Lazán túlépíti csillebérci telkét Európa legnagyobb jakuzzi gyártója

80 százalék zöldterület.

A csillebérci lakók (és akik erre szoktak járni, aminek nem örülnek a csillebérci lakók) évek óta szomorúsággal vegyes értetlenkedéssel vegyes vaddisznónézegetéssel méregetik a Magasút 44. alatti betonképződmény alakulását. Legutóbb épp azért kellett foglalkozniuk vele, mert az építkezésre érkező betonkeverő végigcsorgatta a belőle kifolyó betont a Magasúton, de neki ez természetes volt, úgyhogy a kiömlött betont az itt lakóknak kellett feltakarítaniuk. Jó hír: sikerült nekik, mielőtt még odakötött volna.

Az építkezés, amiről már a Magyar Narancs is cikkezett, 2016-ban indult, majd évekre megállt, de a megállás alatt néha odajött Random Sanyi és betonozott kicsit, ám idén újra és valóban nekikezdtek. Az erdő közepére épülő, környezetébe tökéletesen illeszkedő, a tájjal mintegy posztmodern diskurzust folytató, különös betonmonstrum egy szokásos, a legújabb divatnak megfelelő kockaháznak tűnt az alapján, amit eddig láthattunk belőle a Magasútról.

Aztán amikor jobban utánanéztünk, kiderült, hogy a megengedettnél jóval nagyobb épületet húz fel ide a Winner Ingatlan Kft., aminek ügyvezetői a sikeres magyar szaniter-jakuzzi gyártó cég, a Wellis Magyarország Zrt. tulajdonosai Czafik Zsolt és Czafik Ákos, tulajdonosa pedig szintén az egyik testvér, Czafik Zsolt.

Természetesen arra is gondosan ügyeltek, hogy kevesebb zöldterület maradjon, mint ami elő van írva.

Az ingatlan a Kerületi Építési Szabályzat szerint az L6/A övezetbe tartozik, melynek főbb jellemzői

  • Beépíthetőség: 10%
  • Szintterületi mutató: 0.25
  • Minimálisan megtartandó zöldterület: 80%

A telek 1686 m2, ezt osztjuk három mókussal

  • az épület alapterülete 168.6 m2
  • a ház teljes területe pedig emeletekkel együtt 421.5 m2 lehet maximum
  • és 1348.8 m2 zöldterületnek kellene maradnia az építkezés után

80 százalék zöldterület

Mindez a 2015-ben benyújtott terveken még így nézett ki, szépen szabályosan. Ezek elérthetőek az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerében. Ennek a felületnek az a lényege, hogy nem szabad belépni ügyfélkapuval vagy egyedi kóddal, mert akkor már nem látsz semmit.

Tehát hivatalosan egy összesen 417 m2 alapterületű házról van szó, nem így a hirdetésben, ahol már 580 m2 szerepelt.

high end, 2 milliárd

És valahogy a 80 százaléknyi zöldterület se szúrja ki a szemünket. A kert nagy része jakuzzikból, teraszokból és lépcsőkből áll és lebetonozott kocsibeállókból. A jakuzzik persze bealgásodhatnak, ha sokáig nem figyelünk rájuk, ami végülis zöld.

Mit tehet a kíváncsi ember, fogja a mérőszalagot és azzal tölti a szombat délutánját, hogy leméri, valójában mi is épül ide. Lemérni nem volt nehéz, mert a több méter mély építési gödrök ellenére az megy be az őrizetlen, nyitott kerítésű ingatlanra, aki szeretne.

A egyik leendő jakuzzi zöldterülete

Szóval megmértük a falak hosszát, amiből ki tudtuk számítani az alapterületet, ami több mint 30 százalékkal többnek bizonyult, mint ami a terveken szerepelt és 20 százalékkal többnek, mint amennyi a hatályos építési szabályozás szerint lehetne.

A terv és pirossal a valóság

És hogy mi van a zöldterülettel? Nos, ez például a terven mind az:

Érzékeltetésként, van ez az oldala a háznak, ahol úgy tűnik, megmaradna egy csomó fa meg ilyenek, ez a sáv a terveken még 20 méter széles.

A valóságban pedig 8 méter. És egy része jakuzzi.

Ez pedig a ház másik oldala, a tervek szerint szintén részben zöldterület:

A Wellis Magyarország Zrt. dinamikusan növekszik, mára Európa legnagyobb jakuzzi gyártójának számítanak és épp Amerikában kezdenek terjeszkedni. Az Opten adatai szerint már 1253 alkalmazottja van a cégnek, árbevétele 2020-ban elérte a 20.5 milliárd forintot.

A cég nemrég nyert 3 milliárd forint támogatást a magyar államtól. Arra pedig sosem kaptunk választ, hogy Szijjártó Péter miért a Wellis Zrt. magángépével tette meg az autóval két órás pozsonyi útját.

A szabálytalanságokat jelentettük az illetékes hatóságnál, de mivel Szijjártó Péter sose repült a mi magánrepülőnkkel, kicsit tartunk a válaszuktól. Az Önkormányzatnak már inkább nem is írtunk, gondolom, jönne a szokásos válasz, az építési ügyek nem tartoznak rájuk.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more