Diogenész falva Csillagvölgyben

A mai Csillagvölgy területén fekvő egykori Diogenész falva épületeiből hét élte meg a rendszerváltást és egy a XXI. századot. Sajnos 2020-ra már szinte semmi nem maradt belőlük. Hatalmas hordóból épített lakható emelet, földszint nélküli emeletes ház, labirintus, kitömött mókus a hegedűjével. Volt itt minden. Aztán jött a rendszerváltás és XII. kerületi Önkormányzat.

A Csillagvölgy névadója, a Csillaghoz fogadó

A mai Béla király út 42. területén járunk. 250 évvel ezelőtt. Valamikor 1760 és 1786 közt alakított itt ki egy majorságot Heisehl Gáspár budai ácsmester, az akkoriban szokásos hatalmas, 86 holdas területen alapvetően erdő és rét tartalommal és a majorság épületével.

Az 1800-as évek elején ezt az ingatlant több szomszéd telekkel együtt megvásárolta egy vélhetőleg macedón származású, de mindenképpen görögkeleti vallású textilkereskedő család sarja, bizonyos
Derra Naum. A vagyonos kereskedőcsalád tagja – aki a források szerint vászonban utazott – eleinte jól tolta: 1820-ban nemesi rangot kapott annak elismeréseként, hogy Budapest 1805. évi éhínsége idején 10 000 forint kamatmentes kölcsönt nyújtott a városnak. Arról mondjuk nem találtunk semmit, hogy a nemesi rang mellé az is járt volna, hogy a város visszafizette a kölcsönt, de talán. Derra Naum aztán szétesett, kártyára és alkoholra adta a fejét és talán ehhez az is hozzájárult, hogy az egykori majorság épületét fogadóvá alakította, amit mondhatunk kocsmának is és ezt Csillaghoznak nevezte el. Ezzel egyébként semmi különöset nem tett, hasonlóan jött létre a többi fogadó a környéken: a Fácános, a Harang, az Istenszeme vagy éppen a Disznófő. Persze felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mi a fenének építettek fogadókat az akkor még szinte teljesen lakatlan környékre. Egyrészt azért, mert itt ment a hegyen át az út régen Budakeszire. Másrészt mert ezek hamar népszerűek lettek és a budai polgárság és kisebb részben nemesség kedvelt pihenő- és szórakozóhelyei voltak akkoriban.

Biztos van aki pontosabban tudja, nekem annyit sikerült kiderítenem, hogy 1848-ban már biztosan fogadóként működött, 7 szobával és egy konyhával.

Derra Naum elkövette azt a hibát, hogy nem görögkeleti vallású hölgyet talált magának feleségül, ezért az örökségből kihagyták és nincstelenül hal meg a XIX. század derekán.

Az épület különféle tulajdonok alatt majdnem a rendszerváltásig üzemelt, mikor is elbontották.

Diogenész falva

1872

1850-ben a Derra-birtoknak a mai Csillagvölgyi úttól keletre eső darabját megvásárolta Steindl Ferenc, asztalos, főlövészmester, szabad királyi Pest városának képviselője, a 19. század magyar bútorművészetének egyik legkiemelkedőbb alakja, Steindl Imrének, az Országház tervezőjének nagybátyja, aki azután a mai Béla király út 40. sz. alatt, az út fölé meredeken kiugró magaslaton emeletes, favázas, romantikus stílusú villát építtetett. A ma is meglevő épületet annak idején a Szép Svájcinőhöz (zur schönen Schweizerin) címzett nyaralónak nevezték.

Szép Svájciné fogadó, 1904

Később, 1856-ban Steindl parcellákra osztva eladta birtokának keleti részét, s az újonnan kialakított telkekhez új utat nyitott: a mai Alkony utat. Ennek két oldalán az 1850-es évek második felében és az 1860-as években néhány romantikus stílusú nyaraló épült, amelyek közül az Alkony út 8. sz. alatti, kevés változtatással, ma is áll, sőt jó hír: épp felújítják.

Az 1860-as években Heinrich Ferenc, a Steindl-nyaraló új tulajdonosa a Csillagvölgyi út mentén valóságos nyaralótelepet alakított ki; többek közt felépíttetett egy 10 krajcár belépődíjért mutogatott látványosságot, az ún. Diogenész hordóját (egy kis, emeletes házat, amelynek felső részét egy hatalmas hordó alkotta. Erről, illetve Heinrich Ferenc és Ödön életmódjáról nevezték a múlt század 70—80-as éveiben az egész területet „Diogenész”-nek.

Diogenész-ház eredeti állapotában

A telepről idézzük a Fővárosi Lapok 1877-es írását, úgyse tudnánk jobban leírni.

Nem régen még ez a völgy meglehetősen elhagyott volt. Csak kis diákok jártak bele majálist tartani. Nyolc év előtt azonban egy öreg polgárnak, ki bejárta Európát, eszébe jutott, hogy alkot itt valamit — valami különöset. Boros pincéjében volt neki három óriás hordója, melyekre nem egyszer elgondolható: na ezekben aztán kényelmesen ellakhatott volna Diogenes. Bizonyára ez az ötlet adhatta neki az eszmét, hogy a csillagvölgyben Diogenes tiszteletére hozzon létre valamit.

A baloldalon kezdett egy nyaralót építtetni, melynek második emeletét a pincéjében állt legnagyobb hordó képezi. Bizarr gondolat, de jól sikerűit. Csigalépcsőn jutunk föl e hordóba, melyben nem valami nyirkos dongafákat találunk, hanem ugyancsak feldiszített termet, s önmagunkat megsokszorozva. A mennyezeten pedig a csillagvölgy visszatükrözött képét. Mert a falakat oldalt és fenn tükrök borítják. A kerek szoba bútorzata is meglepő; művészileg kirakott asztalkák díszes székek, két kerevet a falaknál, márványasztal középen, rajta két párducbőr, s az öreg ur kedvenc állatai: egy hű »newfoudlandi« s fürge mókus (hegedűjével) kitömve, üvegszemekkel.

Furcsa, bizarr, sajátszerű kerek hordóterem. Pár év előtt a tulajdonos egy fiatal rokona, mivel este vihar tört ki, ott hált a szobában, kereveten. Éjfél felé a bádog és üveg fedélen elkezd kopogni a nagyszemű eső s a villámlások fényét sokszorosan verik vissza a falak és mennyezet tükrei. Fiatal emberünk oly roszúl érzé magát a Diogenes hordójában, hogy rögtön felöltözött, kirohant s nekieredt a záporos éjszakának, hogy kevésbbé regényes hajlékot keressen.

A »Diogenes hordója« földszintjén kocsma-telep van. Nyáron elég jól főznek benne s jó és olcsó ozsonnát kaphatni.

A szomszéd nyaraló még furcsább volt — emeletes ház földszint nélkül. Tervezője előtt a Semiramis függőkertje lebeghetett. Az egy teremből álló emeletet négy vasoszlop tartotta, mígnem a biztonság előnye győzött a különcségen, s aláépíték a földszintet is, melyben most négy szobácska, s egy konyha van. A harmadik, negyedik, ötödik nyaraló mind csak egy-egy szobából álló »házacska«. Mivel azonban »szokás törvényt szab«, tehát ezeknek is nyaraló a nevök. Hisz a budai hegyek közt feküsznek.

A Jókai svábhegyi nyaralója alatt földalatti zugban lakik régóta egy vén vincellér, ki mellékkeresetűl a sváb atyafiaknak kalapot készít és foltoz; ez, ha lenn a városban kérdik tőle a lakását, azt feleli: »Csak a kalapos villája után tessék kérdezősködni a Svábhegyen.« A csillagvölgy hatodik nyaralóját csak csillagalakú díszítéseiről említhetem meg. Különben hatszobás ház s alig van olyan originális élet benne, mint volt a hetediknek, e hegyoldalba épített villának emeletén a múlt télen, mikor a »majorosok kaszinó «-ja volt, s enni ugyan keveset lehetett benne, de padlásán (pince helyett) fél akó bor állt a publikum rendelkezésére.

A kik most ott nyaralnak, tavasz múltán is részesültek még néha abban a kellemetességben, hogy valami berúgott atyafi éjjel el kezdett dörömbözni az ajtón: »Frá wirthin á klázl Vajn.« E ház emeletének konyháját képezi a második nagy bordó. A harmadikban a pék,és zöldségárus lakik a zugliget ismei’t mindenese: Adám, a ki jószívű ember, csakhogy nagyban hódol Bakhusnak, sok minden volt már a világi életben, szolgált valaha nyergeit szamarakkal a városi kirándulóknak, később fűszerrel, zöldséggel és dinnyével kereskedett, végtére pedig pék lett belőle, ki süteteit jól el tudja tukmálni, s ha négy zsemlyéért küldenek hozzá, tesz a kosárba hatot, — mert hisz majd csak elfogy az is !

A Diogenes-falva alkotója a Csillagvölgyet a zugliget központjává akarta tenni. A kocsmához közel eső nagy fára festetett egy céget, ráiratva: »Csillagvölgyi Normafa«. Melléje állíttatott evőtermet e felirattal: »Le temple d’ Irminsul,« (a zárda neve, melyben Norma lakott.) Belől a falakat jámbor képekkel diszítteté, ifjú lányokat oktató tisztelendők alakjaival; az oldalakra a »Fácán«-nál egy kicsit különb madarakat pingáltatott: struccot, hattyút, flamingót; a »Disznófőt« nem találta méltónak lefestetni, »akad az — úgymond — elevenen is elég!«; a lombos nagy fáknak neveket adatott, hogy színész, ókori császár, amerikai államférfi, Árpád apánk, I. Napoleon és Verbőczy emlékei lelkezzenek a sudarak kinyúló ágaiban.

Készíttetett utakat is a világ mind a négy sarka felé. A »labyrinth« is onnan kapta nevét, hogy keresztül kasú ösvényein alig talál ki az ember s elkelne benne, egy csomó Ariadne-fonal, vagyis útmutató tábla.

Ásatott valami csodakútat is, kilencet egymás felé, melyekből —ha a terv létrejő— kinek-kinek kívánsága szerint bugyogott volna ki sör, bor, vizezett bor, és borozott viz. Hogy milyen lett volna ez az eredeti terv szerint: az mély titok maradt. Az öreg ur tót munkásokkal dolgoztatott, kiknek maga adott neveket. Volt köztük »generális« és »inspektor«. A munkások a jó különc öreg úrtól nem tartottak, hanem a »generális«-tói (egy tót napszámostól) annál jobban. Sokszor van ez igy az életben. A százados szidja a LajosYiktor ezredi katonát, hogy mért oly rozsdás a puskája, de ez csak vállat von a fenyegetőzésre; hanem mikor a tiszt távozni készül, a katona térdre esve könyörög; »Kapitány uram, az ég szerelmére kérem, meg ne mondja a káplár urnák.« A tótok is jobban féltek a »general«-tói. A korhely inspektornak elég jó dolga lehetett az öreg ur mellett: tavaszszal üres zsebbel jött, őszkor háromszáz forinttal és egy órával távozott.

Az öreg ur utósó intézménye volt: a kocsmába vezető ut szegélyezése vagy száz vadgesztenye-csemetével. E fácskák azonban már nagyobbára kipusztúltak. A különc eszmének azonban mégis csak lett látatja, mert azóta sokkal több élet van a Csillagvölgyben. Nyolc-tíz család kora tavaszszal kiköltözik a kis villákba s szívesen ellaknak az egy szobácskábán is, hol nincs közvetlen szomszéd, s a falusi kényelem pongyoláját élvezhetik. Aztán a látás és »láttatás« divatja más völgyekből is elcsalja oda a künnlakókat, úgyhogy a lég gyakran megtelik magyar, német és francia hangok khaószával, a csillagvölgyi pázsit pedig oly tarkán virít a hölgyek sokszínű ruháitól mint egy kert.

Mégsem volt hát háladatlan eszme létrehozni Diogenes-falvát.

Diogenész falva egyik megmaradt épülete, 1989

Nyomortanya

Az I. világháború után Zugliget és így Csillagvölgy is elvesztette népszerűségét. Az új tulajdonosok szegény családokat költöztettek ide és az egész negyed rohamos pusztulásnak indult. Mire a rendszerváltáshoz érünk, az épületek már nagyon rossz állapotúak (de még többségük áll) és javarészt hajléktalanok lakják őket, mindent elborít a szemét.

Budapest, 1954. május 20. Kenyeret majszoló kisfiú figyel egy nyulakkal foglalatoskodó asszonyt a nyúlketreceknél a zugligeti Diogenész-falván, a Csillag-völgyi hajdan előkelő nyaralótelepen, ahol elszegényedett családok élnek.

A Fővárosi Tanács az 1980-as évek felé igyekezett megmenteni a terület, több magánbefektetővel is tárgyaltak, de végül sajnos eredménytelenül.

Aztán az Önkormányzat beapportálta a telkeit egy, a Követeléskezelővel közös cégbe és összedőlt a ház

Szép Svájciné villa

Húsz évvel ezelőtt a a XII. kerületi Önkormányzatnak lett egy fantasztikus ötlete: lakóparkokat kellene építeni a Béla király út és főként a Csillagvölgyi út menti önkormányzati tulajdonú erdőkre, olyan formában, hogy létrehoznak erre egy céget, amibe tőke gyanánt az Önkormányzat apportálja a telkeket, az MKK pénzéből megépülnek majd a házak, amiknek az eladásán majd az Önkormányzat is sokat keres és közben felújítják a Szép Svájciné villát.

Optimista cikk az évezred elejéről

Aztán szembejött a valóság:

A Szép Svájciné fogadó mostanra szinte teljesen elpusztult, miközben visszakerült önkormányzati tulajdonba
1.5 hektáron épült egy nem túl szép lakópark, buktuk az erdőt.
Az Önkormányzat kevesebbet keresett az üzleten, mintha pusztán eladta volna telkeket.
Az egyik ilyen apportált telek időközben a BÁV-os, Főtaxis, egykori vegyépszeres Nagy Eleké lett, aki épp nem rég horda el onnan a hegyet, mert építkezik. 223 fát vágott ki eddig. Ő amúgy Magyarország 21. leggazdagabb embere.

Közös cégbe apportált önkormányzati tulajdonú telek, ami ma már Nagy Eleké, aki épp ezt csinálja

A korabeli sajtó beszámol az ingatlanfejlesztés körüli problémákról. A környékbeli lakók több száz aláírást gyűjtöttek össze, hogy megmentsék az erdőt és a cikkek azt is megemlítik, hogy ránézésre a valós érték harmadáért szabadult meg az Önkormányzat a területtől.

Le fogjuk majd ezt írni egyszer részletesen is, csak elég nehéz átlátni a 10-20 évvel ezelőtt történt dolgokat, különösen azért, mert hiába volt ebben a jó szarul hangzó Land-trade nevű kft.-ben az önkormányzat is tulajdonos, nem akarnak információkat adni a cég tevékenységéről. Felhívtam dr. Péchy Lászlót, jelenleg is kerületi fideszes képviselőt, aki felügyelőbizottsági tag volt négy éven át ebben a cégben, hogy mi is volt ez pontosan.

Hú, Gergő, ez nagyon bonyolult dolog volt, én se értettem pontosan, nehéz tárgyalások voltak, a Pokorni intézte a dolgot.

Még szerencse, hogy fb tagnak az lenne a dolga, hogy őrködjön a törvényesség felett, ő meg azt mondja, hogy nem is értette mi történik.

A Szép Svájcinőből meg ennyi maradt. Az épület amúgy védettséget élvezett, aminek jó sok értelme volt.

Források:
MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Fővárosi Lapok, 1877. augusztus 1.
dr Siklóssy László: Svábhegy, 1929.
Gál Éva: A budai hegyvidék újkori betelepítésének kezdetei, 1971.
Magyar Hírlap, 1985. augusztus 22.
Élet és tudomány, 1989. november 3., november 10., december 1., december 22.
Népszabadság, 2001. április 18.
Napi.hu, 2001. július 1.
Magyar Nemzet, 2006. május 25.
Budapest időgép
Opten
Átlátszó

Komment!