A „Főapát-sztori”

Pannonhalma kereszt

Azt látom, hogy a tárgyalások részleteibe, az érdekek felvonultatásába jellemzően nem avatják be az önkormányzati szereplők a közösséget. Szerintem ez egy elavult módja az önkormányzati politizálásnak, amin szeretnék változtatni. A közszolgálatiság alapja, hogy a történések mozgatórugóit is megismerjék az emberek. Én ezért írtam arról részletesen, hogyan és miért talpaltam be végső lehetőségként Pannonhalmára, hogy kisemberként megpróbáljam meggyőzni a Főapátot, hogy ne vegye el az 1,6 milliárd forint értékű iskolaingatlant a kerülettől. Mivel önkormányzatként a közvagyont tulajdonképpen a ti nevetekben menedzseljük, szerintem rátok tartozik, hogy egy ilyen érdekegyeztetésen mik hangzanak el, és mi lenne az egyik vagy másik lehetséges döntés következménye.

Ezért maga a történet a végeredménytől függetlenül is tanulságos. Számomra fontos, hogy az emberek lássák, mi van egy ilyen esemény hátterében. Mi hangzik el, kinek mi az érdeke, a szerepe:

Bővebben: Keddi kaland: utazz Pannonhalmára, juss be az igazgatóhoz, és győzd meg a főapátot, hogy ne vegye el az egyház a II. kerületi önkormányzat 1,6 milliárd ft értékű ingatlanát! >>

A Magyar Narancs is megkérdezett az esetről, és a Polgármester reakciójáról is. Itt elolvashatod a cikküket: Minden papsajt

„Sikerült megállapodnom Hortobágyi Tamás Cirill főapáttal, így a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság visszavonta az iskolaingatlan tulajdonjogának megszerzésére irányuló igénybejelentését” – írta Őrsi Gergely. A polgármester levélben kereste a főapátot egy olyan ajánlattal, amellyel nem sérül az önkormányzat érdeke, de a főapátságnak is elég jogosultságot ad az épület fölött, amelynek az önkormányzat nem szán más funkciót. Őrsi Gergely nem részletezi, hogy ez vagyonkezelői jog lenne-e – a Facebookon neki múlt csütörtökön elküldött kérdésünket látta, de nem reagált rá. Így azt sem sikerült tisztázni, kire gondolt, amikor ezt írta posztjában: „Úgy vélem utólag is, hogy nem szerencsés politikai ügyet kreálni ilyen esetekből, és kifejezetten káros, ha politikai haszonért bárki mérgezni próbálja egyház és önkormányzat viszonyát.”

Nem hiszem, hogy nekem szólt a polgármester úr sejtető kijelentése, hiszen egy önkormányzati képviselőt politizálással vádolni az kb. olyan lenne, mint egy újságírót azért számon kérni, hogy kérdésekkel provokál” – tűnődött a Magyar Narancs kérdésére válaszolva Juhász Veronika, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt II. kerületi önkormányzati képviselője.

Komment!
Ez is érdekelhet:
ASZFALTSZAFARI – egy II. kerületi zebra története

Hogyan lesz egy lakossági bejelentésből közúti zebra a Zsigmond térnél? Ebben a videó sorozatban megpróbáltuk ezt lépésenként nyomonkövetni. Erre a Read more

Esélyegyenlőség vasak nélkül
Veronika csavarbehajtóval eltávolítja a buszmegálló padjain lévő elválasztó vasakat

Szociális érzékenység emberüldözéssel? Inkább fejlesszük a nappali megeledőt és a helyi szociális hálót!

A gerillakertészkedéstől a pártfinanszírozás feltárásáig

Az önkori nálunk néha olyan, mint a Google: beszélsz egy ötletről, és egyszer csak azt látod, hogy valaki megvalósította...

Budán megszavaztuk, hogy leszokunk a műanyag palackos vízről

A novemberi képviselő-testületi ülésen megszavaztuk a II. kerületben, hogy az önkormányzat és intézményei ne szerezzenek be többet műanyag flakonos ivóvizet.