Kedvenc Rósánékötéka pályázataink 2019-ben

Római parti gerillastrand, punkfesztivál, fura kiadványok és nem reklám óriásplakátok. Sőt! Graffiti elleni graffiti! Bio VS Eu szabvány játszóterek! Fejezetek a párttámogatásunk idei eltékozlásából.   Szinte minden hasonló rendezvény megszűnt, ezért hozzánk pályázott a punktársadalom.  A puszta közepére szervezett pünkösdi Punk fesztivál annyira laza volt, hogy valószínűleg tradíciót teremtett és lesz jövőre is.  Itt

Read more

Idén sem csináltunk semmit, de azt tök jól dokumentáltuk – Pécs 2019

Hétszázkét grafikus több éves melója van abban a pár fotóban, amit nyolcvanhat milliárdért készíttettünk, hogy elhitessük veletek, tök sok mindent csináltunk tavaly. Január elején szültünk pár szánkót   Februárban megnyitottuk a Pécsi Központi Iroda És Alternatív Városházát,  jelképesen és tök komolyan is átvéve ezzel a város vezetését. Csontváry-képekkel díszítettük a

Read more

Kedvenc idei képeink: 2019. július-augusztus.

Kifestett hajléktalanszálló, fohászkodásra kijelölt hely, új infopontok Józsefvárosban. 2019-es nyári fotóinkból válogattunk.   Kifestettük a Dankó utcai hajléktalanszállót. Szép lett, itt van még sok fotó róla.   Biojátszótér Csobánkapusztán. Egyik RÓSÁNÉKÖTÉKÁ-s pályázónk készítette.   Fohászkodásra kijelölt hely a Keleti Pályaudvaron.   Új infopontok tájékoztatják a lakosságot Józsefvárosban.   Új, korszerűbb

Read more

Megvan, mire költjük a 2019-es párttámogatásunkat! Listáztuk a győzteseket.

Kezdettől fogva kitüntetett médiafigyelmet kap kezdeményezésünk a ganümédeszi sajtó részéről, így már biztosan mindenki tudja, hogy a kampánypénzünk elherdálása után 2019-ben is folytatjuk az egyedülálló Rózsa Sándor Népi Közpénz Tékozlási akciót és nektek adjuk a párttámogatásunk nagy részét. Az őszi kiírásunkra több, mint 400 pályázat érkezett, amiből 215 jutott tovább a

Read more

Lezárult a RÓSÁNÉKÖTÉKA pályázat 1. fordulója

Az MKKP második közpénzt tékozló pályázatára 401 projektterv érkezett. A pályázók összesen nagyjából 979.122 millió forintot szeretnének (kerekítés után:979.120 Ft), amely összegnek 1 százalékára lesz elég az idei párttámogatásunk, de már elkezdtük a tárgyalásokat az elefánttyúkokkal, hátha vállalják a maradék összeget tartalmazó tojások kiköltését. Addig is próbáljuk faragni a 2.

Read more

Nektek, a HVG-ben megjelentekről

Egy 3 évvel ezelőtti hangfelvétel jutott el a HVG-hez egy hónappal ezelőtt, emiatt kerestek meg minket két hete. Ezen a hangfelvételen egy korábbi taggyűlésünk, illetve egy azt megelőző beszélgetés hallható, ahol az akkoriban problémát jelentő, még a 2018-2020-as időszakban összejött pénzügyi problémák kezelése a téma hol komolyan, hol viccesen. A

Read more

SHAPING THE CITY – Dog Party toolkit

The Dog Party’s most important policy is to look after the environment and the community in which we are living in. Although it started around 2006 as a one-man show of Gergő Kovács, a small group of dedicated and like-minded people gathered around him to brainstorm on the project’s possible

Read more

Európai Parlamenti választás – 2024

Az az igazság, hogy bajban voltunk az EP-kampánnyal kapcsolatban. Legutóbb mindenki nagyobbat hazudott nálunk, így sajnos a jól bevált ígéreteink nem működtek.  Bár a kötelező sziesztához továbbra is ragaszkodunk, most komolyan (is) elmondjuk, mit akar a Kutyapárt kezdeni ezzel a hallatlan népszerűséggel, amit nektek köszönhet.  Sose gondoltuk, hogy az Európai

Read more

MI EZ A KUTYAPÁRT?

MAGUNKRÓL RÖVIDEN, DE MOST KOMOLYAN A Kétfarkú Kutya Párt egy alulról szerveződő, közvetlenül cselekvő alkotóközösség, amely szereti a humort. Nem hagyományos politikai alakulat, de már jóval több, mint viccpárt.  2016-ban jöttünk rá, hogy a társadalomkritikus utcai művészeten túl is van élet. Azóta egyre többeket vezetünk be és vissza a közélet

Read more

Nem tudja értelmezni az ÁSZ a közcélú pályázatokra fordított 198 millió forintnyi kampányköltésünket

Kifogásolja az ÁSZ, hogy közcélú projektekre költöttük a kampánypénz nagy részét. Lényegében az a bajuk, hogy értelmes dolgokra ment a lóvé – visszaadtuk a közpénzt az adófizetőknek és nem magunkra költöttük. ÁSZ ÁSZ ÁSZ és megint ÁSZ. Nemcsak a 2020-2021 éves általános ellenőrzés során talált az Állami Számvevőszék “problémákat” a

Read more

VÁROSALAKÍTÁS – Kutyapártos eszközök

A Kutyapárt politikájának egyik legfontosabb eleme, hogy foglalkoztat bennünket a környezet, ahol élünk. Bár 2006 környékén Kovács Gergő egyszemélyes projektjeként indult az egész, hamar kialakult körülötte egy keménymag, akiknek tetszett a koncepció és együtt ötleteltek a folytatáson – ez a folyamat jutott el mostanra az országos szervezetépítéshez. Azóta, hogy hivatalosan

Read more

DOKUMENTUMTÁR

Megtaláljátok főbb szabályzatainkat, ráleshettek a pénzügyekre, elszámolásokra és az ehhez szorosan kapcsolódó beszámolókra is – megtalálod itt az 500.000 forint fölötti kötelezettségvállalásokat az adatvédelemről itt olvashattok, vagy letölthetitek az elmúlt évek bármelyik kutyapártos grafikáját. SZABÁLYZATOK név adatok és szabályzatok Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Magyarország egyetlen igazi kétfarkú kutya pártja! rövidítés:

Read more

VÁLASZTÁSOK

2022 országgyűlési választások 2019 önkormányzati választások 2019 európa parlamenti választások 2018 országgyűlési választások 2014 országgyűlési választások PROGRAM:I. Közbeszerzési rendszer újragondolásaII. Átláthatóság és felelősségIII. Aktív állampolgárMegyei “program”Budapest “program” RÓSÁNÉKATÉKA PÁLYÁZAT KAMPÁNYELSZÁMOLÁS A KUTYA PÁRT LISTÁJA A KUTYA PÁRT JELÖLTJEI SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁG VÁLASZTÁSI MEGFIGYELÉS Program Kampány Események Aláírópontok Közlekedéspolitika Gazdasdágpolitika Biztonságpolitika Egészségügy

Read more

Harcunk a Biokommal, ingyenes vitajáték és a nagy pécsi Plakátgate – Ezt csináltuk Baranya megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47

Read more

Savköpő Menyét Alapítvány

… a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyetlen igazi pártalapítványa TISZTSÉGVISELŐK Kuratórium: Döme Zsuzsanna, kuratórium elnöke Mendly Miklós, kuratóriumi tagja Láng Dávid, kuratóriumi tagja Ügyvezető: Nagy Dávid ADATOK alapító okirat letöltés dokumentumtár megnyitás események listája megtekintés éves mérlegek megtekintés alapítva 2018 nyilvántartási szám 01-01-0012641 adószám 19038924-1-42 székhely 1076 Budapest, Péterfy Sándor

Read more

Dokumentumtár

Megtaláljátok főbb szabályzatainkat, ráleshettek a pénzügyekre, elszámolásokra és az ehhez szorosan kapcsolódó beszámolókra is – megtalálod itt az 500.000 forint fölötti kötelezettségvállalásokat az adatvédelemről itt olvashattok, vagy letölthetitek az elmúlt évek bármelyik kutyapártos grafikáját. Átláthatóság és felelősség írásunkban értekeztünk arról, hogyan tennénk átláthatóbbá a közpénzek költését országosan – és ha

Read more

A leprikónok átka: a Tandem Színház interaktív előadásának fókuszában a demokratikus vitakultúra áll

Mit tesz egy ember, ha váratlan pénzhez jut? Végre lecseréli az akadozó mosógépét. Meghívja a barátait egy görbe estére. Vesz egy jachtot és egy helikoptert. Átutalja a pénzt egy beteg gyerek gyógyítására. Mindez függ a személyiségtől és, persze, a pénz mennyiségétől. Mit tesz egy párt, ha megkapja a kampánypénzt, majd

Read more

Kátyúrezervátum, papírhajó-olimpia, punkfesztivál – Ezt csináltuk mostanában Bács-Kiskun megyében

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében

Read more

Indul a II. Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap pályázat!

Az úgy volt, hogy majd építünk magunknak szép, nagy házakat, de aztán az lett, hogy amikor sok pénzt kapunk az államtól, mindig megijedünk, és gyorsan szétosztjuk.  Így tettünk a 2018-as kampánypénzünkkel, aztán a választási eredményünk alapján kapott párttámogatással is. Itt megnézheted térképen milyen projektek készültek 2018-tól! Most ráadásul még sokkal

Read more

Ingyensör!

Megígértük, megcsináltuk. Na jó, nem mi… Nemrég üzenetet kaptunk egy rósánés pályázónktól: “Ezennel tájékoztatunk benneteket és a közt, hogy a pénzt elköltöttük, a sört lefőztük.”   Koccintás, itt még nem saját sörrel A sörlé, malátával Szűrés A legjobb müzli Skylernek is ízlett (meg a röfiknek is) Komlóforralás Meg egy kis

Read more

Még legális ételt vinni a rászorulóknak. Lehet jönni passzívkodni a nyolcba!

Ételt osztani tilos, de ételt vinni még legális.  A Mandák-ház csapata régóta szervez vacsorákat a VIII. kerületben. Tavaly pályáztak is hozzánk havi egy vacsora alapanyagára. Ezt folytatjuk most, segítünk az alapanyagbeszerzésben és az osztásban. Ha jönnél passzívkodni, töltsd ki ezt és megkeresünk a részletekkel! MKKP VIII.IX. kerület csoport Loading… Ez

Read more

Művészetbarát Önkormányzat sorozatunkban ma: óriásplakát pályázat is lett Ferencvárosban

Nem, ez nem egy plakátkiállítás, hanem a borivós, konzultációs és egyéb reklámplakátok mellett szeretnénk, ha megjelenne az utcán a kortárs művészet.  A kerületben elindított public art pályázathoz hasonlóan ez sem új ötlet, a  Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) 1×1 plakát néven 1997-től 2016-ig csinált hasonlót a Lövölde téren, aztán sajnos nem

Read more

Graffititaszító graffiti, te jó ég!

Rósánékötékás forrásból tervezték fóti civilek graffititaszító festékkel újrafesteni Fótújfalu állomásának téglakerítését – és végül így is lett. Fót hátán fót! – a projektcím is milyen. Ilyen volt Meg ilyenMeg ez is még a múlt Aztán jött a tervezés Alapozás, ami klasszul kidobja a színeket Vérprofi állványzat is készült a meló

Read more

Semmire nem jó érzékenyítő füzet

Egyik kedvenc rósánékötékás pályázónk volt a  a Drukker nyomdaműhely, akik egy – legalább külsőre vidám – érzékenyítő füzetet hoztak össze pályázatukban, hajléktalanság tematikában. Teszteltük a kötetet: tökéletes a formátum, élénkek a színek, a szaga is egész kellemes, a riso technika meg egyszerűen szuper, szóval, összességében klassz kis füzet lett, de azért

Read more

Önkormányzati blog XV. kerület 3. nepotizmus, vércse lakópark és a média függetlensége

Mostanában az a kedvenc elfoglaltságom, hogy újságírókkal beszélgetek telefonon. Új szavakat tanítanak, mint a nepotizmus (hatalmi pozíciók olyan elosztása, amikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben) vagy a  protekcionizmus (a külgazdaság hatásai ellen védekező gazdaságpolitika). Ez utóbbit mondjuk teljesen helytelenül használta az újságíró, de érteni

Read more

Biojátszóteret építettünk Csobánkapusztán

Illetve nem is mi, hanem egy rósánékötékás pályázónk. Nézzétek! Kétfarkú táltos Kötözős játék Azokban a piros zsákokban voltak a ponyvák TRX-pálya, 18- Tányérhinta Bújócska, könnyített pálya Biohomok Ezek mindenhová beférkőznek… Két kétbetűs Így néz ki pár méterről Jurtaszerű nemjurta, panorámával Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre

Read more

Az UFO meg a füstölő

Jó, a végén kiderült, hogy nem UFO mégsem, de egészen addig meg voltunk győződve róla, hogy ez a srác, Tóth Ádám nem ember, amíg ki nem mentünk megnézni őt, a barátait és azt, hogy mi zajlik a vasasi füstölőépület körül. Ádám, aki egyébként még ma is bőven tizennyolcmínuszos, már tíz

Read more

Miket csinálunk

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat.  Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem

Read more

Listavezetők

Juhász Veronika – II. kerületi jelölt Az MKKP Gorillája, a Fás Szárú Növényekért Felelős Gorillakertészeti Minisztérium vezetője, a párt időszakosan működő propagandazenekarának tagja. Irányítása alatt csak Budapesten eddig 512 millió pénzfát és egy kavicsfát ültettünk ki. A pénzfák cseperednek, a kavicsfa azonnal bevált.  A Kutyapártba a Tudta? kampány idején kapcsolódott

Read more

Miért szavazzak a Kutyapártra?

Budapesten négy kerületben indulunk, ezekben az összes egyéni választókerületben, ami azt jelenti, hogy 5 százalékos eredménnyel reális esélyünk van bejutni az önkormányzati testületekbe a kompenzációs listákról. Most így hirtelen nem jut eszembe jobb dolog, ami történhetne Budapesttel. Ezek a II., a XII., a XIV. és a XV. kerület.* Polgármesterjelölteket nem indítunk. Emellett indulunk még Ajkán,

Read more

Kifestettük a ceglédi hajléktalanszállót – 1. rész

A raklapkert és a közösségi WC után az idei harmadik közös projektünk a Ceglédi Hajléktalanszállóval: tisztasági festés, első szakasz. A szakmai irányítást a szálló egyik lakója vállalta, mi a minden mást. Első körben két szobával végeztünk, de hamarosan újra megszálljuk az épületet, és a folyosót meg a konyhát is fehérre

Read more

Botrány a Duna-parton: Gátlástalan vályogkunyhó-építéssé fajult egy ártatlan sárdobálás Dunaszekcsőn

Gátlástalan vályogkunyhó-építésbe torkollott egy békésen indult napközis sárdobáló tábor Dunaszekcsőn. Az egyhetes rendezvényt helyi civilek szervezték a település kisiskolásainak, ami eleve dicséretes, hiszen minden erőnkkel támogatjuk a gyermekmunkát magunk is. A program utolsó napján a szervezők szintet léptek: a tábor területére (a helyi általános iskola udvarára) terelték a résztvevők szüleit

Read more

Vigyázat! 3 szónál hosszabb, értelmes mondatok

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat.  Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem

Read more

Index interjú Suzival

Annyira fontos a nemzeti identitás a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, hogy a brexit miatt kieső angol helyett a magyar nyelvet tennék kötelezővé az Európai Unióban. De szerte a kontinensen szórnának szét anyaföldet is, hogy mindenhol otthonosabban érezzék magukat a magyarok. Döme Zsuzsanna, a kétfarkúak európai parlamenti (EP-) listavezetője a komolyan

Read more

„Szerintem mi vicces párt vagyunk, nem pedig viccpárt”

A Magyar Hang interjúja az EP listavezetőnkkel, Suzival. Katona Mariann 2019. május 22., 16:00   Állandóan változó határok, Észak-Afrika hozzácsatolása Európához – a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ezekkel az intézkedésekkel vetne véget az illegális bevándorlásnak. Döme Zsuzsanna, a párt európai parlamenti listavezetője azért komoly témákról is beszélt, szerinte más országokban

Read more

Elmútkéthét 9.

Már a második fordulónál tart a köszpénzünk elköltésére kiírt pályázatunk. Itt látjátok, kik jutottak tovább. Itt pedig tudtok szavazni. Az EP választásra mindenféléket keresünk. Passzivistákat, kik részt vennének a kampányunkban. Szavazatszámlálókat, hogy legyen néhol ellenzéki szavazatszámláló is. Azt ígértük, hogy 5 helyre hozzuk el Felcsútról a buszmegállót. Ezt nem tartottuk

Read more

Ti mire költenétek a közpénzünket?

Folytatódik a II. Rózsa Sándor Népi Közpénz Tékozló Alap pályázat, vagyis az MKKP éves párttámogatásának közösségi elköltése. Az első forduló után a 401 pályázatból 215 projekt jutott tovább. Március végéig döntünk, hogy ezek közül miket tudunk támogatni az idén. Hogy pontosan mennyivel, az az ÁSZ döntésektől és passzivistáink tevékenységeinek jogkövetkezményeitől

Read more

Elmútkéthét 8.

Eltelt újabb 160 év, így ismét jelentkezünk elmútkéthét sorozatunkkal. Lezárult a RÓSÁNÉKÖTÉKA pályázatának első fordulója. Mindenki továbbjutott, kivéve aki nem. Még ha csak kívülről is, de sikerült egy kis időre nézhetővé tenni az MTV-t. Sikeres volt a 3. Békemenet. A tüntetés elérte célját, nem történt semmi. Megjelent a Napi Könnygáz,

Read more

Legális út vs cselekvés, avagy miért ne kezdjünk el engedélyt kérni ha szeretnénk valamit csinálni.

Az MKKP nem az illegalitáshoz ragaszkodik, hanem hogy legyen minden jobb. Tudunk egy sor tanulságos történetet, miért nem kérünk engedélyeket a köztéri beruházásokra. Egy dunaújvárosi állampolgárnak például több helyi kutyás baleset után eszébe jutott, hogy milyen jó lenne, ha más városokhoz hasonlóan náluk is lennének elkerített kutyafuttatók. Felmérést végzett, amiből kiderült a

Read more

pályázat

FIGYELEM! NÉPI KÖZPÉNZTÉKOZLÁSI LEHETŐSÉG! Indul az új RÓSÁNÉKÖTÉKA pályázat! Segíts a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak elkölteni a 2019-es párttámogatásának azt a részét, melyet nem kell az akciói miatt kirótt büntetésekre fordítania! A Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap (továbbiakban RÓSÁNÉKÖTÉKA) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2019-es pártfinanszírozásának elköltésére kiírt pályázata. Várjuk

Read more

Pályázat

Az úgy volt, hogy majd építünk magunknak szép nagy házakat, de aztán az lett, hogy amikor sok pénzt kapunk az államtól, mindig megijedünk, és gyorsan szétosztjuk. Szerencsére mi viccpárt vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy értelmes dolgokra költsük a közpénzt. Példaképünk Rózsa Sándor, aki a gazdagoktól lopott magának, ezért mi az államtól

Read more

Indul a második népi közpénztékozlás! Itt a pályázati kiírás!

FIGYELEM! NÉPI KÖZPÉNZTÉKOZLÁSI LEHETŐSÉG! Indul az új RÓSÁNÉKÖTÉKA pályázat! Segíts a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak elkölteni a 2019-es párttámogatásának azt a részét, melyet nem kell az akciói miatt kirótt büntetésekre fordítania! A Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap (továbbiakban RÓSÁNÉKÖTÉKA) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2019-es pártfinanszírozásának elköltésére kiírt pályázata. Várjuk

Read more