Van egy álmunk: okos drogpolitika!

Kevesebb zombivá szívott biűofüves, több felvilágosult fiatal, tudatos fogyasztók, kevesebb stressz – a marihuána legalizálásáért és a fogyasztás szabályozásáért demonstráltunk április 20-án Budapesten, a Madách téren. (Rá)gyújtó hangulatú beszédekkel, koncertekkel és jointszépségversennyel vártuk a rendőröket. Nem jöttek.

– Nem a tiltással van a baj, hanem azzal, hogy nem teljes a tiltás! Hogyan várhatnánk el, hogy ne szívjanak füvet a magyar emberek, amikor olyan hosszú cigipapírokat árulnak a nemzeti dohányboltokban, amiket nem lehet csak dohánnyal megtölteni?

nyitotta meg Kovács Gergő a demonstrációt délután 4:20-kor.

Gergő szerint nem érett még meg az ország a teljes legalizációra, ezért hatalomra kerülésünkkor mi is azt csinálnánk, hogy először csak dekriminalizáljuk a füvet, majd miután ezt a fogyasztók megszokták – úgy 3-4 perc múlva – legalizáljuk.

A vonatkozó törvényeket a rendőrség sem tartja be, hiszen tudják, hogy nem lehet több százezer embert egy joint miatt börtönbe vinni.

Inkább az elmúlt években elterjedt, nagyon olcsó és rendkívül veszélyes, nem annyira viccesen biofűnek, herbálnak elnevezett patkánymérgek kapcsán kellene edukációs kampányokat indítani, mert nagyjából semennyi tájékoztatás nincs arról, hogy ezek milyen függést és pusztítást okoznak a szervezetben. Ezzel szemben a fűvel kapcsolatban a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy nem 1 grammot kap a vevő, hanem 0,8-at, ne adj isten, 0,7-et – ezen például biztosan javítana a legalizáció, és még adóbevételt is generálna.

– Bármit lehet olyan mértéktelenül fogyasztani, hogy az káros legyen. Ilyen az alkohol is, és persze lehet a fű is ilyen. Ha megennék napi tizenöt kilogramm kenyeret, az valószínűleg rosszat tenne egy idő után, mégsem gondolom azt, hogy be kellene tiltani a kenyeret.


Suzi a jelenlegi szabályozás életképtelenségéről beszélt, arról, hogy ma Magyarországon tulajdonképpen mindenki akkor vesz füvet, amikor csak akar. 2020 végén lejárt a nemzeti drogellenes stratégia, és azóta sincs helyette új.

Az elmúlt tíz évben a kormány totálisan leépítette az egész intézményrendszert: megszűnt a nemzeti drogmegelőzési intézet, megszűnt az országos epidemiológiai központ, a civileket katapultálták a drogpolitikát összehangoló kábítószerügyi koordinációs bizottságból, a nemzeti drogfókuszpont meg beolvadt az EMMI-be – és évek óta nem írnak ki pályázatokat azoknak a szervezeteknek, amelyek drogprevencióval foglalkoznak.

A rendőrök jó sok adóforintot fölemésztve kergetik egy olyan növény fogyasztóit, amit gyakorlatilag minden gimis kipróbál ebben az országban – ezzel azt sikerült elérni, hogy most már szagtalan és nem kriminalizált mérgeket szívnak a fiatalok.

Hajrá herbál! Hajrá bio, hajrá méreg!

mondta Suzi.

Juhász Pét
er épp húsz éve, 2002-ben alapította meg többedmagával a Kendermag Egyesületet.

Most arról beszélt, ne a tiltott gyümölcs vonzása okán, brahiból nyúljanak a fűhöz a fiatalok, váljunk tudatos fogyasztókká – ezt például a kereskedelem szabályozásával lehetne elősegíteni. Ha nem szabályozzuk, ellenőrizhetetlen kemikáliákhoz fognak nyúlni a srácaink.

– Amerikából indult a drogháború, a drog üldözése, ott mára mégis gyakorlatilag minden államban dekriminalizálták, és az államok felében legalizálták. Ez a trend elindult Európában is, Németországban történelmi léptékben perceken belül. Nem csoda, hisz ma már arra sem alkalmas a fű, hogy valakit rendesen lejárassanak vele.

Juhász Péter

– Igazságot a THC-nak! Vagy -nek! Je suis THC! Több adót követelünk! Vessünk ki a fűre is adót! – Paizs Miki szerint az alkohol rossz fej, a fű jó fej. Ha szeretnétek tudni, hogy a sertészsírról meg Kis Grófóról mit gondol, nézzétek végig ezt a kétórás élőt, felvételről. Beletekerni nem ér!


2019-ben, még a Covid-féreglyuk előtti időkben volt az első kutyapártos Million Marijuana March, majd szerveztünk egy féléves beszélgetéssorozatot Okos drogpol címmel. Neves szakértőket hívtunk, akikkel kiveséztük a drogpolitika minden aspektusát.

Az idei fellépők

The Microwaves

dDharma Beatz B2B Flying Elephant ( Chily Team )

Gecó és a Fa (Pintér Gergő és Kertész Endre)

The Flying Monkeys

TAT

Kollár-Klemenz László (Kistehén)

Paizs Miklós

Sickratman Intim Duó

Ha hazavinnéd a flow-t, Million Marijuana March zenei válogatásunkat puccos díszdobozos pendrájvként itt szerezheted be. A kazetta még készül.

De mit takar a titokzatos 420-as szám?

A rejtélyes szám vélt eredetét többféle történet őrzi. Vannak, akik rendőrségi kódot, mások a növény aktív hatóanyagainak mennyiségét sejtik mögötte, a bátrabbak egyenesen Adolf Hitler születésnapjával hozzák összefüggésbe. A legismertebb történet prózaibb… vagyis inkább romantikusabb ennél: öt kaliforniai gimis mindennap suli után, pontban négy húszkor találkozott a suli közelében, egy nagy fal tövében, hogy egy spangli füstjébe burkolózva világmegváltó terveket szőjenek.

Szeretnénk megköszönni az Origónak, a Magyar Nemzetnek és a lapnak mind felett: a Vadhajtásoknak, hogy írásukkal támogatnak bennünket abban, hogy végül: Legyen minden jobb!



Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

A cselekvő és kritikusan gondolkodó emberek pártja

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a 2026-os Országgyűlési választáson. Szeretnénk mind a 106 oevk-ban jelöltet állítani. A cél az, Read more