Tiborcz-féle magántőkealap épít lakóparkot az egykori svábhegyi gyermekszanatórium Béla király úti telkén

Négy társasházból álló lakóparkot épít a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Szécsényi Bálinthoz köthető Equilor kezelésében levő Central European Ingatlanalap az egykori svábhegyi gyermekszanatórium Béla Király út 20. alatti telkén.

Az épületek földszint + három emeletesek lesznek, amin akár még elsőre meg is lepődhetnénk, hiszen a megengedett építménymagasság 6 és fél méter a rendezési terv szerint, de Magyarországon az építménymagasság nem azt jelenti, amit laikusként gondolnánk, hogy “ilyen magas” az épület, hanem ezt – nagyon leegyszerűsítve – úgy számítják, hogy a teljes felületét elosztják a vízszintes felületek összegével, amiből persze kijöhet a “valódi magasság” is, de ha olyan, Zikkurat-szerű épületeket tervezel, amikből kinyúlnak vízszintes elemek, mint ahogy esetünkben is történt, akkor jóval magasabb házakat húzhatsz fel.

Ami viszont azért jó hír, hogy felújítják a telken levő műemlék épületet. Persze ezzel mást nem is tehetnének, hiszen műemlékről van szó, amit nem lehet elbontani.

Az épület egész kalandos történetről már korábban írtunk, ezt itt tudjátok elolvasni:

A történet eddig ott tartott, hogy a ház 1998 óta állami tulajdonban pusztul.

Pokorni Zoltán 2007-ben még megelőző csapást mért a vélt ingatlanbefektetőkre. Érdemes elolvasni a polgármester szavait 16 évvel ezelőttről, amik az intézmény bezárása ellen szervezett demonstráción hangzottak el, már csak azért is, mert mostanában nem igen hallani tőle ilyesmiket.

Annak érdekében, hogy ne legyen túl nagy terve, ambíciója egyetlen egy ingatlanbefektetőnek se a kórház épületét, telkét, parkjait illetően, mi a magunk részéről változtatási tilalmat rendelünk el erre a területre.
A változtatási tilalommal azt üzenik a reménybeli, “sőt, talán már a sarkon kukucskáló ingatlanfejlesztőknek”, hogy szétverhetik ezt a kórházat, elzavarhatják a gyerekeket, széttörhetik azt, ami itt fölépült 30-40 év alatt, de nem sok mindent tudnak majd kezdeni az ingatlannal, “mert mi ezt nem engedjük”.

mondta a tüntetésen az ingatlanbefektetőkkel szemben szigorú Pokorni Zoltán.

Végül az állam 2019-ben értékesítette az ingatlant elég szürreális módon:

Az MNV 2019 július 5-én jelentette be, hogy értékesíti az ingatlancsomagot, amiben nem csak a Béla Király 20., a Béla Király 18/a, a Béla Király 18/b és a Laura út 1. szerepelt, hanem egy II. kerüli 400m2-es orvosi rendelő, egy zuglói 1445m2-es üres telek, egy fertőszentmiklósi 176 300 négyzetméternél is nagyobb laktanya, egy gárdonyi 46 ezer négyzetméteres beépítetlen telek és egy megyaszói kastély.

Licitálni minderre három napig, július 10. és 12. közt lehetett, ami bizonyára mindenkinek elég volt hozzá, hogy megnézze az ország négy különböző településén levő 9 ingatlant és eldöntse, érdemes-e befektetnie ezekbe. Szerencsére egy valakinek azért sikerült, s így a csomag kikiáltási áron, a 3.5 milliárd forintért cserélt gazdát. Ebből 2.1 milliárd volt a 25 000 négyzetméteres Béla Király úti telek.

2022-ben először bontás miatt indult eljárás a telken levő szebb napokat látott hegyvidéki épületre, ám a bontási kérelem néhány nappal később egyszerűen eltűnt a rendszerből, és örökségvédelmi bejelentésre módosult. Majd az is eltűnt. És egy ideig semmi új infó nem jelent meg a felületen.

Pár hete már látszott, hogy valami készül, rengeteg lakókonténer bukkant fel a kerítés belső oldalán, múlt héten pedig elindult az építésügyi engedélyezési eljárás és feltöltötték a terveket az ÉTDR-re, amikből kiderült, hogy a szokásos lakóparkot kapjuk ide is.

Csak remélhetjük, hogy a beköltöző új lakók helikopterrel közlelkednek majd, s így az Istenhegyi út járható marad. Ok, tudom sokak szerint, már most sem járható. De nem kell aggódni, nem sokára elkészül a 185-ös metró és megoldódnak a kerület közlekedési problémái.

Ha érdekelnek a kerületi lakópark építések, akkor parancsolj:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more