Egy nagyjából 100 méter hosszú és 5 méter széles szakaszról eltűntek a fák, mert odahordták a hegyet az út túloldalán levő építkezésről. Az önkormányzat szerint nincs itt semmi látnivaló. 2020 júniusában írtunk először az építkezésről, ahonnan a cég behordta az elbontott hegy jellegű földet az út túloldalán levő erdőbe.
Read moreCategory: XII. kerület
Pokorni Zoltán stratégiai főtanácsadójától vette 4 éven át a bort az I. kerületi fideszes önkormányzat. A XII. kerület közbeszerzései 0. rész: Béres István.
2016 és 2020 közt összesen 2.3 millió forint értékben vásárolt borokat a fideszes Nagy Gábor Tamás vezette I. kerületi Önkormányzat a Vörös és Fehér Kereskedőháztól. A cég 80 százalékban Béres István tulajdona – aki Pokorni Zoltán egyik legfontosabb embere, hivatalosan stratégiai főtanácsadó a XII. kerületi önkormányzatnál -, 20 százalékban pedig
Read moreVégül így osztotta szét az önkormányzat a pénzt, azzal szemben, ahogy ti tettétek volna
Sok meglepetést nem hozott az Önkormányzat támogatásainak odaítélése. Hiába érkezett sok pályázat, nagyjából ugyanazok kaptak, akik szoktak, főként egyházi szervezetek. De hatalmas siker: legalább a KDNP-közeli szervezetek most nem kértek. Bárki kérhetett bármire, de nem úgy van az… Az 5/2014 önkormányzati rendelet alapján a mai napig gyakorlatilag bárki (magánszemély és
Read moreTudta? Még mindig lehet kérni pénzt az önkormányzattól.
Mintegy 6 évvel a rendelet megalkotása után, segítségünkkel sok kerületi lakó szerzett tavaly tudomást arról, hogy az 5/2014 alapján elég kötetlen és laza feltételekkel nagyjából bárki és bármire kérhet pénzt az önkormányzattól Főleg azoknak volt ez érdekes, akiknek nem hobbija kiolvasni az önkormányzati rendeleteket A-tól Z-ig Emiatt sokkal többen (és nem csak azok
Read moreValami nagy fog épülni az Istenhegyi-Szendrő-Nógrádi sarkán
A Főváros nyáron 119 millióra értékbecsülte, 202 millióért kelt el három hónapja, az új tulajdonos 540 615 002 forint 55 fillérért árulja. A cikkben végig nettó összegek szerepelnek. A napokban jutott el hozzánk egy hirdetés, amiben 540 millió forintért árulják a hivatalosan Istenhegyi út 62. alatti telket, ami a Lóitató tér
Read moreÍgy hazudik nektek az Önkormányzat
Az Átlátszó elírta egy cikkében, hogy egy összeg bruttó vagy nettó, ebből kihozta Pokorni Zoltán önkormányzata, hogy pert nyert Kovács Gergely állításai miatt. Gratulálunk. Lelkes írásban taglalja ma az Önkormányzat a weboldalán, hogy az állításaim miatt nyert egy pert az Átlátszó ellen. Kár, hogy ez nem igaz. Vagyis szerencsére.
Read moreTársasház lesz a Sunlight Hotelből
Kezdődik az építkezés a 8000m2-es telken. Első ránézésre sok minden eszébe jut az embernek az Eötvös úti víztorony melletti egykori hotelről, mint például Kelet-Ukrajna vagy egy átlagos magyar kórház, de valószínűleg utolsó közt lenne az, amiről elnevezték, a Sunlight. Második ránézésre már inkább Csernobilra hasonlít. Az évek óta üresen álló
Read moreKerületi pártiroda kórkép
Belenézve a mindenféle pártok XII. kerületi szervezeteinek jelenlegi működésébe, hasznos dolgokat nem igazán sikerült találni, törvénytelenséget és értelmetlenséget viszont annál többet. Annak reményében, hogy mindenki örömére írhatunk pár magasztaló mondatot a XII. kerületben jelenlévő önkormányzati képviselők és pártjuk értelmet nyomokban tartalmazó tevékenységéről, végigjártuk a kerületi pártirodáikat. A helyzet a következő
Read moreBotrány! Nem Akar Pénzt Adni Az Önkormányzat A Szobrom Tervezésének Előkészítési Költségeire
És úgy tűnik, baromfitelep se lesz a kerületben. A poszt végén szavazhattok arról, hogy szerintetek mikre kellene adnia pénzt az önkormányzatnak. A környéken lakók bizonyára hallották tegnap éjjel az erdő felől jövő szomorú mókussírást és a rókák jajveszékelését. Már az erdő lakói is megtudták: egyelőre nem kezdődhet meg a szobrom
Read moreBemutatjuk az MKKP Budapest XII. kerület Hegyvidéki MKKP Vezetőségét
Megírtuk pár hete, hogy irigyek lettünk a pártok XII. kerületi szervezeteire, mert mindegyiküknél vannak Tök Fontos Emberek: Elnökök, Elnök-helyettesek, Elnökségi Tagok és egyéb, mindenféle Nagybetűvel Kezdődő Nélkülözhetetlen Pozíciók. Hogy ne lógjunk ki a sorból, meghirdettünk egy kerületi szavazást, természetesen az esélyegyenlőségi szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyva. Sajnos az apróbetűs részt
Read moreJó hír! Még több fehér kockaház és lakópark építhető az új építési szabályzatnak köszönhetően.
Elkészült az új Észak-Hegyvidéki Kerületi Építési Szabályzat, amit majd pár napon belül megszavaz a polgármester. Farkas Flórián volt sofőrje építheti végre a lakóparkját, a Csányi Sándor által megvásárolt, egykori gyermektábor területén nő a beépíthetőség, 12 méteres épületet lehet építeni a Normafánál és a Konkoly-Thege melletti részek is beépíthetőek maradnak. Viszonylag
Read moreAz Istenszeme fogadótól a Kossuth nevelőotthonig és a tótól a mocsárig
Szilassy út és a Tündérhegyi út közt elterülő, hivatalosan Szilassy út 3. alatti telken volt már fogadó, vendégház, villa és gyermekotthon is. Gyönyörű kertjében még egy természetes tó is volt, ami igazán ritkaság a környéken. Az elmúlt 20 évben pedig elfeledkeztek róla. A mai Zugliget egy jelentős, több mint
Read moreVédett sírok siralmas állapotban: helyzetjelentés a Farkasréti temetőből
Neulinger Ágnes Lázár Jánosnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének egy korábbi beszéde szerint „sokat elárul az országról, hogy milyen állapotban van az a hely, ahová imádkozni járunk, és milyen állapotban vannak azok a helyek, ahol földi utunk befejeztével kerülünk”1. Eszerint a Farkasréti temető védett sírjainak méltatlan állapota egy tiszteletet nem
Read moreA Járókelő.hu esete a Hegyvidéki Önkormányzattal
A Járókelő.hu az egyik leghasznosabb dolog, ami az elmúlt években létrejött. Amikor a lakók valamilyen problémát vesznek észre a városukban vagy éppen ötletük lenne valamivel kapcsolatban, legtöbbször nem tudják, hogy pontosan kihez kell fordulniuk. Ez az online platform pontosan ezért jött létre. A Járókelő.hu-n fogadják a köztéri problémákról szóló bejelentéseket,
Read moreA Szépkilátás út düledező szépsége
Kovács Gergely A Fogaskerekű építésének köszönheti létét, majd magához vette az állam, hogy vigyázzon rá, amitől majdnem összedőlt. Nem rég vette meg az önkormányzattól egy MSZP-közeli ügyvéd. Az épület udvarára könnyű volt bejutni, hatalmas lyuk tátong a kerítésen, gondolom azért, hogy ki tudjanak jutni a vaddisznók, akik esetleg bent
Read moreItt lehet szavazni a XII. kerületi MKKP elnökségi tagokra
Véletlenül megtudtuk, hogy a többi pártnak van kerületi elnöksége. Az még nem tudjuk, hogy egész pontosan mit is csinálnak, de így is megirigyeltük a dolgot, úgyhogy lehetett jelentkezni az MKKP XII. kerületi elnökségébe. A jelentkezők közül ti választjátok ki, hogy kik legyenek a szerencsések. Szavazatot leadni a csillaggal lehet, ha
Read moreA hazai Bauhaus főművének viszontagságai, avagy a Dálnoki-Kováts villa története
Neulinger Ágnes A harmincas évek modernista építészete, a háború és a szocializmus pusztítása, majd helyreállítás és a kilencvenes évek kihívása fémjelezi a Dálnoki-Kováts villa történetét. Letisztult, díjnyertes, kiforrott, a legismertebb. Ezekkel a jelzőkkel találkozhatunk azokban az építészeti témájú írásokban – cikkekben, blog bejegyzésekben, sőt akadémiai doktori értekezésben – amelyek
Read moreNyomtalanul eltűnt egy helyi védettségű villa a Bükkös útról
Kovács Gergely Update: Kiderült, hogy rossz HRSZ-t írt az önkormányzat a rendeletében és nem a Bükkös út 8, hanem a 6. a védett épület. Ugyanígy a helyi védett ingatlanok közt a Kerületi Építési Szabályzatban nem szerepel semelyik Bükkös úti épület. Az ok, amiért elkezdtük végignézni a kerület védett épületeit, teljesen
Read more54 lakás épül Virányosi villapark néven
Hat darab kilenc lakásos társasház épül a Virányos úton. A beruházó az OTP egyik ingatlanbefektetési alapja, épp az, ami két éve bérelt ki 30 évre egy horvát szigetet, ahol horvát lapok információja alapján tavaly a magyar miniszterelnök nyaralt. Megkezdődött az építkezés a Virányos út melletti hatalmas, 16 202 m2-es telken,
Read morePályázunk a szobrom tervezésének előkészítési költségeire az önkormányzatnál
Szeretnék én is élni az 50 milliós keret által nyújtott támogatási lehetőséggel. Az alábbi emailt küldjük a polgarmester@hegyvidek.hu-ra. Tisztelt Polgármester Úr, Az 5/2014. (III. 4.) Bp. Főv. XII. ker. Hegyvidéki Ök. Kt. rendelet az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának, átvételének rendjéről (Egységes szerkezetben a 41/2015. (XII. 22.), a 29/2017. (VII.
Read moreMiért voltak 15 évig nyilasok az áldozatokra emlékező XII. kerületi Turulon. A minden szempontból elrontott emlékmű 2.
Két fő oka van, hogy 15 éven át 21 nyilas neve szerepelt a XII. kerületi második világháborús áldozatok emlékművén, sajátos módon egy Turul szobor talpazatán. Az áldozatok listájának összeállítására felkért helytörténész, Szatucsek Tibor, mint kiderült, meglehetősen hanyag munkát végzett. A XII. kerületi önkormányzat jegyzője különös indokkal nem engedte, hogy kutatók
Read moreÚgy tűnik, mégis lesz zebra a Városmajor utcában
Idénre ígérte a XII. kerületi önkormányzat, hogy lesz zebra a Városmajor utcában a Szamos utcai kereszteződésnél. Az út alapból a fővároshoz tartozik, de korábban az önkormányzat vállalta, hogy megépítik helyettük. Aztán kaptak egy emailt az ott lakók, hogy koronavírus, úgyhogy idén nem kezdik meg a tervezést mégsem. Az önkormányzat ezután
Read moreHelyreigazítás
Pokorni Zoltán adott egy interjút a Magyar Nemzetnek. Kerestük az igazságot a ránk vonatkozó szavai közt, de nemigen találtuk. A szobrom lehetne egy szuper közös ügy. De szerintem ezt el akarja sunnyogni az Önkormányzat. Nevezheti a polgármester ellenzéki belharcnak, hogy megírjuk, évek óta elrejt az Önkormányzat a nyilvánosság elől egy
Read moreGidófalvy Dénes (KDNP) meg azért cseszett le, mert megírtuk, idén és tavaly is rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát
A vagyonnyilatkozat azóta is helytelenül szerepel az Önkormányzat weboldalán. Magyarországon a képviselőknek minden évben le kell adniuk a vagyonnyilatkozatukat, egy három perces melóról van szó. Bohóckodás az egész, lehetetlen ellenőrizni, hogy valósak-e a közölt adatok és ha esetleg valakiről kiderül, hogy valótlanságokat ír bele, azért se jár semmi bünti. Épp
Read moreFelújít egy rendelőt a 3 R Kft., de olcsóbb lett volna, ha telepakolják kocsikkal
Az Önkormányzat nem hagyja házi kedvenc cégeit az út szélén. Miután a 3R Kft bukta a szántódi félmilliós m2 áras faházak építését, most nyáron gyorsan gondoskodtak arról, hogy véletlenül se legyen ebből bevételkiesés, úgyhogy adtak egy új, túlárazott munkalehetőséget Rupicsék cégének. Itt a kerületben lassan már a csapból is a
Read moreTiborcz Istváné lett a Költő utcai egykori Fonográf klub területe
A szelektív hulladékgyűjtés nem várt előnyei Épp dobálgattam az üres sörösdobozokat a Normafánál levő szelektív kukába, mikor egy nálam valamivel idősebb környékbeli lakos, aki eleinte üvegeket dobált ki, de aztán műanyagot is (megfelelő helyre), hirtelen közölte velem, hogy Tiborcz István kezére került az egykori Fonográf klub területe. Aztán hazajöttem és
Read moreA Jegyző marad lassan az utolsó ember a kerületben, aki nem tud róla, milyen információkat szeretnénk megkapni tőle
Pokorni Zoltán polgármester büntető jellegű információkérést emleget. No data Kéthetente megírjuk és küldözgetjük a Jegyzőnek a leveleket, hogy megsértik a törvényeket, amikor ma épp 106 napja nem nézhetem meg a Fáber Kft. Sessionbase Kft.-vel kötött szerződéseinek mellékleteit, valamint 88 napja az Önkormányzat 3 R Kft.-vel és Regnum-Trend Bau Kft.-vel
Read moreMeg akarja szüntetni az Önkormányzat már idén az eddig eltitkolt pályázati lehetőséget, miután megtudták a kerületiek, hogy lehet kérni pénzt az Önkormányzattól
Megírtuk az Önkormányzat helyett a pályázati kiírást Többször írtuk már, hogy van egy évi 50 milliós pályázati keret az Önkormányzatnál 6 éve, amiről elfelejtettek szólni a lakosoknak. Egy rendeletből lehet róla értesülni, mutatjuk hogy. Ez nem egy normális pályázat, nem kell költségvetést készíteni, a végén nem kell
Read more18 milliárdból építi Mészáros Lőrinc a TE új sporttelepét a Csörsz utcánál. Lett volna más opció, de az egyetem rektora sajnos ezt a helyet választotta.
Az Ugandai Vízvezetékszerelők Demokratikus Egyesülete egyelőre annyi tájékoztatást kapott a beruházásról, mint a Csörsz utcai lakók Megkezdődött a Testnevelési Egyetem új sportpályáinak építése a Csörsz utca és a Hegyalja út közti területen és 30 hónapig fog tartani. Egy NB1-es méretű focipálya lelátóval, egy atlétikai pálya, egy sportcsarnok és teniszpályák lesznek
Read moreBennégett a kastélyában az idős férfi, akiről már korábban szóltunk a rendőrségnek, hogy veszélyben lehet. Az épület egymást követő 4 napon is kigyulladt.
Írtuk már hónapokkal korábban, hogy veszélyben lehet egy kerületi lakó, jeleztük a kerületi rendőrségnek és a testületi ülésen is a dolgot. Mészáros István, egykori napos úti lakos augusztusban meghalt, miután bennégett baranya megyei kastélyában, ami egymást követő négy napon kigyulladt. A történetben fontos szereplő dr. Péczely Attila, kerületi fideszes képviselő,
Read moreAz egykori Frivaldszky kastély
A kalandos történetű, várrom által ihletett épületet tavaly adta el a NER a NER-nek. A licitálóknak pár napjuk volt eldönteni, van-e 3.5 milliárdjuk tíz különböző ingatlanra. Az épületet Frivaldszky Imre, korának jelentős természettudósa építtette. Élete jó részében a puhatestűeket kutatta, sőt ráadásul gyűjtötte: halála előtt 16 000 puhatestűt adományozott a
Read more80 000 Ft/m2 áron vett az Önkormányzattól alkotás úti ingatlant a 3 R Kft., amelyik félmilliós m2 áron épített volna faházakat a kerületnek
80 ezer forintos négyzetméteráron vásárolt 2013-ban Alkotás úti ingatlant a XII. kerületi Önkormányzattól a cég, aki 500 ezer forintos négyzetméteráron épített volna faházakat a XII. kerületi Önkormányzatnak. Jelenleg 700 ezer forintos négyzetméteráron árulnak üzlethelyiségeket a környéken. Nem tudnak hibázni 2013-ban adott el egy 71 m2-es “teljes körű felújításra szoruló műhely”-t
Read moreMegírtuk az Önkormányzat helyett a pályázati kiírást a civil szervezetek támogatására
Lehet kérni a XII. kerületi Önkormányzattól támogatást mindenféle célokra, csak erről nem szóltak nektek. Megírtuk helyettük a pályázati kiírást. Egy rendelet alapján lehet kérni pénzt az Önkormányzattól. Kár, hogy csak ők tudnak róla. Évek óta elrejti az Önkormányzat a nyilvánosság elől, hogy lehet tőlük kérni pénzt. Méghozzá nagyon egyszerűen: kell
Read more4 nyilas tömeggyilkos és további 17 nyilas párttag neve szerepel 15 éve a Turul emlékművön, ami főként zsidó áldozatokról emlékezik. A minden szempontból elrontott szobor 1. rész.
Sorozatunkban bemutatjuk a XII. kerületi Turul szobor 15 éves szomorú történetét és e mentén a XII. kerületi nyilas “mozgalmat”. A Böszörményi út és az Istenhegyi út kereszteződésében levő Turul szobron 4 nyilas tömeggyilkos és további 17 nyilas párttag neve szerepelt, 367 áldozat neve pedig lemaradt róla és 10 olyan név
Read moreValótlanul állítottuk, hogy az Önkormányzatnak 54 millió forint bevétele származott 3600 m2 erdős építési telek eladásából, az igazság ezzel szemben az, hogy az Önkormányzatnak 54 millió forint bevétele származott 3600 m2 erdős építési telek eladásából
Nem nagyon megy ez a helyreigazítás-kérés az Önkormányzatnak. Tisztelt Képviselő Úr! A Kétfarkú Kutya Párt honlapján (https://ketfarkukutya.mkkp.party/2020/08/27/addig-szerencsetlenkedett-az-onkormanyzat-mig-vegul-54-millios-bevetele-szarmazott-egy-3600m2-epitesi-telek-eladasabol-az-ingatlan-jelenleg-3-400-milliot-er/) és facebook oldalán megjelent írás állításaival kapcsolatban szeretném Önt tájékoztatni a valóságról. Addig szerencsétlenkedett az Önkormányzat, míg végül 54 millió forint bevétele származott 3600 m2 építési telek eladásából. Az ingatlan jelenleg 3-400 milliót
Read moreAddig szerencsétlenkedett az Önkormányzat, míg végül 54 millió forint bevétele származott 3600 m2 építési telek eladásából. Az ingatlan jelenleg 3-400 milliót ér.
Végül a valós ár töredékéért kapott meg a Hegyvidék Real Estate Kft. 3600 m2 XII. kerületi erdőt, hogy azt kivágja és építkezzen rá. Nehéz eldönteni, hogy az Önkormányzat ennyire béna vagy ez így volt kitalálva. Az Önkormányzat eladott 150 millióért a Szirák család tulajdonában álló Hegyvidék Real Estate Kft.-nek
Read moreDiogenész falva Csillagvölgyben
A mai Csillagvölgy területén fekvő egykori Diogenész falva épületeiből hét élte meg a rendszerváltást és egy a XXI. századot. Sajnos 2020-ra már szinte semmi nem maradt belőlük. Hatalmas hordóból épített lakható emelet, földszint nélküli emeletes ház, labirintus, kitömött mókus a hegedűjével. Volt itt minden. Aztán jött a rendszerváltás és XII.
Read moreKilakoltatja a 80 feletti párt az MTA, pedig elmondásuk szerint egyelőre semmit se akarnak kezdeni a telekkel. Az ingatlanban tulajdonos a XII. kerületi Önkormányzat is.
Jövő héten tervezi az MTA kilakoltatni a 84 éves Üst Jánost és élettársat egy, a Normafa mellett levő telekről, ahol 1962 óta élnek. Az ingatlanban 2 százalék tulajdoni hányaddal bíró XII. kerületi Önkormányzat úgy tesz, mintha nem létezne a probléma. Már tavasszal elzárták az áramot és a vizet Az
Read moreMegnéztük a Hegyvidék két legrégebbi, ma is „álló” épületét
Két házról tudunk, ami fennmaradt a XVIII. századból a Hegyvidéken. Az egyik még viszonylag normális állapotú, de az is pusztul lefele. A másik már lehet, menthetetlen. A második legrégebbi: Juhásznak major Itt lakott a polgármester A XVIII. század utolsó éveiben építette Buda akkori polgármestere, Margalits János ezt az épületet,
Read moreAmikor az Önkormányzat hoz egy rendeletet, de még saját maga sem tartja be
A törvény szerint az állam által műemlékeknek nyilvánított épületeken, valamit az Önkormányzat által helyi védettségűnek nyilvánított épületeken a tulajdonosok kötelesek elvégezni az állagmegóvó munkálatokat. Aztán jön a valóság. A kerületben való mászkálás során hihetetlen ingatlanokra bukkan az ember, és nagyjából az összes épületnek megvan a maga története, amiről kb lexikont
Read moreTöbb mint 100 lakás épül az Eötvös út alján
Írtuk már korábban, hogy véletlenül Kőbánya helyett a Svábhegyen épül fel hat új parkolóház. Úgy tűnik, megkezdődik az építkezés. Legalábbis felkerültek a részletes tervek a projekt weboldalára, úgyhogy most már több konkrétumot tudunk. Az viszont továbbra sem derült ki, hogy embereknek vagy autóknak épülnek a házak. Kőbánya helyett tévedésből az
Read moreVajon összedől-e a Karczag villa, mielőtt felújítják?
175 évet már kibírt a Hegyvidék egyik legpatinásabb épülete, de számlátomást hamarosan összedől, ha sürgősen nem kezdik meg a felújítását. A tulajdonos most ezt ígéri, de hát. “Szombatonként érdemes jönni, akkor jönnek a lányok.” Az épületben jelenleg Johnny lakik, aki boxoló volt és egy foga van. Vele sajnos nem
Read moreEgy rendelet alapján lehet kérni pénzt az Önkormányzattól. Kár, hogy csak ők tudnak róla.
Kétféleképpen kérhetnek pénzt a XII. kerületi Önkormányzattól társadalmi szervezetek. Van egy normálisan meghirdetett 10 milliós keret, amire részletes költségvetéssel és leírással lehet pályázni. És van a 2014/5-ös rendelet, ami alapján évente nagyjából 50 milliót osztanak ki. Itt elég annyit írni, hogy például szokásos programjainkra (működési költség). De ami érdekesebb: úgy
Read moreBreaking: Sajnos a “vírushelyzet miatt” mégse tudja megépíteni a faházakat a 3 R Kft. Új közbeszerzést ír ki az Önkormányzat.
“…szeretném arról is tájékoztatni, hogy bár a pályázat eredményes volt, a nyertes vállalkozóval nem kötött szerződést a Hegyvidéki Önkormányzat. A vállalkozó ugyanis írásban jelezte, hogy a házak külföldi beszállítója az elmúlt hónapokban kialakult vírushelyzet miatt nem tudta vállalni, tartani a gyártási és szállítási határidőt, ezért visszalépett a szerződéskötéstől. A faházak
Read moreHelyreigazítást kér az Önkormányzat, mert szerintük csak félmillióba kerül egy négyzetméter faház, miután megírtuk, hogy félmillióba kerül egy négyzetméter faház
Különös helyreigazítási kérelmet kaptunk az Önkormányzattól. Egy dolog nem derül ki belőle: mit kellene helyreigazítanunk. Egy helyreigazítás úgy szokott kinézni, hogy megjelölik, szerintük mi nem igaz és hogy az igaziból hogy van. A XII. kerület úgy kér helyreigazítást, hogy leírja, amit mi írtunk. Mindegy, menjünk azért végig rajta. Tisztelt Kovács
Read moreAkkora a verseny a kerületi közbeszerzéseken, hogy félmilliós négyzetméteráron épít faházakat a XII. kerületi Önkormányzat. Ez volt a legjobb ajánlat.
Félmilliós négyzetméteráron épít PVC padlójú, OSB-lapos tetejű, víz és fűtés nélküli faházakat a XII. kerületi Önkormányzatnak a kerületi közbeszerzéseket 15 éve rendszeresen nyerő 3 R Kft. A meghívásos közbeszerzésen hatalmas versenyben maradt alul a Regnum-Trend Bau Kft. A két cég tulajdonosainak, ügyvezetőinek korábban több közös vállalkozása is volt. Helyreigazítást kér
Read moreÁllami hitelből rohasztja le Farkas Flórián volt sofőrje az egykori Tündérhegyi Pszichiátria védett épületét
Állami hitelből és a félretett 300 milliójából vette meg 4 éve igen nyomott áron Farkas Flórián sofőrje a Tündérhegyi Pszichiátria akkor még jó állapotú épületét, a hozzátartozó 7500 m2-es telekkel együtt. Az épület azóta gyors pusztulásnak indult, annak ellenére, hogy létezik egy kerületi rendelet, ami épp arra hivatott, hogy ilyesmi
Read moredr. Péczely Attila ügyvéd, XII. kerületi fideszes képviselő szignózta azt a meghatalmazást, amit aláírattak egy magatehetetlen, befolyás alatt álló XII. kerületi milliárdossal arról, hogy teljes felhatalmazást kapjon a milliárdos cégében az a 10 fős, prostituáltakat futtató, börtönviselt társaság, ami két hónapja fészkelte be magát villájába
Először vegyen mindenki egy nagy levegőt, legyen hálás a Privát Kopónak, hogy valaki ezt meg merte írni és jól nézze meg magának dr. Péczely Attilát. dr. Péczely Attila, XII. kerületi önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) A történet röviden Mészáros István – random kerületi milliárdos – eléggé szétesett az elmúlt években. Alkoholista lett,
Read moreA Melinda út menti erdős rész vége
Miután az Önkormányzat eladta az erdőit, egy, az egykori Vizoviczki-birodalomhoz is köthető család építkezik a Melinda úton és hordják be a hegyet egy másik erdőbe, ami még az Önkormányzaté. Újabb túl hosszú cikk. Jajjajj, mi ez már megint? Szirák Éva és Szirák András 15 éve vették meg első telküket a
Read moreKőbánya helyett tévedésből az egykori Svábhegyi Szanatórium területén épül hat parkolóház
Volt már gyógyszálló, tüdőszanatórium, kórház, laktanya, elmegyógyintézet és hadikórház. Aztán elsukorósodott az értéke és hiába mondogatta az Önkormányzat, hogy egészségügyi intézményt szeretne ide, az lett a sorsa, mint a kerületben mindennek: elkezdték építeni a lakóparkot. Akarom mondani, hat parkolóházat. Egyelőre bontási munkálatokat és azbesztlapokat pakolászó fehér védőruhás embereket láthatsz
Read moreFőzés! XII. kerület
Loading… Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő
Read moreMindig lehetsz pofátlanabb: konkrétan helyi KDNP-s és fideszes lakására megy a kerületi civil szervezeteknek járó önkormányzati támogatás
Írtuk már korábban, hogy a lehető legcsúnyábban osztja a xii. kerületi önkormányzat a kerületben a civil szervezeteknek járó támogatásokat. Főleg egyházi szervezeteknek és olyan is volt, aminek egy KDNP-s az elnöke. Aztán a dolog még csúnyább lett, mikor jobban utánajártunk. Fontos hozzátennünk, hogy ez nem pályáztatás útján történik, hanem a
Read moreÉpítik a jövőt a Svábhegy tetején Tiborcz, a piaristák és a vicces nevű görög úr
A Normafánál zajló fakivágásokról gondolom már mindenki hallott, de talán kevesen erről az ingatlan-fejlesztésről, ami pár kilométernyire van csak a Normafától. És ez is erdő. Volt. Alapból azért mentünk oda, mert a Misu nevű kutya, akit sétáltat rendszeresen az egyik passzivistánk idősb néninek, merthogy koronavírus, na de ez mindegy is,
Read morePokorni úr bukott 1 milliót és még mindig lóg az OTP-nek, az alpolgármester vett egy Fiat-ot, egy KDNP-s képviselőnek valahogy lett 5 millió forintja 2 hónap alatt – A XII. kerületi önkormányzati képviselők vagyonosodása
Persze hülyeség az egész, hiszen mindenki azt ír a vagyonnyilatkozatába, amit akar, ellenőrizni nem lehet, meg ha kiderülne, hogy nem igazat mondott valaki, azért se jár semmi büntetés. Mindenesetre azért tegyük meg, amit lehet. A képviselői vagyonnyilatkozatoknak az lenne az értelme, hogy lássuk, ki mennyit gyarapodott egy év alatt és
Read moreXII. kerületi főzés rászorulóknak – beszámolószerűség
Három hete kezdtünk el főzést szervezni a kerületi rászorulóknak. Eleinte 40 embernek, mostanra 60-nak. Úgy csináljuk, hogy kedden három adagot viszünk mindenkinek, pénteken pedig négyet. Ez kb. ezer étel lehetett eddig. Ezt persze csak azért tudjuk csinálni, mert csomóan jelentkeztetek, hogy főztök szívesen másoknak is. Mi igazából a szervezés részét
Read moreHogyan újítsd fel a zebrákat
Igaziból bárhogy. Legalábbis egyelőre az a tapasztalat, hogy bármit festesz a lekopott zebrára, újrafestik. Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik Július
Read moreAz egyik elnöke a kerületi KDNP elnöke, a másiké egy volt KDNP-s képviselő, de kap egy nem létező alapítvány is: A XII. kerületi civil szervezetek támogatásairól.
Isten valószínűleg boldog, ha végignézi, hogy milyen civil szervezetek kapnak támogatást az önkormányzattól a XII. kerületben. Én mondjuk nem annyira. Sehol se látom az 1 Millió Technikatanár a Kétfarkú Kutya Pártért Egyesületet vagy a Független Civilek a Kétfarkú Kutya Pártért Alapítványt. A kerületben 10 millió forintot pályázati úton osztanak szét,
Read moreFakivágások a Normafánál
Van ez a rész a Normafánál, ami az eredeti tervek szerint teljes egészében parkoló lett volna. Aztán volt petíció meg tüntetés, hogy ne vágják ki ezeket a fákat. Majd egyeztetés a polgármester és a főpolgármester között, erről ezt írják az önkormányzat honlapján: Azzal a kompromisszumos javaslattal kapcsolatban, amit az önkormányzat
Read moreMegette az oroszlán a zebrát a Böszörményi úton
Sokáig nem lehetett tudni, hová tűnt a zebra egy része. A városi kamerák szerencsére rögzítették a történteket. A megevett állat: Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek
Read moreA XII. kerületi szociális bizottságnak kötelessége segítenie a teljesen vagyontalan miniszterelnökön!
Küldtünk valamennyi pénzt, amint meghallottuk, hogy gyakorlatilag semmije sincsen. Az, hogy ennyire szegény az ország legfontosabb embere, már nekünk kellemetlen. Első körben 47 000 forintot tudtunk adni. Tudjuk, hogy ez nem jelent megoldást, ez csak egy gyors segítség, amiből egy hónapig meg lehet élni. Hosszabb távon azonban megoldást
Read moreAmit mindig látni akartál: A XII. kerületi Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság ülése
A XII. kerületi önkormányzat valamiért nem közvetíti videón se a testületi se a bizottsági üléseket és írásban se sikerül feltölteniük a weboldalukra, hogy mi történt azokon, úgyhogy egyelőre a Kutyapárt weboldalán láthatjátok az üléseket. Ha nem szereti az önkormányzat a nyilvánosságot, akkor is jobban jár amúgy, ha maga vállalja
Read moreMegreformáljuk a kerületben a képviselők vagyonnyilatkozatainak vizsgálatát
A XII. kerületi Vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság elnökeként engem ért a megtiszteltetés, hogy megreformáljam a vagyonnyilatkozatok kezelését a kerületben. Remélem nem olvassák végig a képviselők az előterjesztést és megszavazzák. Íme: Budapest Főváros XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat Összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság Tárgy: Előterjesztés önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosságának biztosítására Tisztelt Bizottsági Tagok! Tisztelt Képviselőtársaim!
Read moreÖnkormányzati blog – XII. kerület 4. Vagyonnyilatkozati bizottság hahaha
Megalakult az önkormányzat. Juhéé!!! A jeles alkalomból már azt hittem, hogy kapunk pezsgőt. De gyerekpezsgő volt. Meg süti. Ha tudtam volna, viszek gyerekkokaint. Aztán gyorsan ki kellett menni a teremből, mert jöttek a nemzetiségi önkormányzati képviselők. Egyikük már kérdezte, hogy mennyi pénz van a bankszámlájukon, mondták neki, hogy nincs bankszámlájuk.
Read moreMi is ez a fakivágás a Normafánál
Sajnos mindenkit el kell keserítenem: nem a szobrom építése miatt vágják ki a fákat a Normafánál, hanem egy parkoló épül. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy másik parkoló helyett, de van két nagy “de”. De 1. Négy éve volt egy helyi népszavazás a Normafáról, konkrétan erről az indítványról. Kevesen mentek
Read moreÖnkormányzati blog XII. kerület 2. Az ígéretek
A XII. kerületben a legfontosabb ígéreteim a következők voltak: Lesz 25 méteres szobrom a hegyen. Sokat fogok keresni. Megcsináltatom az utat a házam előtt. És még azt megígértem, hogy ígérek majd még dolgokat! Azt hiszem több nem is volt, de már ezek is bőséges munkát adnak a következő 5 évre.
Read moreÖnkormányzati blog – XII. kerület – 1.: A kampány.
Mi is kíváncsiak vagyunk rá, milyen önkormányzati képviselőnek lenni, úgyhogy biztos ti is. Mostantól rendszeresen beszámolunk majd róla, hogy milyen belülről egy önkormányzat. Kimicsinál, hogymicsinál, mitnemcsinál. Mit lehet elérni, mit nem lehet, ki mit lop, mit nem lop stb. Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig
Read moreHibrid állatok a hegyen
Kb. 10 éve árválkodik ez az üres telek a XII. kerület egyik tetején a Mindszenty bíboros térnél. Termálfürdőt akartak ide csinálni, lefúrtak 800 métert, aztán ijedtükben csődbe mentek, a kerületnek meg ennyi maradt: Aztán a múlt héten feljött mindenféle növény meg állat a 800 méteres mélységből. Amúgy nincs még teljesen
Read moreLátványkátyúzás a Hármashatárhegyi úton
Állampolgári kezdeményezésre reagáltunk, amikor kátyúzni kezdtünk a Hármashatárhegyi úton. Igen, már megint az önkormányzatok és a felelősök helyett. A valós állampolgári igény azért került ezúttal ördögi körbe, mert az út jobb és bal felének külön tulajdonosa van, a III. és II. kerületi önkormányzat, az út kezelője tehát karbantartója pedig a
Read moreFejezetek kulturális programunkból: Megépítjük az elnök úr szobrát a hegyen
Budapest költségvetésének a 70 százalékát arra költjük a következő négy évben, hogy felépítsük az elnök úr megfelelő méretű szobrát a hegyen. Mi sem örülünk, hogy ezt kell tennünk, de sajnos megígérte. Közelről jött ember könnyen ígér A fotón a 25 méteres szobor sajnos nem látszik, kitakarja a másik A rodoszi
Read moreNégyszínfestés a Sárospatak úton
Az utcában nem régiben történt önkormányzati kátyúzást is magunkra vállaljuk. Ez is érdekelhet: Tanszergyűjtés XII. kerület A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik Július 12-én dönt a Tulajdonosi
Read moreCsillebérci gorillakertészkedés
Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more Háborog a lakosság, amiért fákat vágtak ki két új park építésekor
Read moreŰrmegálló
Űrmegállóvá alakult a 21-es egyik megállója a táborunk során, a szentendreiek vezette városfelújítós csoport segítségével. Ezzel is próbáltunk segíteni a Szentendrén bolyongó eltévedt űrhajósnak, hátha hazatalál. A Ganümédeszre 4 óránként indul űrhajó, a Szíriuszra 6 óránként. Iskolaszüneti napokon kicsit ritkábban. Egyébként jelentős a fejlődés űrállomásilag,
Read more