Lenne jobb dolgunk, de sajnos megint értelmetlen fakivágások ellen kell küzdenünk Kecskeméten

Már-már csukott szemmel is megy a tiltakozó feliratokat tartalmazó papírok körbefuttatása a törzseken, annyiszor akarnak fákat kivágni Kecskeméten. Év elején két ilyen akciónk is volt, és sajnos most újra ehhez az eszközhöz kellett folyamodnunk. Ezúttal a Katona József Gimnázium szomszédságában, a Dózsa György úton álló három tölgyfamatuzsálem sorsa a tét: útépítés és tereprendezés miatt tüntetnék őket az útból, holott erre egyáltalán nem lenne szükség.

Nehezen fér a fejünkbe, miért akarnak 70-80 éves, egészséges(!) tölgyeket beáldozni. Az ErdőParkba telepített több tízezer fának nagyjából a négyszeresét(!!!) kellene elültetni ahhoz, hogy csak egy tölgyet a háromból pótoljon. És mire egy facsemete akkora lesz, hogy egyedül ellássa ezen feladatát, legalább 15 év telik el.

Erről a fáról van szó, illetve még két másikról a közelében:

Miután kiderült, hogy veszélyben vannak a fák, nem volt kérdés, hogy mi is csatlakozunk a Zöld Küldetés Egyesület által szervezett demonstrációhoz.

Photoshop-mágusaink pedig azt is megmutatták, hogyan változna meg az utcakép, ha valóban eltüntetnék a fákat. Sokkal jobb, nem? (Spoiler: nem…)

A demokratikus véleménnyilvánítás jegyében kiraktunk egy csikkszavazót is a helyszínre.

A felháborodás hatására kedden a város fideszes polgármestere is rájött, hogy tenni kéne valamit: kezdeményezte a kivitelező NIF Zrt-nél, hogy változtassák meg a terveket, megmentve a három tölgyet. Kíváncsian várjuk az eredményt, szükség lesz-e újabb akcióra, rajtunk biztosan nem fog múlni…

Komment!
Ez is érdekelhet:
Modern mese: így küzd meg Győrben a legkisebb civil szervezet a hétfejű kiemelt kormányzati beruházással

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy városrész. Nyugodt, családi házas övezet volt, 12 ezer lakóval. A városától elkülönülve Read more

Virágokat és bónusz paradicsomot ültettünk a gaz helyére a Savaria Hotel előtti ágyásba

Eléggé virágtalan, inkább csak gazos volt a szombathelyi Savaria Hotel előtti virágágyás, ami – mint közben kiderült – nem önkormányzati Read more

Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál

Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt Read more

Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk!

Még február elején történt Baján, hogy az elhagyott varroda épületének Honvéd utcai oldala annyira meglepődött az óriási szélvihartól, hogy kitüsszentette Read more