A könyv, ami „minden oldalon fejbeüt valamivel” – Ulickaja: Imágó a szombathelyi olvasókörön

A szerzőről

Ljudmila Ulickaja Baskíriában (Szovjetunió) született, mivel Moszkvából oda telepítették ki a szüleit. Anyja biokémikus volt, Sztálin halála után elbocsátották. Biológia szakon szerzett diplomát, genetikusként dolgozott, de 1970-ben szamizdat anyagok másolása, terjesztése miatt a laboratóriumot megszüntették. Kilenc éven át nem volt állása, két fiúgyermekét nevelte, idős anyját ápolta. 1979 és 1982 között a moszkvai Zsidó Zenés Színház irodalmi vezetőjének helyetteseként dolgozott, utána „szabadúszó” lett: gyermek- és bábszínházak részére darabokat írt vagy alkalmazott színpadra, irodalmi riportokat, recenziókat készített, a rádiónak dolgozott. Forgatókönyveiből két film készült: a Liberti nővérkék és a Mindenki asszonya.

Gyermekkorától kezdve sok verset írt. Első novellái irodalmi folyóiratokban jelentek meg. Ötvenéves elmúlt, amikor első önálló elbeszéléskötete – Franciaországban, franciára fordítva –, megjelent. Első nagy sikere a Szonyecska c. kisregény (1995), szintén Franciaországban jelent meg. Első, Oroszországban kiadott regénye a Médea és gyermekei (1996). Fiai éltek az USA-ban, és Ulickaja rendszeresen látogatta őket, közben maga is belekóstolhatott az ottani emigráció hétköznapi életébe.

A Daniel Stein, tolmács (2006) egy fél évszázadot átfogó történetében a zsidó származású lengyel Dániel a Gestapo tolmácsaként is zsidókat szöktet, a háború után szerzetes lesz. Izraelbe utazik, hogy ott új egyházi közösséget szervezzen. A könyv a zsidó-keresztény „szakadék” áthidalására tesz kísérletet.

Ulickajáról azt tartják, hogy a 19. századi klasszikus orosz irodalom és regény hagyományainak folytatója. Bár több regényt is írt, kritikusai és saját maga szerint is igazi műfaja nem a regény, hanem a rövidebb elbeszélés, novella. Nem a rendkívüli, drámai események, hanem a mindennapi élethelyzetek érdeklik; hősei nem alakítói, hanem áldozatai a háttérben éppen csak felsejlő nagy történelmi változásoknak, a szovjet korszak egyéni életet és véleményt megfojtó szorításának. Esendő hőseit, főként sok és változatos élettörténetű nőalakját kesernyés humorral, iróniával vegyes megértéssel ábrázolja. Írásművészetét ebben a tekintetben és a kisprózához való vonzódásában is néha Csehovéval rokonítják (“szoknyás Csehov”).

2004-ben egy pécsi szakmai konferenciára látogatott először Magyarországra. 2009-ben a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, ahol Budapest-nagydíjjal tüntették ki, és műveit, köztük a magyarul ekkor megjelent Daniel Stein, tolmács című regényét dedikálta. 2011. szeptemberében ismét Budapest és Pécs vendége volt, ahol az Imágó c. regényét mutatta be. (Forrás: Wikipédia)

A műről

Kérdésre válaszolva Olvasókörös Társunk elmondta, Ulickajától azért pont ezt a művet választotta, mert annyira aktuális: a múlt hatása az életünkre, a külső/belső migráció van benne kibontva.

A történet nagyjából a Sztálin halálától (1953) Bronszkij haláláig (1993) tartó időszakban játszódik, arról ír, hogy a különböző korok, ideák hogyan hatottak a kisember életére (ld. fent: „…hősei nem alakítói, hanem áldozatai a háttérben éppen csak felsejlő nagy történelmi változásoknak,…”). Ezt sok-sok humorral teszi, pl. a temetkezési vállalkozó azt mondja, élő írókat nem olvas, mert csak a temetésre eljött tömegből derül ki, jó író volt-e. Vagy az egyik fejezet címe (illetve maga az egész története): A kitüntetett bugyi 😀

Szinte követhetetlenül sok szereplő van a könyvben, ráadásul nemcsak, hogy mindegyiknek 3 neve van, ugye, mivel oroszok, de még pluszban van egy becenevük vagy rövidnevük is, és eltart egy darabig, hogy rájöjjünk, hogy erről a szereplőről már olvastunk korábban – csak teljesen más néven! De megegyeztünk abban, hogy igazából nem is kell követni, ki kicsoda, mivel ebben a műben is látszódik, hogy az írónő igazi műfaja a novella: a külön fejezetek külön is „élnek”, nemcsak a történetbe belefűzve.

Az eredeti cím IMÁGÓ lett volna, ezt az orosz kiadó nem tartotta jónak, ezért lett Zelenij satjor = Zöld sátor (Olja álmában jelenik meg ez a motívum), a magyar fordítója, Goretity József pedig ezt nem tartotta elég kifejezőnek, ezért lett inkább Imágó magyarul. A szó jelentése egyrészt kifejlett, de még nem nemzőképes rovar (mint az első fejezetekben szereplő 3 barát), másrészt imázs, külcsín.

Ha már az első fejezetek szóba kerültek, meg kellett említenünk a Tanárt, Vikát, aki szorosan kapcsolódik a címhez, hiszen ő is a fejlődést kutatja. Mint nagybetűs Tanár, egy életre szóló útravalót adott a Fiúknak, ezért minden tiszteletet megérdemel. Elfilozofálgattunk azon, hogy az irodalom, a könyvek most is, mindig is az ellenállás gyakorlatilag legerősebb eszközei voltak, ezért a mindenkori hatalom rendesen próbálta irtani ezeket, illetve az ezekkel „élő” értelmiséget. A könyvben szinte alapmotívum a szamizdat terjesztése, olvasása, a könyvek (pl. az ezredes kivételezett lánya az apja könyvei segítségével tudja magát elfogadtatni az egyetemen, vagy Artúr király a könyvzúzdából kimentett könyvek által kerül be az intellektüell társaságba).

Mitől ilyen veszélyes az irodalom? – hangzott el a naív kérdés. Nem az irodalom a veszélyes, hanem az azt értelmezni tudó, pestiesen szólva a „sorok között olvasni tudó” emberek, az értelmiség. Aki olvas, az összefüggéseiben látja a dolgokat, a történéseket, nem olyan könnyen megvezethető. Mivel innen áttértünk a mai politikai helyzetre, a felelős házmester gyorsan beszüntette a témát (az olvasókör egyik fő szabálya, hogy aktuálpolitika kizárva, vagy legalábbis próbáljuk meg elkerülni).

Valahol itt jött elő az a háttérinformáció, hogy Goretity Józsefnek nagyon sok helyen szakfordítói segítséget kellett igénybevennie, mivel Ulickaja valami hihetetlen zseni/polihisztor: a fejlődéslélektan, a genetika/biológia, de még a zeneművészet területén is (legalábbis ebben a könyvben ezt a három tudományt fejtegeti, nagyon magas szinten!). Előkerült Hruscsov is, hogy ő mennyire nem volt értelmiségi, finoman szólva. A Krímet is tévedésből adta az ukránoknak, és még rengeteg eszement intézkedést hozott.

Egy társunknak új információ volt, hogy a szovjet/orosz társadalomban a zsidóellenesség mennyire erősen jelen volt. Másik társunknak az jutott eszébe, hogy a könyvben leírt sorsok mennyire hasonlítanak a saját családunkban történtekre. Olyan gondolat is felszínre került, miszerint akarva-akaratlanul, gyakorlatilag mindenki besúgó volt azokban az időkben.

Elhangzott egy kritika is, miszerint a pópa története kicsit „lebegett” az éterben: nem igazán vitte előbbre a cselekmény megértését. Ehhez kapcsolódóan felmerült a kérdés, hogyan lehet feldolgozni az otthoni környezet és a külvilág közti ellentétet? Konkrétan Olja anyjáról beszéltünk, aki mélyen vallásos családból indulva (az ő apja volt a pópa) a rendszer hű kiszolgálója lett, megtagadva a múltját. A „büntetését” meg is kapta: a temetésére alig pár ember ment el. Bár lehet, neki ez volt a „túlélési stratégiája” vagy akár nevezzük „önvédelem”-nek.

Summázva a könyvet, abban megegyeztünk, hogy végig szinte fojtogató volt a levegője, nagyon erős könyv, Tamás szerint „minden oldalon fejbeüt valamivel”. Beszéltünk ennek kapcsán a szovjet/orosz népről, hogy igazából még mindig ebben él, egy diktátor és az ő oligarcha-köre vezetésével, és hogy megvolt a lehetőségük (Gorbacsov alatt), hogy kitörjenek, hogy fejlődjenek, de nem éltek vele. Ebben nem mindenki értett egyet, viszont Eszterünknek erről eszébe jutott Viszockij egyik mondása: „Szabadságot kaptam – mihez kezdek vele?” és ezt el is fogadtuk végszónak – valamint Mesi népdalát, de annak a szövegét nem szabad leírni.

A következő időpontjaink/könyveink:

november 28. Jostein Gaarder: Sofie világa

december 14. Rozán Eszter új könyvének bemutatója a Könyvtárban !!

január 9. Agota Kristof: A nagy füzet

január 30. Grecsó Krisztián: Pletykaanyu

Javasolt könyvek még (zárójelben a szavazatok száma): Zen, avagy a motorkerékpár-ápolás művészete (10), Üvegbúra (10), Zulejka kinyitja a szemét (10), Dávid király krónikája (10), Follett: Az évszázad krónikája (0, de azért majd elővesszük!)

Komment!