Nem csak a Hadházy Ákos által bemutatott XXII. kerületi 26 436 négyzetméteres gyártelep került Tóth Csaba üzleti köreihez és ezáltal közvetve Tóth Csabához. A szomszédos, kétszer ekkora ingatlant Sági László, Tóth Csaba régi üzlettársa szerezte meg.
Jót tett Tóth Csaba politikai karrierjének, hogy csak a vasi tagtoborzási botrányra emlékeznek az emberek, holott ebben az időszakban sokkal komolyabb ügyekbe keveredett. A pénteken megrendezésre került Hadházy-Tóth vitában már felmerült Menyhárt Bizsán neve a kérdéses telekügyletben, mely úgy tűnik, hogy vagyon eltitkolási céllal jött létre. Menyhárt a tagtoborzási ügy egyik kulcsszereplője volt, de követte Zuglóba is Tóth Csabát és azóta is kimutatható céges és alapítványi kapcsolat közöttük.
Megnéztük a környező ingatlanok tulajdoni lapjait és azt találtuk, hogy az egyik szomszédos, mintegy 50 000 m2-es telek is Tóth Csaba üzleti köreihez került már 2003-ban. Sági László, Tóth régi harcostársa a BP Ingatlan kft.-n keresztül vásárolta meg a 224974/5 helyrajzi számú területet.
Mindez azért is érdekes, mert mint láthattuk, Tóth Csaba nem csak politikai befolyását építette ki megbízható emberein keresztül, de hajlamos vagyonát is üzleti partnereinél pihentetni.
A büki szállodai pénzlenyúlás
Tóth Csabát 2006-ban tanúként hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályán, a politikus ugyanis szerepelt egy büntetőügy tisztázására beidézett tanúk listáján. A politikus cégeiben ügyvezető igazgatói feladatokat ellátó Sági Lászlót, addigra már meggyanúsították, a büntetőeljárás szerint magánokirat hamisítást követett el, hamisított számlákkal és szerződésekkel hívtak le 59 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást. A Széchenyi-terven keresztül elérhető támogatás papíron egy vasi szállodaberuházáshoz kellett volna, az ügyben így érintett egy bükki hotelt tulajdonló társaság is. Tóthnak a mai napig vannak érdekeltségei Bükön, egy ingatlan szerepel is a vagyonbevallásában.
Az érettségi botrány
Ságival közös üzleti karrierjük során nem ez volt az egyetlen egy kétes ügy, amiben felmerült Sági neve. Sági László cége, a BP Ingatlan Kft. biztosította azt a fővárosi raktárt, amelyben a 2005-ben az érettségi feladatlapokat őrizték. A társaság közbeszerzési eljáráson nyerte el a megbízást három évre, nekik az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont évente csaknem 16, 98 millió forintot fizetett a helyiség rendelkezésre bocsátásáért. A 2005. évi érettségi körül hatalmas botrány alakult ki, miután az interneten hozzáférhetők voltak a tételek még a nyilvánosságra hozataluk előtt, mert a raktárból kikerültek az érettségi tételek. Ez a raktár pedig a Tóth-féle botrányos vagyoneltitkolási ügyet érintő telek közvetlen szomszédja, melyben még mindig Sági érdekeltségei találhatóak. Vélhetően nem csak telekszomszédok.
A SIL cégcsoport botránya
A 2000-s években a Vas és Hajdú megyei – ez utóbbi Oláh Lajoshoz köthető – és a Kőbányai tagtoborzási botrányok mögött Tóth Csaba közeli ismerősét, Leisztinger Tamást sejtették, akkoriban Tóth és Sági cégei szerződéses viszonyban voltak a Hunguest Rt.-vel. Ezekben az években Tóth Csaba a fejlesztési bank tulajdonában lévő Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. főfelügyelői, illetve a Vasi Volán Rt. igazgatói posztjában próbálhatta ki magát.
2004-ben Tóth és Sági közös cége ellen több személy is feljelentést tett, köztük néhány egykori üzlettársaik is, továbbá beszállítók és az adóhivatal is. Ekkor derült ki, hogy a milliárdos bevételű cégeknek 2002 óta könyvelése sem volt, ezt a felszámolás alatt pótolták. A 2005-s felszámolásra a SIL Fürdőszoba vagyona szinte elhanyagolható, csupán három gépjárműből és zömmel a bemutató készletből állt, amit alig pár millióért lehetett értékesíteni. A SIL Fürdőszoba egykor Budapesten és több vidéki helyszínen (Pécs, Kaposvár, Szeged, Debrecen, Sopron, Gyöngyös) is működtetett üzletet, ám ezek mind bérlemények voltak. Az Andrássy úti bérlemény – mely egyben a székhelyük is volt – felújítására 100 millió forintot költöttek, hisz abban az időben, volt hogy 2 milliárd forint is volt az éves bevételük. A SIL cégcsoporthoz tartozó cégeket is utolérte a felszámolás: SIL Enteriőr Kft., és SIL Építő Kft, SIL Trade Kft, SIL Home Kft.
A SIL Enteriőr ügyvezetői a felszámolásának az elindulásáig a nyilvános cégadatok szerint Dr. Illés Péter és Sági László voltak és a cég jelentős befolyással bíró tulajdonosai Tóth Csaba és a Biogate Hungary Trading Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., valamint még Sági László rendelkezett részesedéssel. A Biogate Kft. és a tulajdonosának a neve is felmerült a Zuschlág János alapítványi botrányában, a gyanú szerint számlákat állítottak ki.
Sági László múltjának a bemutatása azért is fontos, hogy rávilágítsunk mennyire közeli kapcsolatban is álltak egymással. Hadházy Ákos által bemutatott „láthatatlan” telek rámutat arra, hogy a kapcsolat nem szűnt meg közöttük. Az elkövetkezendő időkben a budafoki Gyár utca lakóiról többször is fogunk írni, újabb szereplőkkel.
A Budafok Gyár utca eddigi lakói: Tóth Csaba, Menyhárt Bizsán, Hajdú Flórián, Funtig Zoltán, Békefi László és Sági László.