A Kutyapárt szem előtt tartja, hogy a jövő nemzedék boldogan, játékosan, egészségesen lépjen be a nagybetűs életbe. Ez indokolta a „Bringapálya és szabadidő parkot a gyerekeknek és a gyerek felnőtteknek” című pályázat támogatását 3,6 millió forinttal. A kesztölci projekt előzménye volt, hogy a községben összefogtak a családok, és saját erőből
Read moreCategory: Városfelújítás
Szántódi stéget Szántódnak: a Kutyapárt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatán támogatást nyert a stég felújítása
Azt álmodtam, hogy a balcsin vagyok. Arra emlékszem, hogy Tihanynál ugrottam egy fejest, azutánúsztam, úsztam a víz alatt, egyszer csak elfogyott a levegőm. Nem tudtam kidugni a fejem, mert a vízfelszíne olyan volt, mint egy átlátszó plexi fal. Már éppen megfulladtam volna, amikor végre levegőhözjutottam. Korhadt deszkák között sikerült a
Read moreBuszváró építés és átadás, madárodúk elhelyezése a székesfehérvári Maroshegyen
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kezdetben street art akcióikkal hívták fel a figyelmet magukra. Hagyományukat továbbra is őrzik, ezért boldogan támogatták Ekker Margit: „Szeretnék egy műhelyt” című pályázatát. Ekker Margit pályázatának tárgya egy saját barkács-asztalos műhely kialakítása volt, amellyel a Fejér megyei, elsősorban a Székesfehérvár környéki Kutyapárt akciók technikai lebonyolítása érdekében
Read moreSzínes térkövezéshez keres kitaposott ösvényeket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Olyan gyalogosan levágott utakat, kitaposott ösvényeket keres a Kutyapárt, ahol látványos, hogy az emberek a hétköznapi közlekedésük során nem elégedettek a tervezői elképzelésekkel és a derékszögek találkozásával. A külföldön „desire line”-ként ismert jelenségnek külön Reddit-közössége is van, ahová világszerte érkeznek a példák az ösvényekről. Meglepő módon sokszor nem csak emberek,
Read moreBaráti társaság festett padot, épített buszmegállót Gyöngyösön, Nagymaroson és Budapesten
A Fészkelődők egy budapesti baráti társaság, akik megelégelték a tétlenséget, és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kampánypénztékozló alapjánál pályáztak arra, hogy közösségépítő és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő akciókat szervezhessenek. És nyertek. „Te is bosszankodsz mások szemetelése vagy a környezetünk iránti közöny miatt? Mi lenne, ha szomorkodás és dohogás helyett a
Read moreNégy új röpde felépítését támogatja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, melyek vasárnaptól sérült madaraknak adnak otthont a kiskőrösi Varjúházban
Vasárnap fejeződik be a kiskőrösi Varjúházban négy új röpde megépítése. Az építés után a látogatók közelről is megismerkedhetnek a vadmadarak mentésével, gondozásával. Az új röpdék szarkáknak és varjaknak fognak állandó lakhelyet biztosítani. A megvalósításhoz szükséges pénzt Krisztina a Rózsa Sándor Második Népi Kampánypénztékozló Alapból (röviden: ROSÁNÉKATÉKA) nyerte el. A Varjúház
Read morePingpongasztalokkal borzolja a kedélyeket Szegeden a Kutyapárt – közösségi sportra is tékozoljuk kampánypénzünket
A Szabadtéri Sportokat Kedvelők civil kezdeményezés MKKP-s támogatással telepít mindenki számára elérhető, strapabíró kültéri pingpongasztalokat Szegeden. Helyi érdeklődőknek érdemes nyitva tartaniuk a szemüket; ha a bürokrácia istenei is úgy akarják, még a választás előtt lehet majd találkozni ezekkel az asztalokkal a Szabadság téren és a Csanádi utcában. Dr. Griechisch Erika,
Read moreTiszajenőn kis Amszterdam épül: a csatornák között egy valódi játéksziget alakulgat!
Tóth-Pabar Norbert és társai március közepén nekikezdtek a nagy munkának, és reprezentálva, hogy a választással sincs vége a világnak, a következő hétvégén is kesztyűt húznak majd. Amit készítenek a sok helyi család örömére, de mégiscsak a választás jegyében: – mezítlábas (Kneipp) ösvény: a gyerekek is élvezni fogják a saját testsúlyos
Read moreBarlangozás Szigetszentmiklóson
A tanösvényhez vezető HÉV alagúton készítettünk barlangrajzot az utókornak, mivel az évek óta itt fennálló állapotok is barlanglakó körülményekre utalnak. Az ide elhelyezett zöld hulladékot összeraktuk közösségi komposztálónak, az alá rejtett nagy mennyiségű szemetet összeszedtük, elszállításáról gondoskodtunk. Ezúton is köszönet minden lelkes passzivistának, aki segített. Ez is érdekelhet: Mit csinált
Read moreMost pedig jöjjön a méltán híres Nagykőrösi Ferde Torony
Cegléden ferde oszlopok vannak, Nagykőrösön pedig ferde villanydoboz. A városfelújíttató kéthét és Halloween alkalmából szombaton beöltöztettük az eddig kevéssé ismert nagykőrösi ferde villanydobozt Pisai Ferde Toronynak. Ha arra jártok, fotózkodjatok le Nagykőrös új nevezetességével! Mondjuk előtte is elég jól nézett ki: Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában
Read moreBuszmegálló otthonosítás Perkátán
Magyarország megújul! Most Perkátán otthonosítottunk egy buszmegállót 2.587.693.147 forintból. Az esemény szervezője Pozsgai Anita, Fejér megye 4-es számú választókörzetének MKKP-s képviselőjelölt-jelöltje mesél az élményeiről. Először szétszedtük a buszmegállóban álló padot, és a hiányos karfa részt kicseréltük egy újra. A léceket lecsiszoltuk, visszacsavaroztuk, majd lefestettük. Egyelőre még ragad, száradnia kell: tettünk
Read moreÍgy készültek a piliscsabai halak
Nagyon egyszerűen, odamentünk és megcsináltuk. Persze kellett hozzá Hegedűs Babett, aki annyiban különbözött tőlünk, hogy tudott rajzolni és megtervezni egy ilyet. Kellettek a piliscsabaiak, akik segítettek megcsinálni. És persze nélkülözhetetlen volt a sok süti, amit meló közben kaptunk a helyiektől. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden
Read moreIndul a II. Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap pályázat!
Az úgy volt, hogy majd építünk magunknak szép, nagy házakat, de aztán az lett, hogy amikor sok pénzt kapunk az államtól, mindig megijedünk, és gyorsan szétosztjuk. Így tettünk a 2018-as kampánypénzünkkel, aztán a választási eredményünk alapján kapott párttámogatással is. Itt megnézheted térképen milyen projektek készültek 2018-tól! Most ráadásul még sokkal
Read moreA csobánkai elágazás buszmegállójának csodálatos átalakulása
Pomáz, Csobánka, 2021. szeptember 11-12. Kezdetben reménytelennek tűnt, aztán kaptunk pogácsát egy szomszédtól, körtét, füttyögést, jöttek újak, hoztak csiszológépet, és egy hároméves kislány is segített. Aztán megérkezett a művészeti vezetőnk, kék lett a világ, virágok kezdtek nyílni, és bárányfelhők szaladtak az égen. Megettük az ingyen pizzát és megcsináltuk a kötelező
Read moreBakáts Bunker – Már megint egy új kult tér nyílt Ferencvárosban
Új év, új kulturális teret indítottunk Ferencvárosban. Ez a Bakáts Bunker, ami egy igazi underground tér, ahogy Suzitól kezd hagyománnyá válni, minimál pénzből: “Azt szerettem volna, h ez az óriási és ipari romantikát árasztó tér addig se csak egy raktár, amíg nem lesz rá ezer csillió forint. És lőn!” 10
Read moreA badacsonytördemici padépítés fordulatos története
Badacsonytördemic egy község a Balaton északi partján. A helyiek hosszú idő óta küzdöttek az önkormányzattal, hogy telepítsen padokat egy térre. A hivatal ezt természetesen meg is ígérte, mégsem történt semmi. Lelkes helyi civilek megelégelték a várakozást, és maguk kezdtek el padokat építeni és azokat kihelyezni. Amikor a polgármester ezt meglátta, idegállapotba
Read moreTörténet a padról, ami “túl színes” volt, így “csak a melegek használták volna”
Annyira sikeres a kormány gyűlöletkampánya, hogy már valakinek elég meglátni pár színt és rögtön ráébred, mennyire zavarják őt a melegek. “Történet a padról, ami túl színes volt… Szombat délután kutyapártos tettestársakkal a móvári vasútállomáson évek óta lepukkantan álló padot újítottunk fel. A pad közterületen állt, joggal gondoltuk, hogy az önkormányzat
Read moreNincs hova hátrálni, bérlakás programba vágunk!
A 30-as vonalán, a Megyeri út 202 és a 30-as buszmegálló között létezik egy füves terület Újpesten, amelyet Wintermantel Zsolt elfelejtett beépíteni. Az új, 2019 óta regnáló vezetés pedig megfeledkezett ezen ígéretéről és az egyetlen bérlakás építő program a korábbi vezetés által lett elkezdve. Ezt nem hagyhattuk annyiban! ELŐTTE: UTÁNA:
Read moreHasonlított egy zsiráfra, úgyhogy zsiráf lett
Ugye, hogy kiköpött olyan, mint egy zsiráf? Békéscsabán találtuk ezt az avar kori kosárpalánkot. Úgy tűnt, ezen már csak javítani lehet, úgyhogy nekiestünk. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi
Read moreTáblahekkelések, exportált kutyafuttató, szélmalomharc a vagyonnyilatkozatokért – ezt csináltuk Budakeszin eddig
Budakeszin 2019 októberében volt az első kutyapártos akció, azóta is egy 4-5 fős keménymag vesz részt többnyire a megmozdulásokon. Ebben a posztban összeszedtük, mit csináltunk eddig arrafelé. Elsőként arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy akkor már hetek óta gyűlt a zöldhulladék a Munkácsy Mihány utcában, ami ellen addig senki
Read moreVégre Győr!
Az év legsúlyosabb monszuncunamitornádója mosta el az idei második győri klubot augusztus elsején (az első klub tulajdonképpen oké volt, csak építőanyagot felejtettünk el vinni…), de most végre sikerült (majdnem) mindent összehozni, amit terveztünk. Folytattunk egy 15. századi négyszín-festést a Városháza mögött, a vasútnál, és helyrehoztunk pár padot a Bahnhof mellett.
Read moreMegjelent a Nowa Polski újság! Az Mkkp tábori lapja Újlengyelből.
Ha nem jelenik meg, innen letöltheted. Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more Háborog a lakosság, amiért fákat
Read moreÚj work out padcsonkok Tatán
Több milliós EU-s fejlesztésnek köszönhetően, átadtuk ezeket a tatai workout padcsonkokat. Pademelgetés, gondolkodás, padáthelyezés, haránt pihenés. Ki gondolná, milyen sok mindenre jók? És mint látható, már birtokba is vették a boldog tataiak. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi
Read moreRejtélyes legofigurák jelentek meg Rákospalotán!
Jelöltjeink elvegyülnek a társadalom sűrűjében. Ott állnak az egészségügyi dolgozók, a rendőrök, a tűzoltók, a tanárok és mindenki mellett, akinek szüksége van rá. A jóléti társadalom alapját a civilek, dolgozók, a gyerekek, a nyugdíjasok, az igazgatók és kormányzok adják. Ne engedjük, hogy szétszakadjon, tartsuk össze, hisz 99%-ban ugyanazok vagyunk! Röviden
Read moreJuhéé, Szegeden is lett otthonos buszmegálló
Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk
Read moreBuszmegállóból beachbar!
2021. májusában az Országos Városfelújító Hétvége keretében beach bárrá alakítottunk egy lepukkant buszmegállót a Késmárk utcában. Ez is érdekelhet: Zenélő út a XV. kerületben is! Újabb kiváló zeneslágereket hallhatunk Budapest 15. kerületében! A Pólus Center felé vezető úton egyszer csak eljön az idő, amikor azt Read more Egyszerűen nem tudnak
Read moreOrszágos Városfelújítós Hétvége 2021 – Újpesten is!
Május 2-án többféle városfelújítós praktikát is bevetettünk: Figyelmeztető tábla az új lakóknak Gazolás és ültetés lila-fehér színben Elferdültkorlát-festés: Árpád útról a Szilágyi útra driftelők, szevasztok! A passzivisták kitettek magukért: az ültetést fűnyírás, gyomlálás és ásás előzte meg. Több bokrot és egy lila-fehér kombinációban elhelyezett virágágyást ültettek. Egyébként munka közben feltűnt
Read moreA hatóságok végül betömték a féreglyukat!
A Rákos út – Mozdonyvezető utca sarkán a Rákospalotai eperföld ültetésének napján végre megnyitották az ingyenes lakossági féregjáratot. Mi kipróbáltuk, Danyang-gun tényleg csodaszép! A be- és kiszállásnál viszont nem árt vigyázni, könnyen bokatörés lehet belőle. Alig pár héttel később már arról kellett értesítenünk a kerület lakosait, hogy a járat az
Read moreNagyon zavarja a kerületi Fideszt, hogy felújítunk dolgokat vagy éppen növényeket ültetünk
Viszonylag nehéz megkülönböztetni őket egy sértődött 6 éves gyerektől. Egyre furcsábban viselkedik a XII. kerületi Fidesz. Nehéz lenne mást látni a történtek mögött, mert semelyik másik városban vagy kerületben nem csináltak hasonlót, a XII. kerületben viszont háromszor is egy héten belül. Pokorni Zoltánékat úgy tűnik, nagyon bosszantja, ha felújítunk valamit
Read moreElmúltkéthét 8243.
Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk
Read moreApor Vilmos téri padok
Készülnek az Apor Vilmos tér új padjai a szíriuszi titkos műhelyünkben. A legfontosabb információ a következő képpel kapcsolatban, hogy Magyar Gábor még mindig életben van. A zölddel bénáztunk, a fotón hiányzik még egy léc róla. Először rossz helyen vágtuk be meg már sötét is lett meg kijárási tilalom. Másnap
Read moreSzentendre
Akciók összevissza. Miután beperelt minket a város, hogy kicseréltük a címerben a bárányt, mi összebékítettük a két címerállatot. 2018-ban elhoztuk a Mikulást a politikába! Aztán Leányfalun megszerveztük a jelöltek a vitáját. Már, aki eljött. A Mikulás ott volt. Tüntettünk a sajtószabadság ellen! Elkészítettük Pomát első közvécéjét. Reméljük lesz másik, mert
Read moreSzigetszentmiklósi akciók
Akcióink Szigetszentmiklóson Kifestettük, kitábláztuk, megoldottuk vagy megoldattuk. Az biztos, hogy az önkormányzat egyre rövidebb reakcióidővel próbálta eltüntetni a nyomainkat. 4szín szemetes csikk szavazóval A legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Szigetszentmiklóson ilyen szintű 4szín szemetes csikk szavazóval. Tiborcz utca közmegvilágítás Fontot fotonért! A városi közvilágítás
Read moreAkciók Albertirsán, továbbá Hernádon, Nyáregyházán és Monoron
Akciók Albertirsán és mindenhol, ami Cegléd körül van a Pest megyei 10. sz. országgyűlési egyéni választókerületben. 1. 2019. május 18. Négyszínkuka avatás Albertirsán Bonusz trikolor. 2. 2019.július 26. Csikkszavazó felavatása Albertirsán a sportpálya mellett. Másfél hónappal később az önkormányzat kihelyezett egy kukát a csikkszavazó mellé. 3. 2019. augusztus 4: nyári négyszínfestés
Read morePadbűnözés az Istenhegyi úton
Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat
Read moreBuszmegállóból kényelmes szoba
Csináltunk nektek egy kényelmes szobát ebből a Goldmark utcai megállóból. És még a tükör is működik! Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk
Read moreÚgy tűnik, mégis lesz zebra a Városmajor utcában
Idénre ígérte a XII. kerületi önkormányzat, hogy lesz zebra a Városmajor utcában a Szamos utcai kereszteződésnél. Az út alapból a fővároshoz tartozik, de korábban az önkormányzat vállalta, hogy megépítik helyettük. Aztán kaptak egy emailt az ott lakók, hogy koronavírus, úgyhogy idén nem kezdik meg a tervezést mégsem. Az önkormányzat ezután
Read moreBringatárolókat a zuglói közintézmények elé! – Nem sikerült megoldani.
Zuglóban is gond, hogy a kerékpárosok, nem tudják megfelelő módon tárolni a kerületben lévő intézmények (iskolák, óvodák, rendelők) előtt a kerékpárjukat. 2020 februárjában előterjesztettük, hogy mérje fel az önkormányzat, hogy hol nincs kerékpár tároló, ha van az megfelelő-e, illetve bővítse a meglévő kerékpártárolók számát. “Bringatárolókat a közintézményei elé” előterjesztésünket a testület
Read moreMiért számít extrém-sportnak a gyalogos közlekedés Zuglóban?
A kerületet járva és sok lakossági megkeresést, zebra telepítési javaslatot figyelembe véve választottunk egy pár helyszínt, ahol új gyalogátkelőhelyekre volna szükség és körbejártunk veszélyes kereszteződéseket, ahol olyan nagy mértékben koptak le a zebrák, hogy már nem is látszanak. Kijelenthetjük, hogy Extrém-sportnak számít a gyalogos közlekedés Zuglóban! A Zuglói Városgazdálkodásnál írásban
Read moreKis lépés Ferencvárosnak, nagy ugrás az önkoritól – Járda és kukasikereink
Emlékeztek a nyári négyszínfestésre a Kerekerdő parknál? Igen, ahol miután tojást sütöttünk a csúszdán pár napon belül lett árnyékoló. A járda viszont maradt, de gondosan lemosták. Ez kevésnek bizonyult az előző vezetés számára a választási győzelemhez. 2019. július vége: A sárga és a fehér a tojást, a zöld a spenótot
Read moreHogyan legalizáljunk buszmegállót? Ferencvárosban sikerült, de majdnem belehülyültünk
Buszmegálló legalizáció recept Hozzávalók: -Mészáros-típusú buszmegálló -Virágföld, növények -Fullos tervdokumentáció -Számítógép -Nyomtató -Telefon -Toll Elkészítési idő: kb 5 hónap Építs pár óra alatt egy buszmegállót. Javasolt olyan helyre tenni, ahol megáll a busz és még nincs megálló, vagy ahova már építettek, csak le is bontották, mert túl nagy lett és
Read moreHogyan újítsd fel a zebrákat
Igaziból bárhogy. Legalábbis egyelőre az a tapasztalat, hogy bármit festesz a lekopott zebrára, újrafestik. Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik Július
Read moreCsikkszavazással is gyűjtjük az infót a lakossági fórumhoz
A mai MÁV Aszódi lakótelepi lakossági fórum szuper volt! Végre egy csomó olyan probléma, amiért nem az önkormányzat a felelős, hanem a MÁV, a főváros, vagy az élet! Ráfért a felújítás a csikkszavazóra, nyár óta ott van és még most is sok a földön az érvénytelen szavazat. Kaptak rendesen a közteresek,
Read moreAszfaltszafari – 2,5. rész
Meghökkentő társadalmi dilemmákra derül fény a Zsigmond téri zebra láthatatlan csíkjai körül… De hova tűnt A Képviselő? Mi lesz, ha A Lakók türelme végleg elfogy? Mit ajánl a Zebraszakértő? A Gorilla már így is alig bír magával, de vajon mit fog szólni, ha megtudja: nem akciózhat a 3. részig, mert
Read moreVáltozások buszmegállónk fizikai és jogi állapotában
A IX. kerületben felállított első növénytetejű buszmegállóval tényleg megállítottuk a klímaváltozást! Jött is a hideg. Elkerülhetetlenné vált a Lónyai utcai első magyar növénytetejű buszmegálló további klímafejlesztése. Én mondjuk másfelé lakom, de az igazi Mészáros mindenképpen fel akarta építeni az oldalfalakat. Még arra is rávette a nép, hogy padot is csinálni akarjon.
Read moreIdén sem csináltunk semmit, de azt tök jól dokumentáltuk – Pécs 2019
Hétszázkét grafikus több éves melója van abban a pár fotóban, amit nyolcvanhat milliárdért készíttettünk, hogy elhitessük veletek, tök sok mindent csináltunk tavaly. Január elején szültünk pár szánkót Februárban megnyitottuk a Pécsi Központi Iroda És Alternatív Városházát, jelképesen és tök komolyan is átvéve ezzel a város vezetését. Csontváry-képekkel díszítettük a
Read moreSzombathelyi biciklis aluljáró
Az úgy volt, hogy az aluljáró egyik felét megcsinálták még a nyáron passzivisták, aztán kedvet kapott a másik oldalához két helyi graffitis arc, úgyhogy ha lassan is, de elkészült. (Eleinte még párszor leállították polgárőrök a munkát, de most már szerencsére benne vagyunk Szombathelyen a rendészeti bizottságban.) Ez is érdekelhet: Zulejka
Read moreBiojátszóteret építettünk Csobánkapusztán
Illetve nem is mi, hanem egy rósánékötékás pályázónk. Nézzétek! Kétfarkú táltos Kötözős játék Azokban a piros zsákokban voltak a ponyvák TRX-pálya, 18- Tányérhinta Bújócska, könnyített pálya Biohomok Ezek mindenhová beférkőznek… Két kétbetűs Így néz ki pár méterről Jurtaszerű nemjurta, panorámával Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre
Read morePozsgás Ferenc Buszváró Stadion
– A Világ Valahanyadik Csodája, avagy: a II. kerületi képviselőjelöltek kalandos esete egy növényes tetejű buszmegállóval – Miután hűséges kilóméter-oligarchánk, Pelikán Elvtárs, magunkra hagyott minket a kiszállított polikarbonáttal és HÁtoldókkal (lásd: Wikipédia), két napig táboroztunk a Bimbó út 135 alatt. Itt, a 149-es busz Tüske utcai megállójánál, lakossági fészbúk felmérések,
Read moreKapott egy padot Óbuda, cserébe hogy olyan nagy
Na jó, igaziból Békásmegyer. Figyelem! A pad csak kampánycélokra szolgál. Amint 2024-ben megnyerjük itt is az önkormányzati választásokat, elszállítjuk innen. De egy használt sámlit tudunk majd hozni helyette. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint
Read moreÖnkormányzati blog – XII. kerület – 1.: A kampány.
Mi is kíváncsiak vagyunk rá, milyen önkormányzati képviselőnek lenni, úgyhogy biztos ti is. Mostantól rendszeresen beszámolunk majd róla, hogy milyen belülről egy önkormányzat. Kimicsinál, hogymicsinál, mitnemcsinál. Mit lehet elérni, mit nem lehet, ki mit lop, mit nem lop stb. Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig
Read moreMódszereink működnek Vol.1569
Sok politikusnak okoz gondot, hogy megvalósítsa vízióit, de a kutyapártosoknak nem. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket tudunk produkálni. Rengeteg ügyre hívtuk már fel az önkormányzatok és a felelősök figyelmét, és értük el, hogy megoldják őket, ha már egyszer az a dolguk. Budapesten számos sikerünk volt ilyen ügyekben.
Read moreLátványkátyúzás a Hármashatárhegyi úton
Állampolgári kezdeményezésre reagáltunk, amikor kátyúzni kezdtünk a Hármashatárhegyi úton. Igen, már megint az önkormányzatok és a felelősök helyett. A valós állampolgári igény azért került ezúttal ördögi körbe, mert az út jobb és bal felének külön tulajdonosa van, a III. és II. kerületi önkormányzat, az út kezelője tehát karbantartója pedig a
Read moreMegállítottuk a klímaváltozást
6 m2 Nyugat-Európa Ferencvárosban. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön
Read moreMiket csinálunk
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat. Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem
Read moreElértük, hogy megcsinálják 1.
Gyakran történt már velünk, hogy ha elkezdünk foglalkozni egy problémával, azt a hatóságok azonnal megoldották. Jöjjön pár érdekesebb példa. Zebra a Hattyú utcában Az úgy volt, hogy próbáltuk jelezni az I. kerületi önkormányzatnak, hogy lehet kéne ide egy zebra, ha már egyszer úgyis átmegy itt minden nap 5000 ember. Elsőre
Read moreKóborló mobilvécé Cegléden
Másfél hónap telt el azóta, hogy felavattuk a Kölcsey téren a Rózsa Sándor Népi Közpénz Tékozló Alap által finanszírozott mobil közvécét. A közterület-felügyelet ennyi idő alatt jött rá, hogy ilyen objektum ott nem lehet, mert a terület műemléki besorolás alá tartozik. Némi egyeztetés után megtaláltuk a klotyó új helyét, így
Read moreBeüzemeltük a totál árnyékban levő napelemes parkolóórát
Szóval itt áll ő, az új napelemes parkolóóra a Feneketlen-tónál. Ami egyébként remekül passzol a helyi adottságokhoz, hiszen hol máshol is lenne árnyékban levő napelem, mint a Feneketlen-tó partján, délkeletre a tetőtlen hegy lábától, nem messze a követlen sziklától. Még szerencse, hogy mi mindent megoldunk. Kihelyeztük a szükséges zseblámpát és
Read moreEgyre több jel utal rá, hogy közeledik az önkormányzati választás
Az önkormányzati választások közeledtének legbiztosabb jele, hogy ilyenkor az önkormányzatok 2 hónapig jóbarátként odafigyelnek a helyi lakosokra, a városukban/kerületükben levő problémákra. Még akár azokra is, amiket ők okoztak. Meg szoktak adni tejet meg almát is ilyenkor. Hétfőn reggel kikerült ez a videó a Facebook-ra. A szürreális alkotáshoz a meglepett lakosság
Read moreKorszerűsítettük a közvilágítást Kecskeméten
Az úgy volt, hogy másfél éve kidőlt ez a lámpaoszlop Kecskemét főterén. Természetesen ennyi idő alatt ezt nem lehet megcsinálni, nem is várhatja el senki az önkormányzattól. Az volt a terv, hogy mi is majd 2500-ban csináljuk meg, de aztán nem figyeltünk oda és véletlenül: Lőn világosság! 670 millió forintba
Read moreMagyarország legfurább buszmegállói
Kértük, hogy küldjetek nekünk képeket különös magyarországi buszmegállókról, ti pedig küldtetek. Úgyhogy most mi jövünk, mutatjuk a legfurábbakat. Vagyis azokat, amik a legtöbb szavazatot kapták. Elképzelhető, hogy éppen ásatásokat végeznek és egy avar kori sírra bukkantak. De lehet, hogy azért ilyen a kialakítás, hogy el tudd magad ásni, ha
Read moreMegnyílt az atlantiszi irodánk
Budapest, Pécs, Szombathely, Hawaii és a Mars után végre Tatabányán az Atlantiszon is lett kutyapártos iroda. Az iroda ünnepélyes megnyitásakor megígértük, hogy csak Atlantiszon 5 millió munkahelyet teremtünk. További terveink közt szerepel, hogy jelentősen csökkentjük a víz sótartalmát és 20 százalékkal növeljük az óceán aljára süllyedt kincsesládák számát. Éééééééééééééés: Ez
Read moreMegkezdődött az előválasztás Ferencvárosban
Nagy nehezen sikerült megállapodni az előválasztás feltételeiben Ferencvárosban. Egy darabig úgy tűnt, hogy agyaggalamb lövészetben fognak dönteni, aztán lett egy ötlet, hogy kvantummechanikai lottót szerveznek, de végül az lett, hogy csikkel lehet szavazni arról, hogy ki legyen az ellenzéki polgármester-jelölt. A nem dohányzók természetesen szavazhatnak szotyival is. Vagy babbal. Sárgabarackkal
Read moreMegérkezett a Buszmegállóváró Támogatás elsőszülöttje
Kilenc hónap ki- és összevissza-hordási idő, űrpigmentált négyszín-nyálkában tocsogó, hosszú, gyötrelmes vajúdás és Pécsi-tónyi oxitocinnal beindított szülés után megérkezett a Nemzethy Buszmegállóváró Támogatás elsőszülöttje, az orfűi vándorbuszmegálló. Napra pontosan kilenc hónappal ezelőtt, október közepén építettük föl először a pécsi Ágoston téren a felcsúti mintára készült beállónkat – és most, ezen
Read moreHivatalos: közösségi gyereksütő lett a közösségi gyereksütő
Lakossági nyomásra hivatalosan is közösségi gyereksütővé nyilvánította az önkormányzat ezt a ferencvárosi játszótéri csúszdát. Régi ígéretét tartotta be ezzel az önkormányzat. A gyereksütő új közösségi térként funkcionálhat a kerületben. Gyereksütés közben nem csak új barátságok köttethetnek, hanem szakácsi kvalitásaikat is megoszthatják egymással a környéken lakók madárcsicsergés
Read moreÁmokfutásba kezdett egy buszmegálló Orfűn
Pár szót az előzményekről. Hosszas egyeztetések, hetvennyolcezer szakértő, Vlad Tepes és két zöld ló bevonásával döntöttük el – még ősszel –, hogy a pécsi Ágoston téren állítjuk föl a felcsúti buszmegálló mintájára készült beállónkat. Négy napnál tovább azonban a gondos előkészítés ellenére sem maradhatott az építmény, mert polgármesterünk egy furfangos
Read moreMultifunkciós buszmegálló
A buszmegálló szépségversenyünkre beküldött pályázatok közül kiemelkedett ez a XVII. kerületi. Tisztán kivehető, hogy ebben a megállóban nem akkora probléma, ha esetleg pár napot késne a busz. De természetesen mint ahogy mindenen, ezen is lehet még javítani. Használják egészséggel! Ez is érdekelhet: A Louvre és a Guggenheim Múzeum egyszerre bújhat
Read moreGanümédeszi Napfény Park – Ajka
Ajkán az üres városligetbe több ízben helyeztünk ki színes, raklapból készült napozóágyakat és egyéb utcabútorokat. Először 4 darab ágy, 1 asztal és 1 szemetes készült el, amiket 2 nap múlva a Városgazdálkodási Iroda kérésére egy vállalkozó elszállított. Fura volt, mert a hivatalok, cégek képviselői egymásra mutogattak, hogy nem nálunk van,
Read moreA buszmegálló, aminél eddig a legtöbbször változott, hogy maradhat-e
Még tavaly ősszel építettük ezt a szombathelyi buszmegállót. Fél éven át nem is zavart senkit, de aztán megjött A Levél. Történt ugyanis, hogy Szombathelyen pár hónapja az ellenzék került többségbe az önkormányzatba, és ők megszavaztak pár tízmilliót buszmegálló építésre. Viszont az a cég, amelyik a megállókat építi és eldönti, hogy
Read moreFurcsán viselkedő önkormányzatok sorozatunkban ma: Szentendre
Az elmúlt években sok helyen futottunk meglepő önkormányzati reakciókba, amiknek sokat köszönhetünk, hiszem sokszor ők adták hozzá a poént ténykedésünkhöz. Ezek közül talán kiemelkedik Szentendre, Pécs, Dunaújváros, Fehérvár, Kaposvár, Ajka, de még sorolhatnám. Most pár szentendrei esetről lesz szó. Szentendre A szentendrei önkormányzat két legfőbb sajátossága, hogy ha a Kutyapárt
Read moreOrfű is kapott egy buszmegállót
Pécsen sajnos elvitték a buszmegállót, amit építettünk, pedig jól nézett ki az Ágoston téren. Buszmegálló hiányának tesztelése hóesésben Buszmegálló hiányának tesztelése atomháború esetén De legnagyobb megtiszteltetésre visszakaptuk a Biokom hatfős fogadó bizottságától. Aztán az is szóba jött, hogy magánbuszmegállóként használnánk tovább. 5 hónapot állt egy Pogányban levő ház udvarán. Alapvetően
Read moreKátyúelrontás Szombathelyen
Szakszerű kátyútalanítási akciótervet dolgozott ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Aszfaltpecsvörk Aldivíziójának Koedukált Felhatósága 2019 nyarára – a megvalósításhoz Szombathely lakosságának segítségét kérjük. Szombathely igazi kátyú-paradicsom. Városunkban az utóbbi években kifejezetten megnőtt a kikapcsolódni vágyó kátyúk száma, akik az önkormányzat kátyúturizmussal kapcsolatos áldásos munkásságának hála, évről-évre egyre többen vannak. Ekkora
Read moreJelentés Mészáros-típusú buszmegálló ügyben
Hat megálló lett végül a Felcsútról elhozott egyből. Pontosabban mind a hat áll, de a pécsi egy kertben. Egyelőre. Az egész ugye úgy indult, hogy kicsit nem figyeltünk oda, és ezalatt az Igazi Mészáros László épített egy kampánybuszmegállót Felcsúton. Épp arra járt a rendőrség, és hosszas egyeztetés után mindenkit
Read moreElkészült a Szőnyi úton is a buszmegálló
Ezúttal egy Mészáros c-255 típusú. Az úgy volt, hogy egy c-247-es lesz, de nem érkezett meg hozzá Chiléből a cseresznyefa. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a
Read moreBuszmegálló verseny
Van amelyikhez WC is jár, van ahol eltemetheted magad, ha túl sokára jönne a busz. Teli az ország gyönyörű és praktikus buszmegállókkal. Neked melyik a kedvenced? A legtöbb szavazatot kapott megállókat felújítjuk vagy felrobbantjuk. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem
Read moreCsikkszavazók Szigetszentmiklóson
Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk
Read morePályázat! Keressük az ország legborzasztóbb buszmegállóját
Fantasztikus buszmegállókról érkeztek bejelentések a Rendkívüli Ügyek Minisztériumához. De biztos még egy csomó szuper megállóról lemaradtunk, ezért pályázatot írunk ki az ország legszörnyűbb megállójára. Fotókat a ketfarkukutya@gmail.com-ra várunk! Miheztartás végett jöjjön pár versenytárs. Itt valószínűleg egy horror filmet forgathattak, és itt felejtették a díszletet. Roppant praktikus fejlesztés: elhagyták a felesleges
Read moreHódmezővásárhely megújul
Hatalmas siker: kijavították a bokatörő gödröt. A padot nem kellett, azt már megcsináltuk mi. Valaki bekapcsolva felejthetett egy földalatti porszívót. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more
Read moreSzikra vasútállomás
Épp a közelben táboroztunk, úgyhogy adta magát ez a lepukkant vasútállomás egy jó kifestésre. [ngg src=”galleries” ids=”1″ display=”basic_slideshow” gallery_width=”800″ gallery_height=”550″ pauseonhover=”0″ arrows=”1″ interval=”1500″ transition_speed=”100″] Később aztán írt a MÁV, hogy végülis oké, hogy kifestettük, csak szerintük jobban nézne ki, ha a kutya kék lenne. No, hát ezen már ne múljon
Read moreVáratlan fordulat: pár nap után nyomuk veszett az általunk lefestett padoknak Rákosmentén
Ez a projekt kifejezetten furcsán sikerült. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a végeredmény nem az lesz, hogy utánunk még egyszer újrafestik a deszkákat, vagy kicserélik őket újakra sok pénzért, hanem egészen konkrétan eltűnnek a padok. Pedig ez történt: pár nappal azután, hogy felújítottuk őket, egyszerűen nyomuk veszett. A háttérben elméletileg
Read more