Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet”

Kéri László szociológus, politológus Félidőben, két választás között címmel tartott előadást a nagytétényi Art Quarter Budapestben november 12-én, a Kétfarkú Kutya Népfőiskola és Kazinczy Krisztina képviselőnk meghívására, közel 100 fős közönség előtt. A számos értékes statisztikai információval és személyes történettel tarkított este első részében bemutatta, melyek azok a vadonatúj tényezők,

Read more

Hogyan szervezzünk pártot a kampánytól a döntéshozatalig? – kerekasztal az MKKP táborában

A beszélgetésre az MKKP IX. Országos Passzivista-Találkozó és Alkotótábor pénteki napján, július 19-én került sor Bodajkon.  Résztvevők:  Dull Szabolcs szabadúszó újságíró, (a Telex volt főszerkesztője) Oross Dániel, a TK Politikatudományi Intézet kutatója  Tóth Péter kampánytanácsadó  Vágó Gábor, volt országgyűlési képviselő Moderátor: Póti Botond, a Kutyostat Research vezető elemzője A beszélgetés

Read more

„Hangtalan érintetteknek hangot adni” – Szegénység, szegregáció és integráció szociológus szemmel

Előadó: Dr. Berki Boglárka okleveles közgazdász és szociológus, kutatási területe a társadalmi tőke és annak társadalmi integrációhoz fűződő viszonyának vizsgálata. Moderátor: dr. Vasárus Gábor Az előadásra a szegedi Grand Caféban került sor szeptember 18-án, a teljes felvételt itt lehet megnézni: Dr. Berki Boglárka 10 éves kutatásának eredményeit foglalta össze ebben

Read more

„Nincs olyan, hogy te egyszerre vagy keresztény, és bő nyállal szitkozódó, gyűlölködő ember”

“Ne vidd a politikát a gyerekekhez: az antirasszizmus gyakorlása még nem nekik való!” “Nem imádkozunk veled együtt az ökumenikus imahéten, mert tudjuk, hogy te szervezed a Pride-ot!” “Veszélyezteted a hazát és az embereket, ha odaviszed őket a migránsokhoz!” Nem könnyű kitartással, makacs hittel az emberi méltóság tiszteletét és szeretetet gyakorolni,

Read more

Teaházi esték – Miért sikertelen a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni harc?

Dr. Vasárus Gábor terület- és településfejlesztő geográfus (KRTK Regionális Kutatások Intézete) tartott előadást augusztus 1-jén Győrben, az Astro teaházban. Az előadás elsősorban az átlagember szemszögéből próbálta megközelíteni a probléma gyökerét, mely összetettsége miatt időigényes, de igazán elgondolkodtató. Összetettségét mutatja, hogy már az őskorban megkezdődött a természet rombolása – gondoljunk csak az

Read more

A magyar mezőgazdasági nihil és ami mögötte van

Igazgatási Munkacsoport – Népfőiskola kooperáció 2023. június 30-án Tálas Sándor gazda tartott Népfőiskolai előadást a magyar mezőgazdaságot uraló nihilről, arról ami mögötte van, valamint részlegesen érintettük a lehetséges megoldási alternatívákat is. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet” Kéri

Read more

„Nem vezet sehová, hogy a tanáriban, kávésbögrét szorongatva vívjuk a házi forradalmat”

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola május 26-i beszélgetésén a Miután Felmondtam mozgalom két alapítóját kérdezte Paszicsnyek János. Ez a civil kezdeményezés pályaelhagyó pedagógusok történeteit gyűjti össze és hozza nyilvánosságra, hogy minél többen képet kaphassanak a közoktatás kétségbeejtő helyzetéről, illetve a pályaelhagyás mögött rejlő belső motivációkról, vívódásokról. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb

Read more

Így maxold ki a társadalombiztosításod: ismered az apró betűs részeket, amelyekkel mind spórolhatsz?

Neked is feltűnt, hogy amikor az egészségügyi rendszerünk helyzetéről, az ellátás minőségéről, vagy „gyorsaságáról“ elegyedünk szóba valakivel, szinte biztosan végeláthatatlan panaszkodásba torkollik a beszélgetés? Valljuk be, hogy a negatív észrevételeink nem alaptalanok: manapság egyáltalán nem ritka, hogy hónapokat kell várnunk egy-egy vizsgálatra, nem beszélve a műtéti beavatkozásokról. De mégis, mit

Read more

Nem szegénynek való vidék – Filmklub és beszélgetés Zalaegerszegen a Népfőiskola keretében

A lakhatás alapjog – ezt vallja A Város Mindenkié. Ők egy Budapesten működő aktivistacsoport, akik azért küzdenek, hogy senkinek ne kelljen hajléktalanságban élnie, és senkinek a gyerekét ne vegyék el azért, mert szegény. Aktivistáikkal, akik közül többen maguk is a hajléktalanságot, lakhatási szegénységet megtapasztalt emberek, arra akarják rávenni a hatalom

Read more

Kutyostaton innen és túl – Űrlapok, táblázatok, kérdőívezés és adatelemzés a gyakorlatban

Tudsz kérdőívet készíteni? Érted a pártpreferenciákra vonatkozó közvélemény-kutatási adatokat? Tudod, mire jó és mire nem jó a „nemzeti konzultáció”? Ha ezekre a kérdésekre NEM a válaszod, akkor nézd/hallgasd meg a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében tartott „Kutyostaton innen és túl” előadássorozat mindhárom részét! 1. rész: Kezdjünk bele! Űrlapok és táblázatok a

Read more

„A kormány arra törekszik, hogy az oktatásra a lehető legkevesebbet kelljen fordítani, pénzben és odafigyelésben is”

Dr. Gerő Péter címzetes egyetemi docens, a pedagógiai módszertan szakértője, akit a Rádió Bézs és a Civil Rádió hallgatói a “Szia, Tanár Úr!” sorozat házigazdájaként is ismerhetnek. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében többször is előadott már, április végén a Tanulj az életnek! sorozat második részében arra kereste a választ, mi a

Read more

Informatikai és kórházi közbeszerzések

Igazgatási Munkacsoport – Népfőiskola kooperáció 2023. március 23-án Száraz Miklós, korábban egészségügyi céget vezető vállalkozó és Búzás György, informatikai beszerzésekben jártas szakember ültek össze a Nyitott Műhelyben, hogy a kórházi, valamint informatikai beszerzések anomáliáit megosszák a közönséggel. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton

Read more

Gyorstalpaló: mi fán terem az adatelemzés? Hogyan dolgozd fel a kérdőívvel szerzett információkat?

„Kutyostaton innen és túl!” címmel háromrészes előadássorozatot szerveztünk a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében. Ez itt az adatelemzésről szóló harmadik rész szöveges összefoglalója, amit Bagi Rea tartott. Az elsőt (űrlapok és táblázatok) itt, a másodikat (kérdőívezés) pedig itt tudod megnézni. 1. Adat – információ – tudás A nyers adat „valakinek vagy

Read more

Milyen gondolkodásra szoktat az iskola, és miért áll ez messze az ideálistól?

Dr. Gerő Péter címzetes egyetemi docens, a pedagógiai módszertan szakértője, akit a Rádió Bézs és a Civil Rádió hallgatói a “Szia, Tanár Úr!” sorozat házigazdájaként is ismerhetnek. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében többször is előadott már, április közepén a Tanulj az életnek! sorozat első részében arra kereste a választ, vajon

Read more

Gyorstalpaló: mire figyelj, ha kérdőívet állítasz össze? Hogy zajlik az adatfelvétel és mire jó ez egyáltalán?

„Kutyostaton innen és túl!” címmel háromrészes előadássorozatot szerveztünk a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében. Ez itt a kérdőívezésről szóló második rész szöveges összefoglalója, az elsőt (űrlapok és táblázatok) itt, a harmadikat (adatelemzés) pedig itt tudod megnézni. Mit mérhetünk kérdőívvel? A kérdőíves adatfelvétel nem egy univerzális véleményfeltáró módszer, tulajdonképpen mennyiségi adatfelvétel, ezért

Read more

VIDEÓ | Google űrlapok és táblázatok a gyakorlatban

„Kutyostaton innen és túl!” címmel háromrészes előadássorozatot szerveztünk a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében. A Google űrlapokról és táblázatokról szóló harmadik részt Rácz Györgyi tartotta. Mivel az előadás erősen gyakorlatorientált volt, szöveges összefoglalót nehéz lenne készíteni róla, helyette íme a teljes felvétel: A második rész (kérdőívezés) összefoglalóját itt, a harmadikét (adatelemzés)

Read more

Hajléktalanság határok nélkül – Milyen az ellátórendszer itthon és milyen Ausztriában?

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola mércius 28-i rendezvényén a magyarországi hajléktalan ellátórendszer sajátosságairól/problémáiról esett szó, kitekintve elsősorban Ausztriába. A beszélgetés résztvevői voltak Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapító tagja, Rácz Adél önkéntes koordinátor és Babar Márton, Ausztriában dolgozó szociális munkás, a moderátor pedig Várady Zoltán volt. Az alábbiakban összefoglaljuk a

Read more

Harapni lehetett a civil levegőt a Hősök terén – A Civil Sugárúton jártunk

Március 14-15-én került sor a Civil Sugárút nevű rendezvényre a Hősök terén, ahol szinte harapni lehetett a civil levegőt: közel 90 szervezet mutatkozott be, és ünnepelte közösen a civil szféra eredményeit az elmúlt három évtizedből. A szervezésért nagy köszönet illeti a Civil Bázist és partnereit! Mivel politikai közösségeknek is szólt

Read more

Elmegy a kedved a csapvíztől, ha meglátod, milyen a csövek állapota Magyarországon

Március 22-én a Víz Világnapja alkalmából a Kétfarkú Kutya Népfőiskola is csatlakozott a Víz Koalíció rendezvénysorozatához. A Mechwart ligethez települtünk ki pultunkkal, ahol meg lehetett nézni egy fotókiállítást csőtörések okozta problémákról, néhány szétrohadt csövet pedig élőben is. A téma szakértője, Kozári László minden kérdésre örömmel válaszolt. Az érdeklődés kifejezetten nagy

Read more

„A tankötelezettség leszállítása 18-ról 16 éves korra rasszista intézkedés, ahogy a fiatalok adókedvezménye is”

A március 21-i Antirasszista Világnap alkalmából Miskolcon is szervezett egy eseményt a Kétfarkú Kutya Népfőiskola. A Dr. Ámbédkar Iskolában tartott eseményen az intézmény alapítója, Orsós János vendége volt munkatársa, Budai Júlia. A beszélgetésen részt vettek az iskola diákjai is, akik a világnap alkalmából rendezett iskolai dispután a legjobb helyezéseket érték

Read more

Be kellene végre látnunk, hogy közel sincs szükségünk annyi dologra, amennyi körülvesz bennünket

„Miénk-e egy döntés? Önismeret és minimalizmus a fogyasztói társadalomban” címmel Vági Zsolt mentálhigiénés szakember tartott előadást a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében. A moderátor Juhász Veronika (MKKP II. kerület) volt. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb elhangzottakat, de érdemes megnézni a teljes felvételt. AZ ELŐADÓRÓLZsolt a munkája során segítő beszélgetéssel, személyközpontú módon

Read more

Útjaink a Létkeréken: beszélgessünk a buddhizmusról!

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola március 13-i online előadását Hegyi Csaba tartotta „Útjaink a Létkeréken: beszélgessünk a buddhizmusról!” címmel. Az előadó bemutatkozásként ezt írta magáról: „Diplomás buddhista tanító vagyok, már négy éve írok egy blogot a buddhizmusról. Fogadalmat tettem, hogy terjesztem a Tant, az eredeti, tiszta formájában, és komolyan vettem, hogy

Read more

Tobzódnak a kamupártok: 34-nél néztük meg, van-e értékelhető programjuk, nem lettünk sokkal okosabbak

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola „Pártprogramok a küszöb alól: nem vagyunk egyedül, Gyula!” című online eseményén Tamics Rita, az ELTE Közösségi és Civil Tanulmányok karának mesterszakos hallgatója adott elő tavalyi félévének fő kutatásáról, amely a 2022-es magyarországi országgyűlési választásokon bejegyzett törpepártok programjairól szólt, különös tekintettel szociálpolitikai vállalásaikra. Az előadást Juhász Veronika

Read more

Mi az a kenderbeton, és miért fontos a jövőnk szempontjából, hogy fenntarthatóan építkezzünk?

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola miskolci eseményén Czibik Ádám tartott előadást, aki négy évig dolgozott a dániai Ringkobing településen egy ökofalu megalkotásán. A projekt keretein belül a résztvevők megtanulták megépíteni saját házaikat, a fenntartható életmód jegyében emellett a táplálkozás és a szociális vonal is hangsúlyos szerepet kapott a programban. Ádám mostani

Read more

Mindent a részvételi költségvetésről: kinek jó, ha a lakosság is beleszólhat a közpénzek elköltésébe?

Néhány éve Magyarországra is betört az őrület, hogy az állampolgároknak bele kéne szólnia a döntéshozatalba. Sőt, már a döntések előkészítésébe, és olyan érzékeny területen is, mint a költségvetés! Néhány önkormányzatban már idehaza is elkezdték alkalmazni a részvételi költségvetést, amikor is az összbüdzsé egy minimális részét úgy költi el az önkormányzat,

Read more

A sikeres tanulás titkai felnőttkorban – Hogyan ne felejtsünk el tanulni?

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola online előadásán Dr. Gerő Péter egyetemi docens beszélt az élethosszig tartó tanulásról. Szó esett a tanulási és gondolkodási képességről, motiváltságról, az iskola ezeket leromboló hatásáról és arról, hogy felnőttkorban mégis hogyan használhatjuk ezeket a képességeinket tanulásra, feladatok és problémák megoldására. Hogyan vész el a világegyetem megismerésére

Read more

Éltél már át olyan velőtrázó fagyot, amikor nem számított, hogy a kabátodat vagy a gyerek matekfüzetét égeted el?

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola január 26-i kerekasztalára “Jót s jól: hogyan adjunk? Adományozási kultúra Magyarországon” címmel került sor a Nyitott Műhelyben. Résztvevők (a fenti képen balról jobbra): Tóth Ákos, az Age of Hope Alapítvány alapítója, Mátrai Ildikó, az Adománytaxi munkatársa, Marosváry Dorottya az Igazgyöngy Alapítványtól, valamint Sikota Orsolya, a Budapest

Read more

Tényleg kőkemény versenyistállók az amerikai középiskolák? – A Népfőiskola első filmklubja Zalaegerszegen

Vajon mennyire más gimisnek lenni, majd érettségizni az USA-ban, mint nekünk itt Magyarországon? Milyen az iskolai légkör, milyen lehetőségeik vannak az ottani diákoknak? Mik az álmaik, és meg tudják-e ezeket valósítani? Erről szól Debbie Lum “Mindent bele!” című díjnyertes dokumentumfilmje, amit a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál jóvoltából nézhettünk

Read more

Téglák a falban: beszélgetés az oktatásról szülőkkel és diákokkal

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola február 14-i eseményén az oktatás helyzetéről beszélgettünk olyan szülőkkel és diákokkal, akik egy ponton úgy döntöttek, hogy aktívan kiveszik a részüket a megmozdulásokból. Szó esett sok témáról a szakemberhiánytól a tananyagon át a leterheltségig, és legfőképpen a kiutak kereséséről. Résztvevők voltak: Paszicsnyek János – moderátor, gyakorló

Read more

Orsós János: A társadalom bennünket mindig fel akar zárkóztatni oda, ahová nem enged be

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola miskolci eseményén Orsós János, a Dr. Ámbédkar Iskola vezetője mesélt életútjáról, az iskola megalapításáról, a cigányság jelenlegi helyzetről és a jövő lehetséges útjairól. A beszélgetést Kiss Gábor, az MKKP miskolci koordinátora moderálta, hozzászólt Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója, valamint Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány

Read more

A pénzügyi alapoktól a nyugdíjtervezésig: minden, amit tudnod kellene, de soha nem merted megkérdezni

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola budapesti eseményén Szundy Zsolt közgazdász adott elő a legfontosabb pénzügyi alapismeretekről, az azzal kapcsolatos intézményekről, különböző pénzügyi termékekről, azok előnyeiről, illetve hátrányairól. Az előadás második felében a résztvevőkkel közösen néztük át a pénzügyi tervezés alapjait és módszereit egy esettanulmány segítségével, valamint a résztvevők személyes tapasztalatain, konkrét

Read more

VIDEÓ | A romlás krumplivirágai – Közösségi komposztálás

A KOMPOSZTBARÁTOK HÁLÓZATA országszerte hoz létre közösségi komposztálókat, és ösztönöz mindenkit arra, hogy a környezetében keresse a lehetőséget ezeknek a raklapokból is pofonegyszerűen megépíthető zöldhulladék-feldolgozó ládáknak a telepítésére. Persze a munka java itt is a karbantartás: sikerül-e elég embert megszervezni, akikkel következetesen, elosztva a teendőket, orvosolva a malőröket, majd mindig

Read more

VIDEÓ | Kölyökkori szocializáció a kutyáknál

Újabb zalaegerszegi Népfőiskola alkalmunk keretében Csiszár Viktor a kölyökkutyák korai szocializációjáról beszélgetett Orvos Anita muditenyésztővel és kutyakiképzővel. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide kattintva nézheted meg, a jövőbeniekről pedig itt találsz infókat. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet” Kéri László szociológus,

Read more

VIDEÓ | Mi fán terem a slam poetry?

Hogyan írjunk slam poetry-t, mik az utóbbi években egyre népszerűbbé váló műfaj alapjai? Erről beszélgetett Mészáros Aliz költőnővel zalaegerszegi jelöltünk, Csiszár Viktor, és természetesen felolvasás is volt. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide kattintva nézheted meg, a jövőbeniekről pedig itt találsz infókat. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen

Read more

VIDEÓ | Erasmusszal az ezer tó országában, és egyéb nyalánkságok

Hogyan ismerd meg Európa más tájait ösztöndíjjal? Miért éppen Finnország? Oktatás a pedagógiai paradicsomban. Fjordok között, sarki fény alatt. Avagy hogyan éljünk túl az egyetemi éveink alatt itthon és Finnországban? Erről beszélgetett zalaegerszegi jelöltünk Csiszár Viktor és fia, Csiszár Barnabás a Kétfarkú Kutya Népfőiskola újabb alkalma keretében. Adódott némi technikai

Read more

VIDEÓ | Mit adnak a kutyák az önbecsülésünkhöz?

Újabb zalaegerszegi Népfőiskola alkalmunkon helyi jelöltünk, Csiszár Viktor Az önérvényesítés zsebkönyve című könyv írójával, Dr. Maczák Viktória pszichoterapeutával, kétszeres aranykoszorús mudi tenyésztővel beszélgetett. Témáink voltak: asszertivitás, szorongás, bullying, állatasszisztált terápia. Némi technikai probléma adódott, ezért a felvételt két részletben lehet visszanézni: A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide kattintva nézheted meg, a

Read more

VIDEÓ | Bemutatkozik a VIRICS People, kampánypénztékozló pályázatunk egyik nyertes projektje

A zalaegerszegi PopUp Caféban helyi jelöltünk, Csiszár Viktor a VIRICS People projekt megálmodójával, Bálizs Andrejjel beszélgetett. A virics nem más, mint a nyírfa leve, aminek rendkívül értékes, gyógyhatású a beltartalma. A csapat szeretné ezt minél többekkel megismertetni, ezért egy tájékoztató kampány költségeinek finanszírozására pályáztak. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide

Read more

VIDEÓ | Mennyit ér a szavazatod? – Választási rendszer és mandátumszámolás szakmai alapokon

Az ajánlásgyűjtés és a választási időszak közeledtével olyan előadásokat hozunk el nektek a Népfőiskolával, amelyekből együtt tanulhatunk állampolgári lehetőségeinkről. Éljen a demográfia! Csóka Endre (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) előadásán azt néztük meg, ki kinek eszi meg a szavazatát a 2022-es választáson! (Az MTA-tól elcsatolt Rényi kutatóintézet történetéről itt olvashatsz). Endre

Read more

VIDEÓ | Budapest és Vidék – Testvérek a törésvonalon: 1. rész

Ami elválaszt? Ami összeköt? Nyugat? Kelet? És mindez csak felfelé ?Mióta létezik, miből táplálkozik, és mit csinál velünk, jómagyarokkal a Budapest-Vidék ellentét? Kinek jó, kinek nem, ki pénzeli, ki nem, vége lesz-e már? Szerencsére viszonylag friss kutatások is fellelhetők a témában, ezek állításait is érdemes végigbogarászni közösen. Még fontosabbak azok

Read more

VIDEÓ | Benne van a pakliban 4. rész: All in – az utolsó leosztás

A Benne van a pakliban c. előadássorozat utolsó részében összeültettük az első három rész szereplőit, Dévényi Istvánt, Hadházy Ákost és Kovács Gergőt. Külön-külön már elmondták, a záróestén pedig az is kiderült, vajon hárman egyszerre ugyanazt gondolják-e: Hogyan működjön együtt országgyűlési képviselő és önkormányzati képviselő a korrupció leváltásáért? Mik a változtatás

Read more

VIDEÓ | Benne van a pakliban 3. rész – Kovács Gergővel a XII. kerületi önkormányzat elmúlt két évéről

A Benne van a pakliban c. sorozat harmadik előadásán Kovács Gergő mesélt nekünk a XII. kerületi önkormányzatban tapasztaltakról, az elmúlt két év kutyapártos képviselőségéről. Ti pedig kérdezhettétek, és végre számonkérhettétek a képviselőtöket, hogy mikor épül már meg a pártelnöki szobor a Hegyvidéken, és hogy lehet, hogy két év után még

Read more

VIDEÓ | Benne van a pakliban 2. rész – Macskaüldözésről és korrupció-ivartalanításról

Hadházy Ákossal nem lehet közbeszerzést nyerni. Ez hamar világossá vált számunkra, amikor a Kutyapárttal úgy döntöttünk, támogatjuk a jelöltségét a 2021-es előválasztáson. Egy támogatási biznisz viszont nem jöhet létre egy istenes alku nélkül, ezért meghívtuk, hogy mondjon el nektek mindent, amit tud. Lehet, hogy véletlenül lesz szó egy zuglói politikusról,

Read more

VIDEÓ | Benne van a pakliban 1. rész – Hogyan vált a honi média azzá, amit ma látunk?

Dévényi Istvánnal a Kutyapártos közönség az idei, VI. Alkotótábor nyáresti politikai kerekasztal beszélgetésén találkozhatott először. Akkor egyebek mellett – véletlenül – kitért arra a témára is, ami a magyar közszolgálati média szerkezete, illetve napjainkban tapasztalható állapota mögött meglehetősen furfangos, ám kevéssé ismert jelenségeket sejtet. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy

Read more

VIDEÓ | A Budai Cigányváros története – Magyar romák, roma magyarok ma

A 2021-es táborunkban, Újlengyelen Dr. Bársony János, a Romano Instituto Cigányságkutató Intézettől tartott nekünk előadást legújabb kutatásáról, a Budai Cigányvárosról. A Budai Cigányváros a romákkal való 600 éves együttélésünk emlékét őrzi Budapesten, a II – III. kerületi térségben. Annak érdekében, hogy ezeket ez emlékeket feltárjuk, megjelenítsük és megőrizzük a jelen-

Read more

VIDEÓ | Civilség és Politika 1. rész – ismerkedés a Civil Minimum 2022 programmal

Előadás és beszélgetés Móra Veronikával (Ökotárs Alapítvány), avagy Mindenki politizál, de nem mindegy, hogyan… Moderál: Juhász Veronika. Mitől civil a civil, és lehet-e egyúttal politikus is? Hogyan támogassa a politika a civil társadalmat? (És fordítva…) Politikusnak kell-e lenni ahhoz, hogy a társadalmi folyamatokat alakítsuk, illetve, hogyan teszi ezt egy civil,

Read more

VIDEÓ | Fudan, vagy amit akartok! 1. lecke: Az gyanús, ami nem gyanús – mi fán terem a titkosügynök?

A Kutyapárt Népfőiskolájának 2021 tavaszi előadás-sorozatában olyan témákról volt szó, mint a titkosszolgálat és kémképzés, a kínai expanzió kérdései, kínai kultúra és nyelvek, transznacionális hitelezési folyamatok és geopolitikai vonzataik, vagy éppen, hogy mi köze a marxizmusnak a kínai államhoz. Az 1. alkalom oktatója Bernáth Erik biztonságpolitikai elemző / szakértő volt.

Read more

VIDEÓ | Az anya nő, az apa férfi, én meg így sikerültem – Társadalmi szerepek a nemek tükrében

Az LMBT Történeti Hónap és az MKKP Népfőiskola együttműködésében online panelbeszélgetést tartottunk 2021 februárjában, ahol nemekről, identitásról és ezek társadalmi vonatkozásairól volt szó. Vendégeinkkel pszichológiai, történeti és vallási vonatkozásaiban jártuk körbe a témát. Néhány érintett kérdés: Nem, gender, identitás: mik ezek valójában? Hogyan határozza meg a nemünk mindennapi életünket, emberi

Read more

VIDEÓ | Meteorzáró előadás a Babilon Nyulai Kerékpáros Egyházzal – Tekerjetek Mindörökké!

A Kétfarkú Advent során a Népfőiskola Mindenkutyás Egyetemén a vallás, egyház, társadalom és politika kérdéseivel foglalkoztunk. A Meteorváró Sorozat záróelőadán pedig bemutatkozott a Babilon Nyulai Kerékpáros Egyház, egy fiatal szabadegyház. A tekerés általi szabadulást hirdető vallási közösség tagjai három értékhez és négy erényhez kötődő egyéni törekvésekkel egészítik ki az örömelvű

Read more

Ferencvárosi Parkolóőr továbbképzés – MKKP Népfősuli speciál

Remek ötlet ingyenes parkolással küzdeni az önkormányzatok és a vírus ellen, csak nem lehet parkolni. A helyiek meg kivannak.  Ál-kerékbilinccsel már próbálkoztunk (tegyétek ti is, letölthető, de emellett viszonylag keveset tehet az önkori. Annyit azért igen, hogy lezár pár szakaszt a lakóknak a Bakáts utcában és a Ferenc téren. Ehhez kellett

Read more

Fotelforradalmárok – A Népfőiskola Tudásjavító Börzéje

KORREPETÍCIÓ KERESŐ – KÍNÁLÓ Most, hogy nyakunkon a koronavírus, mindenféle új kihívással állunk szemben. Ezek egyike az otthon tanulás, és az online felületek talán még az eddigieknél is intenzívebb használata. Nyilván, ennek is vannak jó, és kevésbé jó oldalai. Például most a családok egyszer csak sok időt tölthetnek el egymással,

Read more

Online Fecskefészek Készítő Workshop

Mindenhol jó, de legjobb a fészekben! Főleg a koronavírus járvány idején; ilyenkor az online fecskefészek építést javasoljuk a Kétfarkú Népfőiskolával. A néphagyomány szerint a fecskék a híres zsákosokkal: Sándorral, Józseffel és Benedekkel érkeznek, március 18-19-20-án. Idén, 2020-ban is meghozhatták ők a meleget, csak most egyelőre úgy döntöttek, visszaviszik, hogy az

Read more

Állíts Politikát! – Workshop Hellinger módszere alapján

A résztvevők kérésére nem publikálunk képeket az eseményről, amin résztvevők vannak. A Gólya Presszóban kölcsön kapott kis termünk hangulatos füstölőjét viszont megosztom itt veletek. Először körben ültünk, és aktuális társadalmi témákat dobtunk fel, amik éppen foglalkoztattak minket. Mondhatni, hogy özönlöttek a beszédes témák, a koronavírustól kezdve a vidék megszólításán át,

Read more

Amilyen a Kutya – Felelős Állattartás Gazdiszemmel

Péter előadásán a praktikus ebszeretet fő témáit szedték ízekre: A gazdik végre biztonságos környezetben kibeszélhették kutyáikat azok háta mögött, hiszen profi oktatónkat köti a titoktartás. Kissé fájó volt tudomásul venni, hogy a kutyusunk alapszükségleteit főként a kaja és a feladat jelentik, de majd megtanuljuk elfogadni a helyünket ebben a kapcsolatban.

Read more

Van élet csomagolás nélkül is

  Mivel az évek során szinte mindannyian függők lettünk, így az első lépés ennek felismerése volt a leszokáshoz vezető úton. Az MKKP Zöldkutya és a Kétfarkú Kutya Népfőiskola közös szervezésében ötleteltünk arról, hogyan tudjuk a saját háztartásunkból mellőzni az eldobható, egyszer használatos csomagolóanyagokat. Nagy segítséget kaptunk  dr. Flaisz Barbarától, aki elmesélte saját

Read more

Ganümédeszen Innen – Űrkukker Alapismeretek

Az ikonikus elnevezésű 2020-as évben (legalábbis: a Gergely naptár szerint) a Kétfarkú Népfőiskola egy élményalapú csillagászati eseménnyel startolt. Előadónk Lisovszki Sándor volt, aki amellett, hogy a Rózsa Sándor Köszpénz Tékozló Alapunk pályázója, önszorgalomból figyeli a csillagokat, és a Solarpod podcast-ot vezeti a témában. Mindannyiunk- és saját maradék pénzét arra fordítja,

Read more

Idén sem csináltunk semmit, de azt tök jól dokumentáltuk – Pécs 2019

Hétszázkét grafikus több éves melója van abban a pár fotóban, amit nyolcvanhat milliárdért készíttettünk, hogy elhitessük veletek, tök sok mindent csináltunk tavaly. Január elején szültünk pár szánkót   Februárban megnyitottuk a Pécsi Központi Iroda És Alternatív Városházát,  jelképesen és tök komolyan is átvéve ezzel a város vezetését. Csontváry-képekkel díszítettük a

Read more

Felszámoltuk a hajléktalanságot a Hosszúvölgyben: új odúkat adtunk át a vércséknek

Ebből a projektből senki sem maradt ki: végre egy közös Népfőiskola, Zöld kutya, RÓSÁNÉKÖTÉKA, Túra és civil program a komplex valóságalakítás jegyében! Az Aszódi Természetbarátok Közössége pályázott, aztán előadást is tartott nekünk a vércsékről és az odúgyártásról.  Mi gyártottunk, mint a szalagmunkások, de nagyon sok kellett, ezért megszerveztük a II. Odúkészítő Napot is.

Read more

Miket csinálunk

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat.  Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem

Read more

Vízrakétagyártó- és alapfokú űrkilövőképzés – done

Az űrverseny fokozódik! A hazának minden mérnökre szüksége van, hogy ne maradjon le a versenyben. Ezért meghirdettük vízrakétagyártó tanfolyamunkat, hogy mindenkinek legyen saját űrhajója, ha menni kell. Vagy csak úgy, menőzni. Az MKKP kutatói kifejlesztették a 100%-ban öko rakétatípust: újrahasznosított műanyagból készül, üzemanyaga víz. A nápolyi, fagyi és sör a

Read more

4színjáték teszt

Szokás mostanság mondogatni, hogy a játékfejlesztők már semmi újat nem tudnak villantani, és minden egyes friss cím csak tulajdonképpen sokadjára lehúzott rókabőr egy olyan csontról, amit egyébként is fényesre szopogatott már a játékipar. Csakhogy mióta van olyan, hogy független játékfejlesztés, újból belopózott a köztudatba az innováció, és az újítás fogalma. Erre mutatunk most tökéletes

Read more

Kétfarkú szakácskönyv

  Az alábbi videókban összeszedjük azokat a recepteket amikből főzni szoktunk. Azokat a hasznos információkat tartalmazzák, amiből Te magad is kifőzheted a saját kutyapártos- vagy kutyapártfüggetlen forradalmadat! A szakácskönyv-metaforát azért használjuk, mert meggyőződésünk, hogy a jobb atmoszféra érzéki, esztétikai kérdés, mint az ízek és a hangok – de ha harciasabbak

Read more

Kétfarkú szakácskönyv – 3. recept. Ragassz plakátot!

Plakátozási howto. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=sMzC7JXS0D0]   A csigákkal nagyon vigyázzatok, megeszik a plakátokat! Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet” Kéri László szociológus, politológus Félidőben, két választás között címmel tartott előadást a nagytétényi Art Quarter Budapestben november 12-én, a Kétfarkú

Read more

Kétfarkú szakácskönyv 2. recept – Négyszín festés

Sokan kérdeztétek, hogyan is kell pontosan csinálni. Így:   [youtube https://www.youtube.com/watch?v=OeP3eKPJMsQ] Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet” Kéri László szociológus, politológus Félidőben, két választás között címmel tartott előadást a nagytétényi Art Quarter Budapestben november 12-én, a Kétfarkú Read

Read more