Valódi szuverenitásvédelem: ilyen volt a Diákváros vs. Fudan fővárosi konzultáció 2021 nyarán

Magyarország nevében Szijjártó külügyminiszter 2015 júniusában aláírta a Kínai állammal az „egy út egy övezet” programban való részvételi szándéknyilatkozatot, ami gyakorlatilag Kína gazdasági és kulturális érdekszférájának a kiterjesztése a világ minél nagyobb részére. Ennek az együttműködésnek a Budapest-Belgrád vasútvonal és egyéb nagyberuházások tervei mellett része volt a Fudan egyetem megépítése is Ferencváros rozsdaövezetében. Pontosan azon a helyen, ahová a Diákvárost tervezték – ami magyar diákoknak tenné élhetőbbé Budapestet és a IX. kerületet, például a lakhatási költségek jelentős csökkentésével.

És nem mellékesen a Kínai Kommunista Párt főtitkárának a napokban Budapestre tett látogatásának az egyik oka. Tudjátok, amiért kínai rendőrök járják a várost és takarják el a tibeti zászlókat. Remélem, a Szuverenitásvédelmi hivatal munkatársai is kísérik őket. A Kínai fél 340 milliárdért valósította volna meg a projektet (a hitelt is ők adták volna, mint ahogy a Budapest-Belgrád vasútvonalra, és a kivitelezést is ők végezték volna), a magyar állam mégis valamiért 550 milliárd forintot szánt volna rá. A különbözet célja számomra világos volt, mint ahogy az is, hogy ez nem történhet meg.

Szerencsére ezt Baranyi Krisztina is így gondolta, és az egész fővárosra kiterjedő konzultációt kezdeményezett az ügyben (ismét országosan bátorságban példamutató kiállás a ferencvárosiak érdeke meleett) – és a Kutyapárt is így gondolta, úgyhogy Döme Zsuzsanna Suzi főszervezésében teljes kapacitáson beálltunk a kezdeményezés mögé.

Ez a konzultáció – szemben például a komolyan vehetetlen nemzeti konzultációval – demokratikus igényű és szigorú volt: az aHang nevű civilszervezet innovációjával, a választásokkal és népszavazásokkal egyenértékű technikai megvalósítással történt; ellenőrzötten, szavazóbiztosokkal mind online, mind offline városszerte. Ezt onnan tudom, hogy én vállaltam a Móricz Zsigmond körtéren elhelyezett szavazóhelyiség szervezését, ahol az egyik legtöbb szavazatot gyűjtöttük össze.

Itt látható a konzultáció végeredménye:

Ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de rendszeresen összekeverik azt, hogy van humorérzékünk, azzal, hogy viccpárt vagyunk; az öltönyt pedig a komolyan vehetőséggel – érdemes megtekinteni a fenti működési hatékonyságot.

A három kóbor lengyel ló – akik több szavazatot gyűjtöttek a DK-nál – valós. Képzett szavazóbiztosok voltak lómaszkban. Ezt pedig onnan tudom, hogy én képeztem ki őket az aHang segítségével, és szereztem nekik a lómaszkokat, csak hogy demonstráljuk, mire képes némi akaraterő, ha az ember komolyan gondolja amit mond és csinál – közben simán belefér néhány poén. 10 nap reggeltől estig meló volt csak a gyűjtés, plusz nagyjából még egyszer ennyi a szervezés több száz passzivistánk önkéntes munkájából.

Az értelmes cél és az akarat mellett a kellemes hangulat és jó közeg is egy olyan dolog, ami vissza tudja terelni az embereket afelé, hogy foglalkozzanak közügyekkel, amikhez tanult tehetetlenséggel, érdektelenséggel és unalommal viszonyulnak tömegesen. Rengetegen azért álltak meg meghallgatni mi történik, informálódni, beszélgetni és részt venni a konzultációban, mert nem elidegenítő hivatalossággal és egyirányú kommunikációval találkoztak a konzultáció kapcsán, hanem az alábbi videóban látható hangulattal.

Merem remélni, hogy ennek a konzultációnak is az eredménye, hogy nem valósult meg a Fudan egyetem projekt. És merem remélni, hogy leszünk egyszer annyira szuverének, hogy a Diákvárost is megépíthessük, ideális esetben a köztulajdonban lévő, független, visszaállított autonómiájú egyetemeken tanuló diákok érdekében.

Hangulatvideó:

Mendly Miklós

(önkormányzati képviselőjelölt, Ferencváros 7. evk.)

Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

A cselekvő és kritikusan gondolkodó emberek pártja

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a 2026-os Országgyűlési választáson. Szeretnénk mind a 106 oevk-ban jelöltet állítani. A cél az, Read more