Elszámolási balhé egy kutyanasi termék körül – hibáztunk, egyoldalúan közelítettük meg a kérdést

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt honlapján 2021. augusztus 14. napján megjelent, a facebookon pedig 2021. augusztus 23. napján a facebookon megjelentetett bejegyzésben egyoldalúan és túlzóan fogalmaztunk, valótlan állításokat közöltünk dr. Kerekes Sándor Ferencről, illetve Juhász Mártonról, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatójáról.

A cikk közléséért a felelősséget vállalom, én engedtem ki.

Az érintettektől és az olvasóktól is elnézést kérünk.

Az azóta eltelt időben volt lehetőségünk kialakítani azt a belső folyamatot, ami meggátolja, hogy ehhez hasonló esetek előforduljanak. Emellett már nem én, hanem kommunikációs munkatársak figyelnek arra, hogy valótlan, vagy nem bizonyítható állítások ne jelenhessenek meg a párt médiumain.

NYILATKOZAT


Történetünk egy fogtisztító kutyanasi, a BRUNO és MILARIO termékek gyártási technológiájának eltulajdonlását tárja fel. Önmagában, persze, nem tűnhet túl izgalmasnak a 2020-as évek Magyarországán egy 250 millió forintos visszaélés ha nem a Református Szeretetszolgálat vezető tagjairól, munkavállalóiról beszélnénk.

Juhász Márton Oláh Istvánnal, a Szeretetszolgálat kuratóriumi titkárával (középen) és Soltész Miklós államtitkárral (balról a második). Juhászt és csapatát feltételezhetően több alkalommal is kiváló kormányzati kapcsolatai menekítik ki a kínos pillanatokban – forrás: kdnp.hu

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, valamint Dr. Kerekes Sándor Ferenc, a Szeretetszolgálat jogtanácsosa áll a találmánnyal való visszaélés és az Elek család kifosztásának hátterében.

Az ügy elszenvedői a feltalálók akik jelenleg szezonális mezőgazdasági munkából tartják fenn családjukat –, az Elek család tagjai: Elek Imre, az apa, három fia, Márió, Brúnó és Milán, valamint Imre barátja és munkatársa, Racsmány Ferenc, aki az előkészítő munkákat az üzem tervezése, hatósági engedélyeztetési eljárás megindítása, a jogszerű működés feltételeinek a megteremtése vezette Elekék projektjében. Ő keresett fel minket az ügy miatt ez évben.

A történet utolsó meghatározó figurája pedig Fülöp Katalin, akit a Racsmány és Erdős Zsolt vezette szakmai stáb tanít be a gyártási technológia elsajátítására 2016 környékén – pár évvel később azonban már „feltalálóként” hivatkozik rá a Juhász–Kerekes páros, amikor ki kellene fizetni az Elek család ötletét az elnyert 192 millió forintos támogatásból. Az eltulajdonított, védett know-how-val való gyártásra a Social Innovation Pet Food Nonprofit Kft.-t hozzák létre (röviden: SIP Food).

Na de ki kinek a kije?

Fent a feltalálók köre, az Elek család, lent a vélelmezett visszaélést elkövető SIP Food tulajdonosi köre

2008: Az Elek–Juhász barátság kezdete

Elek Imre, az Elek fivérek édesapja hívő ember. Imre gyakorlatilag találmányaiból él/élt, több évtizede foglalkozik állateledelekkel kapcsolatos feltalálásokkal. Fiai követték apjukat, a kétezres évek végén már közösen vitték a családi üzletet – amiből igazán csak egy jelentősebb tőke, így pedig egy befektető hiányzott. Imre többször futott már bele az ötleteivel és bizalmával való visszaélésekbe, amikor befektetőt keresett.

Az Elek és a Juhász család barátságának kezdete 2008 környékére tehető:

Balogh Sára, Juhász Márton felesége Elek Imre olasztolmácsa és exportmenedzsere volt állateledellel foglalkozó cégében.

A munkakapcsolatból barátság lett Juhász Márton családja és az Elek család között, együtt jártak gyülekezetbe, valamint ezen kívül is sok időt töltöttek együtt.

Az Elek fivérek 2016-ban a nürnbergi Interzoo kiállításon. Jobboldalt Balogh Sára, Juhász Márton felesége végez adminisztratív munkát

Sára tudta, milyen fejlesztő munka és milyen kereskedelmi kapcsolatrendszer van az Elek család birtokában. E két termék a talán sokak számára ismerős BRUNO és MILARIO termékek voltak, amelyek

Elek Imre fiairól (Brúnó, Milán és Márió) lettek elnevezve. Na, ez az a termékcsalád, amit Juhászék a mai napig forgalmaznak, az Elek családot kiforgatva.

Na de ne rohanjunk ennyire előre.

2015: Megkezdődik a gyártás Keszthelyen

Az eddig kiállításokon bemutatott BRUNO és MILARIO termékeket az Elek család elkezdi gyártani, az üzem vezetője a korábban említett Racsmány Ferenc. Racsmány választja ki a később kulcsfontosságú szerepet betöltő Fülöp Katalint a meghirdetett segéd- és betanított munkára jelentkezettek közül. Racsmány ajánlotta be Fülöpöt a korábbi ügyvezetőnek – amit ma már óriási hibának tart.

Balról a harmadik Fülöp Katalin, a 2016-ban betanított munkás. Később kulcsfontosságú szerepe lesz a találmánnyal kapcsolatos visszaélés során – forrás: Racsmány Ferenc

2018: Barátságból tőkeígéret

A gyártás ugyan megindul, de továbbra is tőkére és befektetőre lenne szükség. A két család közti barátság okán Juhász Márton értesül a fejleményekről.

2018 tavaszán Juhász Márton különös ötlettel áll elő az Elek család tőkehiányának megoldására: van egy pályázati kiírás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – nonprofit társaságok számára írták ki. Ezen szeretne Juhász Márton elindulni, Dr. Kerekes Sándor Ferenccel társulva, aki később  a Református Szeretetszolgálat jogtanácsosa lesz – ami hiányzik hozzá, az maga a „termék”. Ezért volt szüksége Juhászéknak az Elek család munkájára és know-how-jára.

Juhász Márton egyébként mindezek előtt kéri a Református Egyház hozzájárulását egy korlátolt felelősségű társaság megalapításához.

Ezt nem kapja meg.

Így végül a pályázati lehetőség, valamint a Református Egyház elutasítása okán nonprofit vállalkozásba kezdenek. Juhász megpróbálja még egyszer az egyház hozzájárulását kérni, hogy a nonprofit kft. az egyház keretein belül valósulhasson meg, de erre is nemleges válasz érkezik – elutasítják Juhász Márton kérését.

Az egyház elutasító válasza ellenére is megalapítják a Social Innovation Pet Food Nonprofit Kft.-t. Ügyvezetője Dr. Kerekes Sándor Ferenc lesz.

A BRUNO fantázianévvel illetett termék – forrás: vizslabolt.hu

Juhászon és Kerekesen kívül három tulajdonos csatlakozik a céghez: Fekete István (a közbeszerzések kiváló ismerője), Gasparik Antal, valamint Gajdos Attila. Ebben a cikkben rájuk nem fogunk kitérni.

2020: Az első intő jelek

Még 2019-ben a pályázatot pozitívan bírálja el a Pénzügyminisztérium GINO-hatósága, így azt elnyeri a Juhász–Kerekes tandem által tulajdonolt SIP Food. 2020. január-február környékén a pályázati forrás előlegét folyósítják. 92 millió forint érkezik a cég számlájára.

Nagy az öröm, de attól a pillanattól kezdve az Elek család felé a  tulajdonosi kommunikáció hangvétele, stílusa már nem baráti, hanem üzleti, még inkább számító. Fülöp Katalin tulajdonosokat is megtévesztő kommunikációját használják már céges narratívaként, Fülöp betanított munkásból kereskedelmi és gyártási szakértővé avanzsál. 

Juhász Márton Tállai András államtitkárral 2018-ban. Később Tállai ír elutasító válaszlevelet Bana Tibor jelen ügyet feszegető képviselői kérdésére – forrás: harsany.hu

Az Elek család már újabb ötletet szeretne megvalósítani a befolyó licencdíjból, persze amellett, hogy részt vesznek a gyártás felügyeletében a továbbiakban is. Csakhogy akad egy kis bökkenő. A tulajdonosi kör kapzsisága és Fülöp hazugságai kijelölik az utat a jogszerűtlen döntések előtt.

Juhász Márton és csapata már nem akarja kifizetni az ötletet, és a vállalkozásban sem szívesen látnák a család tagjait.

Persze próbálják húzni az időt, céget alapítanak, amelybe Elek Imre fiát, Brúnót is beveszik 2020 tavaszán. Ez egy ún. „árnyékcég”, amelyben a SIP Food tulajdonosi köre akarta azt a hasznot realizálni, aminek a nonprofit kft.-ben kellett volna maradnia természetesen ennek a cégnek ma is tagja Juhász.

A nagy ötlet és egy fiktív taggyűlés

Ekkor az Elek család és Racsmány által ’16-ban fölvett, és betanított munkásként kezdő, ezután gyártási szakértővé avanzsáló Fülöp Katalin kerül előtérbe: 

2020-as állítása szerint ő a gyártási technológia eredeti feltalálója.

Dr. Kerekes Sándor Ferenc ügyvezető összehív egy „taggyűlést”, amely azt a határozatot hozza, hogy az Elek család lemond a licenc díjáról, azt pedig a további tulajdonosok döntésére bízza, hogy hogyan fejlesztik belőle a SIP Foodot tovább. Ebbe az Elek család papíron beleegyezik. 2020. július 3-át írunk. Erre hivatkozva Kerekesék igyekeznek elkerülni a licencdíj kifizetését, valamint az Irányító Hatóságot is megtéveszthetik – eddig úgy tűnik, sikerrel.

Az Elek családot sokkolja az újabb fejlemény. Nem vettek részt ilyen taggyűlésen, és soha nem mondtak le a licencdíjról.

A csapat több kiállításon is részt vett a korábbiakban (Elek Imre egykori élettársa és Elek Imre – forrás: Facebook)

Ezt követően Juhász Márton érezhette, hogy ebből baj lehet; tudatta főnökével, Oláh Istvánnal, hogy elismeri a tartozást az Elek család felé, és fizetni fog.

2021: Lépéskényszer

Az Elek család a fejlemények ellenére is igyekszik békésen rendezni a helyzetet. Keresik Kerekest és Juhászt is. Megkereséseikre többségében nem kapnak választ. Ezután határozzák el magukat a keményebb lépések mellett.

Az Elek család elsőként 2021 februárjában tesz jogi lépéseket.

Ezt még nyolc ilyen követi, többek között a feljelentések, bejelentések. A bejelentések és feljelentések listáját cikkünk végén közöljük. Egyelőre egyiknek sincs jogi szempontból értelmezhető foganatja.

Dr. Steinmetz Ádám és Bana Tibor országgyűlési képviselők – forrás: parlament.hu

Dr. Steinmetz Ádám és Bana Tibor országgyűlési képviselők korábban intéztek kérdéseket az Országgyűlés Hivatalához. Előbbit a GINOP Irányító Hatósága, utóbbit Tállai András személyesen „szerelte le”, szabálytalanságot nem találván. Az ügyről cikkezett az ugytudjuk.hu, valamint a Magyar Hang is.

Az ügyet a feltalálócsapat az OLAF-ig (Európai Csalás Elleni Hivatal) is elvinné, de minden részlet felkutatása akár évekbe telhet (emlékeztetőül: a 4-es metró körüli balhét az OLAF kb. hétéves csúszással kezdte el vizsgálni, majd évekkel később jelentésükből kiderült, voltak ugyan visszaélések, de ezek nem jelentős visszaélések voltak – büntetőjogi következménye nem lesz).

„Ha sumákok a befektetők, miért ne fordulhatnék egy hívő baráthoz?”

Imre nem először találkozik azzal, hogy ötletét eltulajdonítják, vagy legalábbis szándék van a saját ötletéből való kiforgatására.

Korábban egy újfajta kolbász előállítása kapcsán nyúlta le ötletét az ország egyik leggazdagabb vállalkozója. Később egy leendő üzlettársáról derült ki, hogy inkább nélküle valósítaná meg a találmányát – már ha van rá lehetőség.

Nem véletlenül nem bízott meg másban, kizárólag a személyes és gyülekezeti barátjában, a Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójában (!), Juhász Mártonban.

Mégiscsak egy egyházi alapítású szervezet

Talán joggal mondhatja az olvasó, hogy Elek Imre és családja naiv volt. Talán nem. Az Elek és a Juhász család barátsága régről származik, a közös vállalkozás ötlete tíz év után merül fel. Emellett Juhász Márton a Református Egyház világi szárnyának megkerülhetetlen figurája, ez a hívők és sokak számára még jelent valamit. Ez elég biztonságot kellett volna jelentsen.

Juhász Márton jótékonykodik – forrás: jobbadni.hu

Juhász Márton és Dr. Kerekes Sándor Ferenc karrierje sokáig meredeken ívelt felfelé. Márton magas kormányzati körökben jártas, Kerekes pedig az egyház ügyes-bajos jogi ügyeinek jól ismert figurája. Kerekest ugyanakkor ez év nyarán, a Zsinat tájékoztatása szerint, visszavonták a jogtanácsosi pozíciójából – ez még nem látszik a hivatalos nyilvántartásban.

A szövevényes történet jelenlegi állása szerint az Elek család mezőgazdasági munkákból él, miközben a fent említett duó az egyház feltétlen bizalmát élvezi továbbra is, nem lemondva a lopott know-how-ból befolyó céges pénzről és a szeretetszolgálati munkáról sem.

Mivel az eddigi próbálkozások elhaltak, Imréék helyzete pedig kilátástalan, ezúton szeretnénk minél több emberhez eljuttatni az Elek család és a Juhász Márton – Kerekes Sándor Ferenc tandem kálváriáját.

*******************

FONTOS: Írásunk NEM egyházellenes, nem az egyház ellen szól. A Református Szeretetszolgálat a Református Egyház egyik világi szervezete – abból viszont a legfontosabb. Ezúton kérjük mi is a Református Egyházat, hogy tegyenek rendet a Szeretetszolgálat háza táján, hiszen biztosak vagyunk benne, és láttuk is kutatásunk során, hogy a Szeretetszolgálat nemes ügyeket képvisel, és jól képviseli azokat, ezreken segít. De nem mindegy, hogy ennek ki az arca és a világi vezetője.

Bejelentések, feljelentések listája pontról pontra

  1.     2021. 02. 04. Magyar Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságánál panasz Dr. Kerekes Sándor Ferenc ellen fenyegetés és zsarolás miatt – a kamara elrendelte a vizsgálatot, az ügy folyamatban van jelenleg is.
  1.     2021. 02. 16. Feljelentés Fülöp Katalinnal és a Social Innovation Pet Food Nkft.-vel szemben költségvetési csalás alapos gyanúja miatt, mivel Fülöp Katalin és élettársa a fizetésének egy jelentős részét „feketén” kapta Dr. Kerekes Sándor Ferenc ügyvezetőtől. Fülöp „kikövetelte” a magasabb fizetést, amit hivatalosan nem akartak kifizetni számára. Természetesen ez a tény többszörösen igazolható, a nyomozás eredményéről az ügy sajátossága és az eljárási rend miatt nem adnak tájékoztatást a feljelentőnek. Fülöp Katalin és élettársa kézbe kaptak havonta 300-300 nettót, ennek jelentős része feketén, hamis költségelszámolásra, meghamisított üzemanyag-nyilvántartást vezetve történt, erről e-mail üzenetek is rendelkezésre állnak, valamint számos tanú igazolni tudja a magyar állam költségvetését megkárosító cselekményeket.
  1.     2021. 05. 07. NAV-feljelentés jogosulatlan know-how-használat és védjegybitorlás miatt Fülöp Katalinnal és a Sip Food Kft.-vel szemben – a vizsgálat folyamatban van.
  1.     Bejelentés a PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG-nak az EU-s és állami források szabálytalan felhasználása okán – annak ellenére, hogy törvényi kötelezettsége lett volna elrendelni a GINOP Irányító Hatóságának az úgynevezett „Szabálytalansági Eljárást”, a Greinstetter Balázs vezette hatóság nem talált okot az eljárás megindítására. Ezt erősítette meg Tállai András is. 
  1.     2021. 05. 12. Feljelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságnál védjegybitorlás megalapozott gyanúja miatt Dr. Kerekes Sándor Ferenc és a Pet Dental World Kft.-vel szemben – az ügy folyamatban van.

 6.     2021. 06. 08-án bejelentés a Cégbíróságon törvénytelen működés miatt a Dr. Kerekes Sándor Ferenc vezette  Pet Dental World Kft.-vel szemben.

  1.     Két országgyűlési képviselő, Dr. Steinmetz Ádám és Bana Tibor képviselői kérdést intézett Varga Mihály pénzügyminiszterhez a pályázati pénzek szabálytalan felhasználásának okán.
  1.     Gér András zsinati tanácsos megkereste Elek Imrét a Református Egyház Zsinata részéről, tekintettel arra, hogy Juhász Márton „munkáltatója” a Református Egyház, és a  Juhász–Kerekes páros nyilvánvalóan félretájékoztatta a munkáltatóját az üggyel kapcsolatban. Ennek okán egy pontos, kronológiailag hű tájékoztatást kapott a Zsinat vezetése, egyben az Elek család kérte a Zsinatot, hogy mediáljanak, járjanak közben a dolgozójuknál, egyúttal a keresztényi gondolkodás jegyében utasítsák Juhász Mártont a pályázat törvényes állapotának helyreállítására, valamint a tartozás elismerésére. A Zsinat részéről semmilyen érdemi válasz nem érkezett a mai napig.
  1.     2021. 05. 13. NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága – feljelentés iparjogvédelmi jogok megsértése és védjegybitorlás (MILARIO & BRUNO) miatt Dr. Kerekes Sándor Ferenccel és a Pet Dental World Kft.-vel szemben. Ezt az ügyet helyezték át a mátészalkai ügyészségre 2021. 06. 01-jén.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Védett: Kiabálva hívott a polgármester és feljelentett, amiért megírtuk a kényelmetlen ingatlan-botrányt. Az ajkai Liget utca története.

Ajkai önkormányzati képviselőnk, Sándor Balázs néhány napja publikálta tényfeltáró írását az ajkai Liget utca 5. társasház kapcsán, majd a polgármester Read more

Felmérés: Újpesti közétkeztetés

Szeretnénk megismerni a IV. kerületi közétkeztetéssel kapcsolatos véleményüket, ezért kérjük, válaszoljanak az alábbi kérdésekre. A válaszadás anonim, a beérkezett eredményeket Read more

Szavazz ránk és érjük el együtt a Kutyapárt eddigi legnagyobb sikerét!

Vasárnap döntünk arról, ki képviseljen bennünket 5 évig az önkormányzatokban és az Európai Parlamentben. Két éve készülünk erre a napra Read more

Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more