Elindult a Kutyapárt olvasóköre Szombathelyen

Terjed az okoskutya, ugyanis Olvasókört indított a kutyapárt Szombathelyen is. Igaz, itt a budapestitől eltérően inkább szépirodalmi vonalon olvasgatunk és beszélgetünk róla, de a farvizen minimálban szóba került azért a politika is, csak aztán mindig gyorsan kezeltük a problémát a “DE VISSZATÉRVE A KÖNYVHÖZ” felkiáltással. Havi rendszerességgel gyűlünk össze minden hónap utolsó keddjén (kivéve december, amit január elejére csúsztatunk). Első alkalommal, november utolsó keddjén Dragomán György Máglya című könyvét olvastuk, és erről beszélgettünk.

Igazi sikere az olvasókörnek, hogy voltak akik csak erre az alkalomra készülve vették meg a könyvet, volt aki 80%-ban olvasta el, más még bontatlanul szorongatta azt ígérve, hogy elolvassa. Valaki erdélyi felmenői miatt volt rá kiváncsi, más még a diák írót ismerte meg. Akadtak, akik régebben olvasták és már megkopott az emlékezetük, és olyan is volt, aki minden könyvét olvasta, csak ezt nem.

Színes társaság voltunk, bízunk benne, hogy legalább ekkora, vagy még nagyobb lendülettel folytatjuk. Valószínűleg a többség azért jött el, mert szeret olvasni, volt aki kifejezetten Dragomán Györgyöt szereti, de olyan gyönyörű mondat is elhangzott, hogy a felhívásban szereplő lecsengés miatt jött el, hogy ez vajon mit takar. Amúgy a kifejezést Ercsey Daniék videoblogjából vettünk kölcsön, elvégre egy könyvnek vagy éppen egy beszélgetésnek miért ne lehetne lecsengése, mint egy bornak.

Fektettünk le szabályokat – leírni is durva 🙂 –, sikerült a rendpártisági igényt visszaverni és a továbbiakban sem kötelező elolvasni a könyvet a klubra, DE lelkiismeretfurdalás nélkül lehet majd spoilerezni (mivel eléggé megkötötte a beszélgetésünket az első alkalmon, hogy nem akartuk elrontani az ovasást még nem befejezők részére az élményeket). Minden alkalommal kiválasztjuk majd a következő utáni találkozó könyvét, valamint arra kértük egymást, hogy ajánljunk egymásnak zenét az olvasásához, ami szerintünk illik a könyv hangulatához. 

Felmerült könyvjavaslatok (következő alkalomra ismét ringbe szállhatnak):

Mindenesetre abban maradtunk, hogy legközelebb Dave Eggers-től A kör, utána pedig Fehér Boldizsártól a Vak majom című könyvet fogjuk terítékre venni.

Időpontok:

  • 2022. november 29. Dragomán György: Máglya
  • 2023. január 3. Dave Eggers: A kör
  • 2023. január 31. Fehér Boldizsár: Vak majom
  • 2023. február 28. a könyv január 3-án kiderül
  • 2023. március 28.  a könyv január  31-én kiderül
  • 2023. április 25.    a könyv február 28-án kiderül

A Facebook-eseményt itt találjátok. Köszönjük Ritának a helyszínt és a kedves vendéglátást a Mozart Cafe Bistro&Cukrászdában!

Komment!
Ez is érdekelhet:
A szukafattyak füzete Kőszegtől a svájci óragyárig – avagy a legmocskosabb könyv, amit eddig olvastunk

A januárra átcsúsztatott decemberi klubunk azzal kezdődött, hogy egyik társunk felajánlotta Esterházy Harmónia caelestisének első (régi) kiadását annak, aki szeretné, Read more

Nincs karácsony Kevin nélkül Kőszegen, hungarikum buszmegálló Oszkó-felsőn – Kedvenc Vas megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Szofi világa – a filozófia történetéről a szombathelyi olvasókörön

A könyvet Emesénk javasolta, a miért?-re az volt a válasza, hogy neki fiatal(abb) kislánykorában meghatározó élményt adott a mű. 1952-ben Read more

Vigyázat! Veszélyes gyerekek Szentgotthárdon

Szentgotthárdon az Arany János általános iskola diákjai annyira veszélyesek a társadalomra, hogy a kerítésre kb másfél méter magasan szögesdrótot húztak, Read more