A költségvetés 5 tízezrelékét sikerült megspórolnia Újpest önkormányzatának azzal, hogy megszüntették a fiatal házasok lakásvásárlási támogatását

2021-ben Újpest képviselő-testületének (elvileg) szociálisan érzékeny, baloldali többsége 7/2021 (II.15) rendeletével hatályon kívül helyezte a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 11/2001 (V.03) rendeletét, vagyis

közel 20 év után eltörölte a fiatal házasok első lakásához jutásának támogatását.

Ez egyszeri 1.000.000 forintot jelentett újpesti fiatal házasok számára – ami ugyan nem sok, de mivel visszaadni nem kellett, és beleszámított lakásvásárlás esetén az önerőbe, arányaiban a helyi támogatás egy egészen jó módja volt. Ez akkoriban nagy port nem kavart, több jóléti intézkedést is módosítottak a kormányzati megszorítások okán – ami egyébként valós probléma volt akkoriban és ma is az.

Na de. Mekkora kiadást jelentett ez a támogatási forma valójában? Mennyit takarított meg ezzel az önkormányzat? Erre kerestük a választ.

Ezen spóroltunk (?!)

Érdekelt minket, vajon mennyit spórolt a támogatási forma eltörlésén Újpest Önkormányzata, így közérdekű adatigénylésként elkértük, 2018-2019-2020 és 2021 években milyen összeg került ezen támogatási forma alapján folyósításra.

A válasz egészen lehangoló: évente átlagosan mindösszesen kb. 18 millió forint (2021-et nem számolva, hiszen év elején megszűnt a támogatási forma). Így néznek ki a számok:

Az adatigénylés érkezett teljes választ itt találjátok.

Az átlagosan 18 millió forint Újpest 2023-as költségvetésének 0,0005 százaléka, tehát 5 tízezreléke lett volna.

Összehasonlításképpen az Újpesten évente átlagosan 35 percet ülésező (!), viszont tagjainak havi illetményt biztosító kifizetőhely, a vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottság fenntartása ennek a 18 millió forintnak több mint felébe, 10 millió forintba kerülerről írtunk, videóztunk, sőt megírtuk az előterjesztést a megszüntetéséhez, mindeddig hiába.

Újpest költségvetése a legutóbbi módosítás szerint 33.992.958.000 forint, tehát majdnem 34 milliárd – igaz, ez 2021-ben csak 25 milliárd forint volt.

Ez azt jelenti, hogy a 2023-as költségvetésben cirka 0,0005%-ot, tehát 5 tízezreléket jelentett volna a fiatal házasok lakáshoz jutásának támogatása…

Mindezt egybevetve azzal, hogy a lakáspiac pangani látszik, az ingatlanok keresleti oldalán behúzták a kéziféket – tehát a támogatási összeg sem nőne vélhetően, hiszen nem vesznek annyi lakást –,

a fiatal házasok kedvezményének eltörlése 2021-ben is tök érthetetlen volt, az pedig, hogy 2023-ban sem tért vissza egy majdnem 10 milliárd forinttal magasabb költségvetésben, pláne megmagyarázhatatlan.

Hiszen az önerő továbbra is az egyik legnagyobb problémát jelenti az első ingatlan megvásárlásánál, erre a kormányzati intézkedések közül is csak a Babaváró hitel nyújt némi megoldást. És még arról sincs szó, hogy tömegek vették igénybe: 2018-2020 között évente átlagosan 20 fiatal házaspár részesült támogatásban (2018-ban még csak 16, 2020-ban már 26 házaspár).


A támogatási formát hatályon kívül helyező rendelet:

7_2021_fiatal_hazasok-1

Nagy Dávid, 2023. június 1.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv.

3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is - ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more

Idétlen időkig: Zugló Római-parti üdülőjének soha véget nem érő felújítása

Zuglónak van egy önkormányzati tulajdonú üdülője a Római-parton. A felújítása 2022-ben kezdődött, napjainkig is tart, azonban a rendeltetési céljára továbbra Read more

Felmérés: Újpesti közétkeztetés

Szeretnénk megismerni a IV. kerületi közétkeztetéssel kapcsolatos véleményüket, ezért kérjük, válaszoljanak az alábbi kérdésekre. A válaszadás anonim, a beérkezett eredményeket Read more

“Hiába nyomogatja a gombot Képviselő úr, nem fogok szót adni!” – a városvezetéssel való normális viszony élt 35 napot

A fenti idézet Dr. Trippon Norbert polgármestertől származik és Nagy Dávid képviselőnek volt szánva - 15 perc személyeskedéssel fűszerezve (alább). Read more