész történet egy paródia onnantól kezdve, hogy a szerzetesek egy számítógépet szereznek be, hogy gyorsítsák, siettessék a szent feladat elérését? Olyan ez, mintha végigautóznánk az El Camino-t?
Különösen igaz ez Alexandra David-Néel történetének fényében, aki úgy szökött be Lhásza szent városába, ahová abban az időben idegenek belépése tiltott volt. Tulajdonképpen az maga a világvége, hogy odakerül egy számítógép. Ugyanakkor azoknak, akik élnek a túlvilági életben, a világvége lehet csak egy új kezdet is. És persze, ahogy lenni szokott, a szép magasztos gondolat után jött egy gagyi Harry Potter-hasonlat, ahol a Bölcsek Kövében Dumbledore összeszedi a fényeket és elkezdődik a varázslat.
A “legszebb zárómondat” állítás miatt kíváncsiságból megnéztük a magyar mellett angolul is ezt a bizonyos zárómondatot. Íme:
“Odafenn szépen, sorban kialudtak a csillagok.”
“Overhead, without any fuss, the stars were going out.”
Szóba kerültek a fordítások is, hogy a nagy francia verseket Tóth Árpád, Kosztoányi Dezső és a többi nyugatos sokkal szebbre fordította, mint az eredeti. Mennyire nem mindegy, hogy milyen fordításban olvasunk valamit, hiszen Villon Mészöly vagy Vas István fordításában sokkal jobb.
Egy adott pillanatban pedig felmerült a kérdés, hogy mit csinálnánk végtelen sok pénzzel? A legkülönfélébb válaszok érkeztek: volt aki tanításba fektetné, volt aki filantróp lenne, volt aki víz melletti házat venne, volt aki tanyát, kertet, volt aki megváltaná a szabadságát, volt aki ugyanazt, csak felállna ha elege van. Majd másvalaki nagyon aljasan megkérdezte, hogy most miért nem csináljuk azt, amit akkor csinálnánk.
Ajánlásként még elhangzott a Felhőatlasz, a P.Mobiltól a Pléhkrisztus, a Fehér Lótusz, a Ha kedd akkor Berlin. Megbeszéltük, hogy szeptembertől is folytatjuk az olvasókört kedd esténként, a szeptemberi könyvet pedig július 25-én, a Csikágó átbeszélésekor fogjuk eldönteni.
Zakota Tamás
Ez alkalommal ismét egy nagyon erős orosz könyvről beszélgettünk. Hogy kiemelkedő alkotásról, az is mutatja, hogy az előszót maga Ulickaja Read more
A januárra átcsúsztatott decemberi klubunk azzal kezdődött, hogy egyik társunk felajánlotta Esterházy Harmónia caelestisének első (régi) kiadását annak, aki szeretné, Read more
December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more
A könyvet Emesénk javasolta, a miért?-re az volt a válasza, hogy neki fiatal(abb) kislánykorában meghatározó élményt adott a mű. 1952-ben Read more