Mi köti össze a punkzenét a vegán bográcsozással? – Dunaparti Kutyaparty Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvári jelöltünk és passzivistánk, Földesi András, illetve a helyi csapat ötlete volt, hogy csináljunk egy nagy kutyapártos rendezvényt, ahol a buli mellett a fenntarthatóságra is igyekszünk felhívni a figyelmet. Ez lett a Dunaparti Kutyaparty, amit augusztus 13-ra hirdettünk meg a Biczó melletti színpadhoz. Mindenféle logisztikai problémák miatt döcögősen indult a nap, de végül mindent sikerült lejuttatni a budapesti főhadiszállásról, amire szükség volt zökkenőmentes lebonyolításhoz. Köszönet érte Manónak, aki last minute beugrással vállalta a sofőrködést!

Kora délután kezdtünk, az első programpontként meghirdetett összeesküvéselmélet-gyártó workshop még elég lightos formában zajlott le, a vízipisztolycsatát viszont már sikerült rendesen megtartani. Kitűzőkészítés és hennázás is volt, mindeközben a bográcsban vegán ír hamisgulyás főtt, szójagombóccal és zöldségekkel.

Utána kezdődtek a koncertek: akusztikus gitárral Németh Attila, majd egy helyi punkzenekar lépett színpadra. Harmadikként következett nagy kedvencünk, a Timur Lenk, akik már korábban is léptek fel kutyapártos kötődésű bulin, például a tavalyi táborunkban. Külön attrakció volt, amikor a frontemberük, Taki békaemberként, búvárruhában jött elő a Dunából, majd a parton szétbarmolt egy spéci tengeralattjárót.

Végül pedig a szintén mosonvármegyei mikrofonmágnás és főispán társasága, azaz a BEERZEBUB csapott a húrok közé. Nekik a hardcore-metál szubkultúrán belül már komoly rajongótáboruk van, akik közül sokan el is jöttek, így az este csúcspontján közel 150 fős tömeg gyűlt össze a kormányéltető szeánszra. A Soros-pénzekkel és Beerz€urokkal lefizetett jobbágysereg pedig a rezsinövelés ellenére letett a dunaparti fák tarvágásáról, így az est végül teljes sikerrel zárult.

Tegyük hozzá, hogy mindegyik zenekar ingyen vállalta a részvételt, ami külön jófejség volt részükről, természetesen örök élet kupont is kaptak cserébe. A hangosítást és a technikust a BEERZEBUB hozta, ezzel is hatalmas terhet vettek le a vállunkról.

Fotógaléria (Gazsó Attila képei):

Komment!
Ez is érdekelhet:
Győri körzet-keringő, avagy „egy dolgod lett volna…”

Kezdjük egy egyszerű feladattal. Állapítsuk meg az alábbi térképvázlat segítségével, hogy egybefüggő-e a győri 10-es önkormányzati egyéni választókörzet: Az aktuális Read more

„Egy nagyobb lakópark elférne itt, csak útban vannak az épületek” – Mi lesz a sorsa Sopron elhagyott gyermekotthonának?

Sopron egy több mint 750 éves város, mely ebből adódóan telis-tele van régi, műemlék jellegű épületekkel. Konkrétan kis hazánkban Budapest Read more

Győrszentiván kedvenc kátyújától a soproni bolondgombáig – Kedvenc Győr-Moson-Sopron megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

III. Győri KutyaKarácsonyi gyűjtés

Immáron harmadik alkalommal tartottuk meg a kétfarkú kutyakarácsonyi gyűjtésünket Győrben. Idén már három délutánon keresztül ment a gyűjtés Ugyanúgy ahogy Read more