„Szerényebb terveink szerint holnap déltől, kis szerencsével már ma este legális lesz a fű” – Ismét tüntettünk a marihuána jogaiért

Ahogy már egy ideje minden évben, idén is megszerveztük a nemzetközi 420, vagyis a Million Marijuana March hazai eseményeit. Budapesten tavalyhoz hasonlóan a Madách tér volt a helyszín, a gyülekezőt délután 3-ra hirdettük, hogy 4 óra 20-ra lehetőleg mindenki megtekerhesse az első cigit odaérjen.

Kiindulópontunk ezúttal is ugyanaz volt, mint eddig. A fű legalizálásán túl célunk egy okos drogpolitika: kevesebb stressz, hazugság és képmutató, betarthatatlan törvény. Több realitást és szociális ellátórendszert! Na meg az se lenne baj, ha a szakmai szervezeteket nem véreztetnék ki teljesen. 2020-ban ugyanis lejárt a “nemzeti drogellenes” stratégia, azóta pályázatokat sem írtak ki a témában. Zavar minket szmókerek kriminalizálása, az orvosi marihuána ellentmondásos szabályozása és a kender növény démonizálása is.

Némi bemelegítő zene után társelnökeink nyitották meg a felszólalások sorát. Elsőként Kovács Gergő dicsérte meg Gulyás Gergelyt, amiért kivételesen sikerült olyat mondania a pár órával azelőtti Kormányinfón, amitől nem omlott össze a forint árfolyama. Arról beszélt amúgy, hogy ameddig a Fidesz van kormányon, biztos nem lesz legális a fű, és az ezért való kampányolást betudja az MKKP viccpárti tevékenységének.

A mi szerényebb terveink szerint egyébként holnap déltől lesz legális a fű, de vannak olyan radikálisabb elképzelések is, hogy már ma este 8 óra felé

hangzott el.

Gergő ezután elmesélte kalandjait a hazai intézményrendszerrel, amit azután kellett átélnie, hogy tavaly júliusban 2 gramm füvet találtak nála a rendőrök. Ilyenkor van házkutatás, vizeletvizsgálat, valamint bent tartanak 7 óra 59 percig, mivel a törvény szerint legfeljebb 8 órán át lehet. A vizsgálat eredménye elég aggasztóan alakult: fél év után ugyanis kiderült, hogy negatív lett, aminek hallatán azért elgondolkodik az ember, nem kéne-e dílert cserélnie, mert eszerint eléggé átverték az elmúlt 25 évben. A szakértő emellett annyit tett, hogy lemérte a fű pontos tömegét (ezt a rendőrök valamiért nem tehetik meg), majd kiderült, hogy az egész folyamat bűnügyi költsége 103 ezer forintjába került az adófizetőknek. Ez alapján el lehet képzelni, mennyi pénz mehet el erre teljesen feleslegesen,

Utána Suzi következett, aki elmondta, milyen ötletei voltak eredetileg a beszédre, de miután előző este elolvasta a riportokat az első nagyobb szabású legalizációs tüntetésről szóló beszámolókat – ez 2003-ban volt, és az ellentüntetőknek köszönhetően botrányba fulladt – elkeseredett, hogy szinte semmit nem változott a marihuána társadalmi megítélése. Mondjuk legalább ellentüntetők már nincsenek, ezért köszönetet mondott a jelenlévő rendőröknek is.

Ami viszont változott, az a fű ára: míg korábban harminc éven keresztül 2000-2500 forint körül mozgott grammonként, ma már inkább 4000-4500 forint között lehet beszerezni.

Az is változott szerinte, hogy a hatóságok – legalábbis Budapesten – ma már pontosan tudják, mennyire nevetséges és kontraproduktív a magyar fűtilalom. Emiatt a politikusokat leszámítva már a bíróságon és a rendőrségen is sokkal elfogadóbbak azokkal, akiket marihuánával kapnak el.

Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője egyenesen Melbourne-ből küldött videóüzenetet, ahol épp egy nagy nemzetközi drogkonferencián vett részt. Elmondása szerint a világ minden részéről érkezett résztvevők arról számoltak be, hogy a dolgok változnak – hol gyorsabban, hol lassabban, de mindenütt a reformok irányába halad a fűhasználat szabályozása.

Magyarország a maga szigorú drogpolitikájával egyre inkább időzárvánnyá, anakronizmussá válik Európában. Szembefordultunk a világ szabad részével, ehelyett inkább az elnyomó rezsimekkel szövetkeztünk

fogalmazott Sárosi, aki arra a szerinte rettenetesen néna érvre, miszerint Magyarország még nem érett meg a legalizációra, mindig vissza szokott kérdezni: “miért, szerinted a drogtilalomra megérett?”

Elmesélte azt is, hogy kevesen tudják, de annak idején füvet szívott például Klapka György, az 1848-as forradalom hőse is. A tilalom egy olyan emberkísérlet, ami alig 100 éve kezdődött, és katasztrofális eredményekkel járt: emberek millióinak az életét teszi tönkre minden évben. Azok az országok, amelyek felismerik, hogy a szemellenzős tiltással nem lehet drogmentessé tenni a társadalmat, csupán ennek a kudarcos emberkísérletnek vetnek véget. Magyarországon is fel kellene végre tennünk a kérdést, hogy egy közép-ázsiai poshadt rendőrállamban akarunk-e élni, ami folyamatosan a hálószobánkban és a zsebeinkben turkál, vagy egy szabad, demokratikus, európai országban, ahol a politikusok hallgatnak a szakemberekre, és felnőttként kezelik az állampolgárokat. A kérdés röviden: rabok legyünk vagy szabadok? – zárta beszédét.

A forradalmi analógiát vitte tovább Bíró Dénes, a 2016 óta létező Pí Slam nevű slam poetry klub alapítója is, aki felolvasta a legalizáció 12 pontját. Ezek között olyanok szerepeltek, mint:

  • A német autóipar szolgai kiszolgálása után mostantól kövessük szolgaian a német fűliberalizaciós törekvéseket is!
  • Írjuk át az otthoni pálinkafőzés liberalizálásáról szóló törvényt otthoni fűtermesztésre, adjuk be az alaptörvény 745. módosító javaslataként, hátha véletlenül megszavazzák.
  • A Kertészeti Egyetemen induljon kendertermesztés mesterszak! És maradjanak ki belőle a szagtalanítàsi és a hogyan lépjünk meg az országból 3 óra alatt kurzusok! Becsüljük meg végre a kertészeinket és a postásainkat!
  • Tehermentesítsük a rendőröket, hogy azok az igazi feladatukra koncentrálhassanak, például hajléktalanok igazoltatása, feljelentésről lebeszélés, satöbbi satöbbi…
  • Ne gyilkolják a fiataljainkat ellenőrizetlen, szintetikus anyagokkal! Abcúg herbál, fúj bio!

A Pí Slam képviseletében fellépett még Csősz Gergő, Barát Zsófi és Horváth Kálmán is, a zenei programból pedig a Pavilon (Irlanda Áron és Kristóf), valamint Békési Zoltán Zebulon szintén sok szállal kötődik a csapathoz. Zenélt még G-Ras, aki rendőregyenruhában lépett színpadra, a Marlboro Man, a Péntek zenekar, Charga, a Red Swamp, Suhov és a Chily Team is, valamint ezúttal is megrendeztük a spanglitekerő versenyt, prémium minőségű oregánó felhasználásával.

Íme egy videós összefoglaló a fellépők legjaváról:

Ide kattintva pedig letölthetsz egy DRS által készített mixet korábbi Million Marijuana Marchokon pörgetett zenékből, ami még egy berlini rádióban is felbukkant. Jó lazulást!

(Szöveg: Láng Dávid, fotók: Burszán Sándor)

Komment!
Ez is érdekelhet:
Terdik Roland polgármesterjelölt és erzsébetvárosi alapelveink

Listavezető jelöltünk, Firnigel Loránd mellett itt a polgármesterjelöltünk és egyéni képviselőjelöltünk a VII. kerület 4. számú egyéni választó körzetében: "Terdik Read more

A bedeszkázott lakásablakok kerülete: miért áll ennyi önkormányzati ingatlan üresen Erzsébetvárosban?

Erzsébetváros az egyik legmegosztóbb kerülete a fővárosnak. Viszontagságos a múltja, Belső-Erzsébetvárosban a gettó, külső részén az ún. Csikágó uralta a Read more

„Nem attól független egy újságíró, hogy nincs értékrendje, hanem attól, hogy nem pofáznak bele kívülről a munkájába”

November 27-én „A független sajtó mint ellenzék” címmel tartottunk kerekasztal-beszélgetést a budapesti Lámpás klubban. Résztvevők voltak: Ács Dániel újságíró (444.hu), Read more

Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg”

Majdnem napra pontosan egy éve, 2022. június 26-án tartottak időközi önkormányzati választást Budapest VII. kerületében. A kampány során meghirdettünk egy Read more