Szerettem volna egy hosszabb posztot írni a képviselő-testület október 3-i alakuló üléséről, viszont annyira rövidre sikeredett, hogy igazából pár mondatban össze lehet foglalni. Kb. 28 perc alatt lezavartuk az egészet. Ebből 20 perc azzal ment el, hogy letette mindenki az esküt. Megszavaztuk a régi-új alpolgármestert és a fizuját, megszavaztuk a polgármester asszony fizuját, valamint szavaztunk a saját fizunkról, ami azt jelenti, hogy bruttó 125 ezer Ft helyett 150 ezer lesz a money. Szavaztunk még arról, hogy az új képviselők neve bekerüljön az SzMSz-be.
Innen jön az érdekes rész
Szóval nem szavaztunk az új SzMSz-ről. Ennek az az oka, hogy még szeptember 23-án a régi képviselő-testület megszavazta az új módosításokat. Szerintem ez önmagában aggályos, hogy az új működési szabályzatot a régi testület szavazza meg (információink szerint volt olyan képviselő, aki azt sem tudta, hogy miről szavaz).
Észrevehettétek azt is, hogy a bizottsági helyekről, illetve a bizottságokról sem szavaztunk. Úgy néz ki, azt is megszavazták, hogy az eddigi 4 bizottság helyett csak kettő legyen, amelyeknek egyenként 17 tagja lesz. Úgy gondoljuk, hogy ez nem jó irány, hiszen mi azt szeretnénk, ha a bizottságok nem kifizetőhelyekként működnének, hanem szakmai alapon.
Megvizsgálva más hasonló méretű településeket, a 34 bizottsági hely az átlag kétszerese, Bicskén ehhez képest 15, Monoron 18 bizottsági hellyel működnek. Bár lehet, hogy más települések csinálják rosszul és csak Budakeszi helikopter. Viszont itt nincs vége. Ugyanis több olyan pontja is van az SzMSz-nek, amely az önkormányzatokat szabályozó törvénybe (röviden Mötv.) ütközik. Ez pedig azt jelenti, hogy az önkormányzat működése is törvénytelen.
A konkrét példák:
- Az SzMSz 27.§ (7).bekezdés (l). pontja szerint a testületnek többséggel kell megszavaznia azt, hogy a vagyonnyilatkozatokat kiadják-e vagy sem. Ez a pont az Mötv. 39.§ (3). pontjával ütközik, ugyanis a vagyonnyilatkozatok közérdekből nyilvánosak. Tehát nincs jogalapjuk megtiltani a kiadásukat, így felmerül a kérdés: miért kell egyáltalán szavazni róla?
- Az SzMSz 19.§ (3). bekezdése szerint a testületi üléseket csak az önkormányzat által megbízott cég vagy a Polgármesteri Hivatal munkatársa közvetítheti és készíthet kizárólagosan felvételeket. Ez az Mötv. 46.§ (1) bekezdésébe ütközik, mivel a testületi ülések nyilvánosak, azaz bárki készíthet felvételt vagy közvetítheti azt.
Nem értjük, ezek miért olyan fontosak, hogy bekerüljenek az SzMSz-be, hiszen ha nincs mit titkolniuk, akkor minek? Ja, és a jegyző miért nem nyomta meg a piros gombot? Mi mindenesetre megkérdezzük a polgármester asszonyt, a jegyzőt és az illetékes kormányhivatalt, hogy mi a véleményük a budakeszi önkormányzat SzMSz-éről.
Csatolok pár linket, ha valaki késztetést érez arra, hogy böngéssze (elég jól el van dugva a hatályos): https://or.njt.hu/eli/730095/r/2024/26/alaprendelet, https://or.njt.hu/eli/730095/r/2024/26, https://or.njt.hu/eli/730095/r/2019/26 (ez a hatályos!)
önkormányzati képviselő