„A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit”

„A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Hollóban. Résztvevők voltak: Bodoky Tamás (Átlátszó főszerkesztő, újságíró), Nagy József (24.hu, újságíró), Stumpf András (Válasz Online, szerkesztő, újságíró), Uj Péter (444, főszerkesztő, publicista), Terdik Roland (MKKP, moderátor). A teljes felvétel már elérhető a YouTube-csatornánkon, az alábbiakban pedig az elhangzott legfontosabb állításokat közöljük szerkesztett formában.

Vannak-e olyan sajtótermékek Magyarországon, amelyek külföldi érdekeket szolgálnak anyagi juttatásokért cserébe?

Bodoky Tamás véleménye szerint azok gyakorolják Magyarországon az igazi közszolgálati újságírást, akiket „külföldi érdekeket kiszolgáló” jelzővel illet az adófizetők pénzéből finanszírozott propaganda birodalom. Nagy József a nem fideszes sajtóban ilyet nem ismer. Stumpf András szerint a FIDESZ sajtó lehetne ilyen, ha tudomása lenne arról, hogy Putyintól érkezne ilyen támogatási forrás Magyarországra, de mivel ilyenről nincs tudomása, ezért ilyen sajtótermékről nincs tudomása. Uj Péter úgy látja, már „a kérdés feltevése is hibás, mert egy olyan »keretezés« elfogadását sugallja, amilyen vádaskodással teleszórják az adófizetők zsebéből ellopott pénzből az emberek agyát.”

A nem a saját érdekeit szolgáló sajtót a kormány tudatosan ellenzéki médiának titulálja. Belekényszerül-e emiatt a független sajtó az ellenzéki szerepbe?

Nagy József nem szereti a „független, objektív, ellenzéki” jelzőket a sajtóval kapcsolatban, mert „a jelenlévők egyik pártnak sem a szekértolói (ideértve a Kutyapártot is), nem az a dolguk.”

Uj Péter szerint ez a fogalmi vita gyakran felmerül. A liberális demokráciával alapvetően szemben álló politikai erők részéről jellemző az a típusú érvelés (nem csak Magyarországon), hogy az embereknek a világról alkotott alapvető képét a hatalom határozza meg, és a politika valamilyen „gyanús, mocskos dolog”, amiben nem jó részt venni. A sajtó nem folytat hatalompolitikát, szemben az „álsajtóval”. A valódi sajtó, vagyis a liberális demokráciákban intézményesült sajtó azért tesz bármit, hogy kiderüljön az igazság, vagy kiderüljön valami a világról. 

Stumpf András Nagy József szavaira visszautalva úgy fogalmazott, a „független, objektív” szitokszóként szokott felmerülni a kormánypárti politikusok részéről, mert szerintük ilyen nincs. Természetesen az újságíró a saját értékrendjétől nem tud függetlenedni, de szerencsére „az újságírás sok műfajből áll, és megvannak azok a műfajok, amiben az újságíró a szubjektív véleményének hangot tud adni, például a publicisztikákban.”

Nagy József egyetértett azzal, hogy valóban, az újságíró nem független a saját értékeitől, azt írja, amit gondol, és nyilván azt, amire a piacon kereslet van, mert a lapot fent kell tartani. Utalva Uj Péter megjegyzésére, „arra van kitalálva a közéleti sajtó, hogy az igazságot keresse, felfedje és közzétegye.”

Bodoky Tamás szerint az egész „ellenzékizés, Sorosozás” a jelenlegi hatalomnak a sajtóról alkotott fogalmáról mutat tükörképet, mert az ő elképzelésük szerint „az a sajtó, amit én fizetek (…), és ha nem én fizetem, akkor nyilvánvalóan azt más fizeti, akkor ő üzeneteit közvetíti”. Vagyis a jelenlegi hatalom „kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit, vagy bukkanhat valamire, vagy megírhat valamit”. Az Átlátszó többször foglalkozik ellenzéki ügyekkel, amit az olvasóközönség egy része nehezen tolerál. Vagyis gyakran maga az olvasóközönség szorítaná a lapot az ellenzéki kategóriába. 

Befolyásolja a független sajtó az ellenzéki politikusokat? Az előfizetők, a támogatók, az olvasók mennyiben vannak hatással a megjelenő anyagokra, létezik-e öncenzúra?

Bodoky Tamás tapasztalata szerint a politikusoknak egyre kevésbé van szükségük sajtóra ahhoz, hogy eljussanak a közönséghez. A legsikeresebbek a közösségi médiában, direktben kommunikálnak a közönségükkel, a saját maguk által ellenőrzött körülmények között, és ehhez nincs szükségük közvetítőre. Példa erre maga Kutyapárt is, ami saját online médiát csinált a sajtót megkerülve – utalt ezzel Kovács Gergely oknyomozói munkásságára.

Nagy József úgy látja, amikor egy politikus belép a tartalomgyártói szerepbe, akkor nemcsak a saját közönségét akarja eltalálni, hanem a sajtónak is beszél, hogy ezzel ráirányítsa a sajtó figyelmét is saját ügyeire, ezért – véleménye szerint – a szereptévesztés mögött egy ilyen hátsó szándék is meghúzódhat. Az újságírás egy szakma, főállásban jobb hírszerkesztő, jobb oknyomozó, jobb interjú- és riportkészítő tud lenni valaki, mintha pártépítési, pedagógusi vagy orvosi munkája mellett próbálna tartalmat gyártani.

Stumpf András szerint kétségtelen tény, hogy az olvasótábor megtartásáért küzdeni kell ugyan, de az igazságot közölni kell akkor is – ismervén az olvasóközönség jellemzőit –, ha adott tény közlése után várható lesz az olvasók ellenérzése. Akkor ezt a helyzetet kezelni kell, ami rengeteg időt, türelmet vesz igénybe. Ezt megelőzendő fontos a szoros kapcsolattartás az olvasókkal, ami szintén időigényes tevékenység, de mindez elkerülhetetlen a lap fenntartása érdekében.

„Öncenzúra nélkül nem megyek egy tapodtat sem sehova” – fogalmazott Uj Péter ironikusan. Ami a politikusokat illeti, véleménye szerint a politikusoknak nincs már szükségük a média világára, aminek fő oka, hogy az elmúlt évtizedekben a technológiai és társadalmi változások a média válságához, illetve – több más ok miatt is – a liberális demokrácia válságához vezettek.

Ami a médiát illeti, kialakultak azok a technológiák, amelyek a régi típusú médiastruktúrát képesek teljesen kiváltani. De már ennek a közösségi médiás dolognak is kezd vége lenni, egyre inkább az algoritmus, illetve mesterséges intelligencia által vezérelt platformok kerülnek előtérbe. Mindennek következtében a hagyományos média – amit az asztalnál ülők csinálnak – lényegében egy utóvéd-harcot folytat, részben a liberális demokrácia bizonyos értékei, részben saját maga, mint intézmény fenntartása mellett. Uj Péter személy szerint azt gondolja, hogy a liberális demokrácia „egy elég jól működő társadalmi modell volt, és még vannak benne tartalékok, amiket nem kéne kidobni.”

Bosszút áll-e a kormány a független sajtón a kegyelmi ügy miatt?

Novák Katalin kegyelmi botrányának kérdése megkerülhetetlen volt beszélgetésben. Az ügyet kirobbentó első cikk a 444-en jelent meg, és később is a média tartotta fent a figyelmet, nem a politikai pártok. Kérdés, van-e rá esély, hogy emiatt válaszcsapást mér rájuk az Orbán-kormány akár a szuverénitásvédelmi törvény alkalmazásával, amit bármikor be lehet vetni a média ellen.

Nagy József szerint a „bosszúállás” lehetősége nem érzelmi döntés, hanem tisztán matek kérdése. Török Gábort idézve a hatalomgyárban számolják ki, hogy kit érdemes lelőni, ki érdemes életben hagyni, kit érdemes egy picit meglegyinteni. „Pont ilyen költség/haszon elemzés alapján jut megoldásra a hatalomgyár a Kutyapárttal kapcsolatban is, hogy kinyírjuk a Kétfarkúakat, vagy életben hagyjuk, vagy éppen felemeljük őket.”

Bodoky Tamás saját tapasztalata szerint már rutin, hogyha valaki dob egy nagyot a sajtóban, és csinál egy nagy botrányt, utána megbüntetik. De most a 444 lesz a soron következő – tette hozzá félig viccesen.

Uj Péter leszögezte, hogy azt az egészet nem a 444 csinálta. Érdeme van ugyan benne Kaufmann Balázsnak, aki a témát először megírta, de azt követően a többieknek is, „akik ezt tényleg nagyon tisztességesen, normálisan működő sajtó módjára végigtolták”. Emellett a Momentum is felvett egy fonalat az ügyben, amit nagyon alaposan körüljárt. Egyelőre a 444 nem érzi, hogy bármilyen támadás érné. Uj Péter az aznapi parlamenti ülésről szóló tudósításban hallotta, hogy Orbán éppen az ellenzéket nevezte meg a botrány fő felelőseként.

Létezhet-e olyan pont, amitől a jelenlévők ellenzékként tekintenének magukra?

Stumpf András abban a pillanatban pártot alapítana, mert azt tartaná tisztességesnek. Valaki vagy ellenzéki szereplő, vagy újságíró.

Nagy József szerint valaki vagy aktivista, vagy újságíró. Ez a különbség az asztalnál ülők és a Fidesz-sajtóban dolgozók között. Nyilván minden újságírónak megvan a saját véleménye a választásokkor, de az magánvélemény legyen, ne jelenjen meg, esetleg csak publicisztikában, de akkor is nagyon körülbástyázva. 

Uj Péter be tudná bizonyítani, hogy a sajtónak az a része, ami még sajtónak nevezhető, bizonyos szempontból ellenzéke a rendszernek. „A nyugati típusú demokráciában tudja értelmezni magát ez a fajta sajtó, amit csinálunk, ott van szerepe, ott működik.” Viszont ha van egy olyan hatalom, mint Orbán rendszere, aminek az a célja, hogy lebontsa a liberális demokráciát, és a helyére valami mást építsen, akkor ilyen értelemben a „független, objektív” sajtó valóban szemben áll a rendszerrel. 

Stumpf András szerint az ellenzékiséget vissza kell utasítani, mert az politikai kategória. Ezért ha ellenzékiként cselekedne, akkor nem különbözne attól, amit a megafonosok csinálnak, csak a másik oldalról. Hiszen akkor politikai célja lenne, hogy leváltsa a kormányt. Politikai céljuk pedig aktivistáknak, nem újságíróknak van, mivel ez lehetetlenné tenné, hogy olyan dolgokról is írjanak pozitív megközelítésben, amelyek a kormánypárthoz kötődnek.

Szélsőséges helyzetben –„újságírók kiesnek az ablakon” – mi lenne a teendő? Pártalapítás?

Bodoky Tamás szerint két lehetőség közül lehet választani, vagy pályaelhagyás, vagy emigrációból való lapcsinálás, mint például a Szabad Európa mintájára „Szabad Berlini 444” – mondta mosolyogva. De őszintén reméli, hogy Magyarországon nem fajul idáig a helyzet.

Uj Péter véleménye szerint ennek a folyamatnak már vannak látható jelei – nem “az ablakon kiesésnek”, mert szerencsére attól egy pár száz kilométerrel nyugatabbra van Magyarország –, de az elkezdődött itt is, hogy újságírók elszivárognak Nyugatra, vagy legalább egyik lábukat kiteszik, ami elég gyakori. Vannak ilyen veszélyek, ez a fajta veszély, ahogy a „nemzetközi helyzet fokozódik”, úgy érezhetően nő. Minden szerkesztőségbe esnek be időnként ilyen furcsa információk, furcsa emberek, vagy furcsa jelzések, amik nyugtalanítók. Újságírók telefonján találtak furcsa (kém)programokat időnként. És megjelent a szuverénitásvédelmi törvény, ami kimondja, hogy a szolgálatok tetszés szerint, mindenféle kontroll nélkül igénybe vehetők a közélet bizonyos szereplőinek megfigyelésére.

Stumpf András nem érti, hogy a hatalom miért veszi ennyire komolyan az ún. független sajtó létezését, mivel – szerinte – a Fidesz ezeknek az orgánumoknak a megléte mellett is simán tud nyerni kétharmaddal, ahogy ez 2010-ben is megtörtént még a régi választási törtvény szerint. Emiatt nem lehetne érdeke a hatalomnak beszántania mindent, hacsak nem azért, mert elgondolásuk szerint mindent egy kézből – Orbán Viktor kezéből – kell irányítaniuk.

Uj Péter szerint nem véletlen, hogy a Fidesz 2010 után a sajtó nagy részének megszállásával indult el, „és az eredmény tulajdonképpen igazolja Orbánt, még hogyha a társadalmi kár, amit az országnak és az embereknek okoznak, hosszútávon borzasztó, és szinte kiheverhetetlen is. És még nagyon sokáig fogunk ezzel küzdeni azután is, amikor ez a rendszer valahogy véget ér.” Példa erre, hogy a tudatformálásnak sikerült elérnie, hogy ma már a visszafogott jobboldali polgárok egy részének is meggyőződése, hogy az Egyesült Államok támadta meg Oroszországot.

Nagy József: „Addig nem kell senkit sem »kilökni a nyolcadikról«, amíg működik a hiteltelenítés, a túlkiabálás, a megnyomorítás.” A rendszerváltáskor az volt a megállapodás a rendszerváltó erők között, hogy valamilyen módon az államnak finanszíroznia kell a közéleti sajtó létezését, és ez működött is egészen 2010-ig. Azóta a nem kormánypárti sajtó folyamatosan elszegényedik, ennek következtében az újságírók is egyre szegényebbek lesznek, emiatt a színvonalas utánpótlásra szinte nincs lehetőség, valamint egyre növekszik a pályaelhagyás a kiemelkedő újságírók részéről.

Uj Péter: „Mindenki, aki nem a rendszer része, bemutatható ellenségként, és ez a lényege ennek a posztmodern politikának, hogy minden ellenségre sokkal nagyobb szükség van, mint barátra.”

Létezhet-e valamiféle összefogás a nem kormánypárti sajtó szereplői között? 

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy mindannyian versenytársak egy szűk piacon, akik versenyeznek egymással a figyelemért, az olvasókért, az előfizetőkért, és ugyanakkor mindegyik médiumnak megvan a saját arculata, ezért csak valami közös érdekvédelemben lehet(ne) gondolkozni. Erre volt példa, amikor a szuverénitásvédelmi törvény megjelenése után megjelent tiltakozó nyilatkozatot a nem kormánypárti sajtó jelentős része aláírta.

A két órás beszélgetésben szó esett még arról is, szükséges-e a résztvevők szerint, hogy az olvasók megismerjék az egyes szerkesztőségek politikai preferenciáit a választások előtt. Emellett a közönség számos kérdését is megválaszolták. Akit mindez érdekel, a cikk tetején elérheti a teljes felvételt.

Végezetül még egy idézet Uj Pétertől: „Amikor az atombomba szakkifejezés előkerül, akkor az ember Simicska Lajos után óvatos lesz. De egyébként pontos a kifejezés, mert az atombombának mi a legalapvetőbb tulajdonsága? Hogy nem dobják le! Azért van.”

Polinszky Márta