A Szabadtéri Sportokat Kedvelők civil kezdeményezés MKKP-s támogatással telepít mindenki számára elérhető, strapabíró kültéri pingpongasztalokat Szegeden. Helyi érdeklődőknek érdemes nyitva tartaniuk a szemüket; ha a bürokrácia istenei is úgy akarják, még a választás előtt lehet majd találkozni ezekkel az asztalokkal a Szabadság téren és a Csanádi utcában.
Dr. Griechisch Erika, a kezdeményezés egyik ötletgazdája és fő pályázója a COVID-járvány elején lévő lezárások alatt látogatta meg egy ismerősét Budapesten. A pandémiára való tekintettel kültéri tevékenységek után néztek, ellátogattak hát a Városligetbe megcsodálni a kivágott fákat és diszfunkcionális beruházásokat. A számos, közösségi sportolásra való lehetőséget Erika nagyon pozitívnak találta, Szegedre hazatérve viszont szomorúan konstatálta a hasonló helyi lehetőségek hiányát. Környezetében sokan szeretnek pingpongozni, innen jött az ötlet, hogy jó lenne a város különböző részeire állandó pingpongasztalokat telepíteni. Eleinte lakóközösségi finanszírozással próbálkoztak, ám hamar kiderült, hogy bár az embereket alapvetően érdekli a sport, költeni nemigen szeretnének rá (ezért is érthető, hogy az állam alig költött az adófizetők pénzéből sportra az elmúlt időszakban).
Erika szomszédja hívta fel a figyelmét az MKKP RÓSÁNÉKATÉKA pályázati lehetőségére, amire gyorsan le is csaptak, és hamar a második fordulóban találták magukat. Kiemelte, hogy mindkét kutyapártos szegedi jelölt, Nagy Ferenc (3. Nagy Ferenc Pápa) és Tóth-Benedek Csanád is aktívan segítették a kezdeményezést. Csanád egy lakossági fórumra is elment vele tájékoztatni és jelenléte csak egyetlen embert ijesztett el, ami kiemelkedő teljesítmény.
A szegediek kis része meglepően tart az elképzeléstől. Ennek egyik oka, hogy néhányan félnek tőle, ha kikerülnek az asztalok akkor emberek akár használni is fogják őket és még jól is érezhetik magukat, a sportolás és jókedv látványa és hangja pedig egyesek számára zavaró. Másrészt Szegednek van egy sajátos múltja a közösségi pingpongasztalokkal. Ilyen asztalok ugyanis nagyobb számban voltak egykor Felsővárosban, azonban ezeket a helyi fiatalok állítólag a pingpongozástól eltérő rekreációs testmozgásra is használták. Ezt a városvezetés úgy oldotta meg, hogy elbontotta az asztalokat, ám meglepő mód ez nem szüntette meg a fiatalok egyéb igényeit, viszont így már nem lehetett pingpongozni.
Erika elmondása szerint mindkét félelem könnyen orvosolható, hiszen az újonnan kikerülő pingpongasztalokhoz mindenhol kihelyeznek komoly házirendet, amely egyértelműen leírja, mit és mikor lehet csinálni az asztaloknál. Ennek betartására helyi civilek vállalkoznak, akik szükség esetén készek a rendőrség segítségét kérni (akik bizonyosan nagyon hamar intézkedni is fognak, amint megtudják, hogy kutyapártos kötődésű dologról van szó).
Az MKKP csak az anyagárat tudja biztosítani (asztalok beszerzése, betonozás stb.), az engedélyekhez és a megvalósításhoz helyi önkormányzati szervek segítségére is szükség van. Erika elmondta, hogy a bürokratikus folyamatok sokszor több időt vesznek igénybe, mint gondolták, ám kiemelte, hogy a városvezetésben is találtak segítőkész támogatókat, akiknek köszönhetően sikerül a megvalósítás. 5 asztalt már be is szereztek, ráadásul ezek az eredeti pályázatban megnevezetteknél olcsóbbak és jobb minőségűek – mivel a Szabadtéri Sportokat Kedvelők tagjai még tapasztalatlanok közbeszerzés-jellegű ügyekben, a különbözetet meg sem próbálták eltenni maguknak. A Szabadság téren és a Csanádi utcában reményeik szerint még a választást megelőzően kikerülnek az asztalok, ezeket követheti majd a Tanító tér (Tápé), a Szentháromság utca 75 és a Mátyás tér. A pingpongasztalok mellett mindenhol lesz pad-asztal garnitúra is, amin lehet enni-inni, társasozni, üldögélni-nézelődni. Az átadásokkor könnyen lehet, hogy ingyen sör is lesz, érdemes nyitva tartani a szemeket!