Eladta az önkormányzat egy társasház kertjét és egy utca közepét

Csak a szokásos, szükség volt még egy lakóparkra. És ismét figyeltek arra is, hogy még pénzt se nagyon keressenek a dolgon.

A Városmajor utca 18. szám alatti társasház lakói egy napon arra ébredtek, hogy egy kerítés zárja el a házuktól azt a kertet, amit egész életükben használtak. Mint megtudhatták, a kerítést a XII. kerületi Önkormányzat húzta fel közvetlenül az épület mögé, még pedig azért, mert eladta a társasház által használt 470 m2-es kertet egy cégnek, ami a szomszédban lakóparkot fog építeni. Amikor a lakók megkeresték az önkormányzatot, csak fenyegetőzésre tellett a hivataltól.

Jogilag persze oké, amúgy más kérdés

Az önkormányzat persze megtehette mindezt, hiszen az idők során valóban a tulajdonába került az épület kertje, de nem úgy, hogy ezt valaha megvásárolta volna tőlük. Az 1945-ös térképen látszik, hogy a társasház és annak kertje egy helyrajzi számon voltak, mint ahogy ez minden más Városmajor utcai társasház esetben is volt. A lakók elmondása szerint az történhetett, hogy a 60-as években a kertben épült egy kis szaletli, amit engedélyeztetni kellett és ezt valamiért úgy oldotta meg a hivatal, hogy kettéosztotta a telket és bejegyeztek egy másik helyrajzi számot a Gyógyfű utcai oldalon, amit elfelejtettek a társasház tulajdonának írni, kimaradt a társasházi alapító okiratból is, így kerülhetett a rendszerváltás után az önkormányzat tulajdonába.

Tény, hogy az 1945-ös közigazgatási térképen az látszik, hogy a kert a társasházé, és ugyanazon a helyrajzi számon szerepelnek. Ugyanakkor a kert 1992 és 2018 közt létező tulajdoni lapján az szerepel, hogy 1992-ben a tanácstól a XII. kerületi önkormányzat kapta meg az ingatlant és már nem a társasház.

Ugyanakkor a társasházban élők valamennyien úgy tudták, hogy övék a kert és az önkormányzat se jelezte a rendszerváltást követő 30 év során, hogy ez az övé lenne, a kertet a ház lakói használták és gondozták, amíg meg nem jelent a kerítés. Már csak azért is biztosak lehettek benne, hogy övék a kert, mert máshonnan nem is volt megközelíthető.

A kert a társasház lakóival, amikor az önkormányzat még nem érezte fontos feladatának, hogy eladja a szomszédban lakóparkot építő cégnek

Big business here

Az önkormányzat képviselő-testülete 2017-ben szavazta meg, hogy értékesítik a Gyógyfű utca közepét és a Városmajor utca 18. alatti társasház által használt kertet. A Gyógyfű utca autósok számára már ekkor is zsákutca volt, a közepén egy fás résszel, amit leginkább kutyasétáltatásra használtak a népek, gyalogosan viszont ekkor még átjárható volt. A megközelítőleg 3000 m2-es területet a szokásos nevetséges áron, hozzávetőleg 58 000 forint/m2-ért tervezte eladni az önkormányzat. És sikerült!

A szerencsés vevők az UB Gyógyfű u. projekt Kft. és a UB Gyógyfű Második Ütem projekt Kft. lettek, akik mindösszesen 178 millió forintot fizettek az önkormányzatnak az ingatlanokért.

Az első ütem három társasháza mostanra megépült 19 lakással és 18 parkolóval, a második ütemet jelentő két másikat még vakolgatják, ezekben 15 lakás lesz és hozzájuk 16 parkoló, az erdős foltnak meg persze csá.

Mondhatnánk, hogy oké, legalább keresett rajta az önkormányzat 180 milliót, mondhatnánk, ha így lenne, de a valóságban még ez sem igaz. Az önkormányzat ugyanis fontos feladatának érezte, hogy ezek után felújítsa-kiépítse a Gyógyfű utca két megmaradt, zsákutca szakaszát, amik gyakorlatilag csak ehhez a lakóparkhoz vezetnek, emellett az egyik oldalon a Schmidt Mária-Ungár Anna-Ungár Péter többségi tulajdonában levő BIF-féle irodaházhoz, a másikon meg az osztrák nagykövet rezidenciájához lehet még eljutni, csupa-csupa közérdek. A “fontos feladatot” még ha vicces is, nem viccből mondom, csodálatos önkormányzatunknak valóban sikerült mindezt úgy kommunikálnia, hogy “nagy jelentőségű” kerületi utak újulnak meg. Haha. A Gyógyfű utca Kékgolyó utca felőli oldalát 96 millióból építi meg nem sokára az önkormányzat, a Csaba utca felőli oldal már elkészült, ez nagyjából 50 millióba került. Utóbbinak csak 40 százalékát fizette a kerület, a többi állami forrásból, a Szatmáry Kristóf-féle “aszfaltozzunk le minden utat Budapesten” projekt keretében vált valóra.

“Az ősfás környezetet – ahol lehetett – érintetlenül hagytuk, hogy a Rezidencia leendő lakóink zavartalanul élvezhessék a zöldövezeti kényelmet és a patinás környék hangulatát”

Oké szóval, az önkormányzat kapott 178 milliót a Gyógyfű utca közepéért és a Városmajor 18. által használt kertért, majd elköltött a lakóparkhoz vezető útra 115 milliót. A fantasztikus üzlet végeredménye tehát, hogy megközelítőleg 3000 m2 eladásából nagyjából 60 milliós bevétele származott. Váó!

A Kissvábhegy építészetéhez passzoló lakópark az utca közepén

Akadékoskodunk, akadékoskodunk?

A Városmajor utcai társasház lakói ezek után természetesen megkeresték az önkormányzatot, hátha használhatják valamilyen formában továbbra is a kertet, de az önkormányzat ijesztgető módba kapcsolt és közölte velük, ha sokat ugrálnak, akkor még azt is kiszámlázza nekik, hogy eddig használták, pedig nem is volt az övék.

a ház egyik lakója a kerttől immáron elzárva

A Találkozásról készült, kézzel írt(!) jegyzőkönyvből bepötyögtem az érdemi részt, elég, ha én megszenvedtem vele, de érdemes elolvasni szerintem, a Hogyan Ne Műkődjön Egy Önkormányzat sorozat fontos részeként:

A Városmajor 18. társasház tulajdonosait arról tájékoztattuk, hogy önkormányzatunk tárgyi ingatlanát értékesítette, annak birtokbaadása során tapasztaltuk, hogy a társasház a fenti területet használja: kertiszék, asztal, hinta, szalonnasütő található rajta. Önkormányzatunk felszólította a tulajdonosokat, hogy bocsássák rendelkezésre a fenti részt.

Közösképviselő kérdezte: Ki vásárolta meg az ingatlant? Közérdekű adatnak minősül, UB Projekt Kft.

Felháborodottan vették tudomásul, hogy az önkormányzat a társasház által 100 éve használt telket a tudtuk nélkül, értesítésük nélkül értékesítette.

Tájékoztatást nyújtottunk tulajdonostársaknak, hogy a terület használatáért önkormányzatunk 5 évre visszamenőleg kiszámlázhatná a bérleti díjat, de nem ez a cél, az ingatlanrész birtokbaadását szeretnénk a vevő részére.
[…]

Mint egy igazi paraszt. Először bekamuzza, hogy nem is tudta amúgy, hogy ez egy társasház kertje, hanem azt birtokbaadáskor tapasztalta. Ez első ránézésre is jó nagy hazugság, de másodikra is, hiszen még ha valami elképzelhetetlen okból nem is tudták volna, akkor is készült értékbecslés az eladás előtt, aminek nyilván része, hogy megnézik az ingatlant és látják, hogy az egy társasház kertje. Aztán meg elkezd fenyegetőzni, hogy ez persze nem cél, de amúgy kiszámlázhatnának még 5 éves bérleti díjat is nekik, úgyhogy nem kéne itt ugrálni.

a kert, amit már nem használhatnak a tárasház lakói

Na de mégis mindezt miért?

És hogy miért kellett eladni a társasház által használt kertet is a társasházat építő cégnek? Nos, nem azért, mintha oda építkezni akarnának, nem is igen tudnának, hiszen ez a nagyjából 5 méterrel mélyebben fekvő rész az ingatlan területének a széléből kinyúló vékony sáv, mint itt a képen láthatjátok is kékkel satírozva.

A kékkel jelölt rész az emlegetett kert. A térképrészleten is látható, milyen nagy szükség volt a kertre az építkezéshez.

Viszont az építési szabályzat szerint a beépíthetőség az ingatlan területének százalékos arányában van megszabva, így hogy jól be lehessen építeni mindent, minden négyzetméterre szükség lehet, még akkor is, ha az éppen egy társasház kertje 100 éve.

A társasház lakóival szóval sikerült jól kicseszni, minden különösebb látható ok vagy értelem nélkül, de legalább valaki bizonyára jól járt mindezzel. A lakók persze végtelenül szomorúak és csalódottak, többen mesélték, hogy azért vettek itt lakást, mert volt hozzá egy jó nagy kert is, de tenni persze semmit nem tudnak, az önkormányzatot nem érdeklik, jogilag meg annak van igaza.

  • Eltűnt 3000 m2 erdős rész a Kissvábhegy aljáról
  • A Városmajor utca 18. társasház bukta a kertjét
  • Az önkormányzatnak csökkent az ingatlanvagyona több száz millió forinttal.
  • Megépült a Gyógyfű utca két zsákutca szakasza, amit nem sokan fognak használni, hiszen csak az új lakóparkhoz vezetnek, valamint egyik fele az osztrák nagyköveti rezidenciába, másik meg a B.I.F.-féle irodaházba nyújt nekünk behajtási opciót.
  • Az önkormányzatnak végül 60 millió bevétele származott mindebből.
Dr. Harmos Andrea, a válaszatókörzet fideszes önkormányzati képviselője és Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere örül neki, hogy milyen jó élni a Hegyvidéken. Harmos Andrea SOREA Kft.-je sok éve áll szerződéses viszonyban a XII. kerületi önkormányzattal, évente 6.2 millió forintot fizet neki a kerület.

Kovács Gergely

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more