Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreSzerző: langdavid
Megcsináltuk a környék legautentikusabb buszmegállóját Józsefváros szívében
Nemrég áthelyezték a buszmegállónkat, amit még 2019-ben állítottunk fel a C8 Egyesülettel közösen a józsefvárosi Kőris utcában. Szerencsére alig néhány méterrel került arrébb, és most már nemcsak a 99-es busz, hanem az újonnan indult 83M troli megállójaként is szolgál. Viszont időközben eléggé leromlott az állapota, a festék lekopott, az oldalfalait
Read moreA Family Guy, a kőkorszaki, a hibrid állatos és a többiek – Ilyen buszmegállókat csináltunk eddig
Elég sok buszmegállót újítottunk fel az elmúlt években különböző technikák felhasználásával, és olyanból is jó pár volt, amit mi magunk építettünk. Ezeket szedtük össze az alábbi posztban, ahol kapcsolódik hozzá valamilyen vicces vagy épp lehangoló sztori, ott azzal együtt. A Mészáros-típusú buszmegálló Ez a saját fejlesztésünk (itt lehet megnéznia dokumentációját),
Read more„Tököm tele van a passzív középosztálybeli hozzáállással, szeretnék tenni valami hasznosat!”
Néhány hete hirdettük meg a „Sztrájkban Sztár” akciót, II. kerületi képviselőnk, Juhász Veronika kezdeményezésével, az MKKP Social Club égisze alatt. Ennek keretében önkéntes gyerekfelügyeletet ajánlhatsz fel, hogy a szülők el tudjanak menni dolgozni, ha a gyerekek tanórái a pedagógusok sztrájkja miatt elmaradnak. A jelentkezőktől azt is megkérdeztük, mi motiválja őket
Read moreLépcsőbűnözés, gerillaágyás, szellőzőből cethal – Ezt csináltuk mostanában Újlipótvárosban és Angyalföldön
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read morePapírunk van róla, hogy fekáliával szennyezett a Szilas-patak vize a Pólus Centernél
Történetünk helyszíne Újpalota, azon belül is a Pólus Center mögötti terület. Itt folyik el a Szilas-patak, ahol egy csatornacső kifolyásánál már nagyon régóta ürülékre emlékeztető erős szag terjeng. Gyanús volt, hogy valaki talán szennyezett vizet enged a patakba, ezért – mivel az önkormányzat tudtunkkal nem tette meg –, civil összefogásból
Read moreKürtőskalács-szellőző, gerillakukák, tükör a betonfalra – Ezt csináltuk mostanában Budafok-Tétényben
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreDínólátó lencse, emléktábla az elveszett BKK automatáknak – Ezt csináltuk mostanában Pest külső kerületeiben
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreSzántód egyik legmenőbb helye lett a kampánypénzünkből megújult stég, kilátó és napozó
A kilátóval felturbózott stég régóta afféle helyi nevezetességnek számított a szántódi Kisfaludy utca végében: bár elsősorban nem turistalátványosságnak készült, hanem az utcabeliek vízhez való lejutását szolgálta, a máshonnan odalátogatók közül is sokan felfedezték maguknak. Állapota azonban az utóbbi időben erősen leromlott: tavaly őszre a kilátó már életveszélyes volt, a napozót
Read moreCsináld magad társadalom: Újra lehet pályázni közösséget megmozgató, cselekvő projektekkel a II. kerületben
A II. kerületi Önkormányzat Közművelődési és Szociális Bizottságában civil- és egyházi szervezetek régebb óta pályázhattak programokra. Olyan pályázat viszont eredetileg nem volt, ahol közvetlenül magánszemélyek nyerhetnek el támogatást közösségi programok szervezésére, pl. utcaünnepekre, szomszédsági összejövetelek és hasonlók megszervezésére. Pedig, szerencsére, többször előfordul már a kerületben, hogy hasonló eseményeket hoznak össze
Read moreSegítsd te is önkéntes gyerekfelügyelettel a pedagógussztrájkokat!
A pedagógussztrájkok támogatására állampolgári összetartást szervezünk. Önkéntes gyerekfelügyeletet ajánlhatsz fel, hogy a szülők el tudjanak menni dolgozni, ha a gyerekek tanórái elmaradnak. Várjuk jelentkezésed, ha szívesen vállalnál önkéntes gyerekfelügyeletet, hogy a pedagógusok sztrájkolni, a szülők dolgozni tudjanak! De akkor is, ha programot, foglalkozást, oktatást szerveznél sztrájkoló pedagógusok diákjainak az elmaradó tanórák
Read moreRezsicsökkentés házilag: így készíthetsz mosószert vadgesztenyéből
Egyre népszerűbbek manapság a spórolási tippek, amelyekkel az elszabadult infláció és energiaárak közepette akár csak minimimálisan is csökkenteni lehet a megélhetési költségeket. Gyakorlati Mindentudás Egyeteme mottóval ilyen vállalkozásba kezdett kecskeméti csapatunk is, akik azt mutatták meg, hogyan tudsz környezetbarát mosószert készíteni vadgesztenyéből, alig egy óra alatt. Maga a folyamat pofonegyszerű:
Read more„Melyiket?” – Szalmabábukkal hívtuk fel a figyelmet a társadalom legelesettebb rétegére
Szeptember első felében rendeztük meg a Figyelemfelhívó KétHetünket, aminek keretében országszerte közel 50 akciót szerveztünk. A célunk mindegyikkel az volt, hogy reflektorfénybe állítsunk egy-egy olyan problémát, amit az illetékesek nem tudnak vagy nem akarnak megoldani. Úthibák, hiányzó buszmegállók és zebrák mellett mélyebb, rendszerszintű problémákkal is foglalkoztunk, az egyik ilyen akcióra
Read moreKátyúköltőhely, LEGO-buszmegálló, térkövirózsa – Figyelemfelhívó akcióink vidéken
A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem
Read more„Ez egy igazi wc-nek tűnhet, de nem az!” – Figyelemfelhívó akcióink Budapesten
A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem
Read moreRavaszul bekúszott az aktuálpolitika a rákoshegyi főzőversenyre
Rákoshegyen a kontinens legnagyobb viharja utáni hajnalban kezdődött meg az éves főzőverseny, amin a környékbeli kutyapártos passzivistákból szerveződött csapat is tiszteletét tette. A nemzetközi aktuálpolitikai jelentősége miatt a szakácskönyvben a borscs receptjére került szamárfül. Ez egy remek, céklaalapú leves 39382 féle főbb elkészítési móddal. A nap folyamán az adóalanyok és
Read moreA nemet nem lehet megváltoztatni, az eutanázia bűn – Egy az egyben felmondja a kormánypropagandát egy magyar bioetika tankönyv
Egy vidéki, egyházi fenntartású gimnázium 11. évfolyamán tanuló passzivistánk ajánlotta a figyelmünkbe a philadelphiai székhelyű Jérôme Lejeune Alapítvány által kiadott Bioetikai útmutató fiataloknak c. tankönyvet, amely magyarul a MÉCS Családközösségek gondozásában jelent meg 2014-ben. Bár ezek szerint már 8 éve elérhető Magyarországon is, talán mondhatjuk rá, hogy megelőzte a korát,
Read moreFűszerkert, közkomposztáló, állatmenhely-támogatás, szemétszedés – Top 10 Zöldkutya akciónk az elmúlt évekből
Egyik legrégebbi munkacsoportunk az MKKP Zöldkutya, melynek tevékenységébe minden beletartozik a tágan értelmezett állat- és növényvédelem területéről. Ültetünk, harcolunk a jó minőségű szemétért, állatmenhelyeknek segítünk, ilyesmi. Itt nem határolódik el markánsan a világoszöld, a sötétzöld és a növénybűnöző vonal. Sok szállal kötődik hozzá a Savköpő Menyét-közeli MKKP túracsoport is, akik
Read moreFelismered, kik cipelik a hátukon az országot? – Kifestettük a veszprémi gyalogos aluljárót
2022. szeptember 24-25-én veszprémi passzivistáink kifestették a Tescónál található gyalogos aluljáró falait. Az aluljáró évek óta elhanyagoltan, összefirkálva fogadta a bevásárolni indulókat. A júliusi veszprémi összejövetelünkön határoztuk el, hogy rendbe fogjuk tenni a nevezett szakaszt. Augusztusban elindult az ötletelés és meg is született két elképzelés, amit az MKKP Veszprém Facebook-csoportban
Read moreSzakadó esőben is óriási buli volt a Pécs Pride felvonuláson
Szeptember 17-én rendezték meg Magyarország második vidéki Pride felvonulását, ami a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Pécsen volt, mi pedig ezúttal is a buliszekerünkkel képviseltettük magunkat. A kihívás viszont most jóval nagyobb volt, ugyanis gyakorlatilag végig szakadt az eső. Ennek ellenére legalább 1000 lelkes résztvevő vonult a menettel, akiket a
Read moreBalatoni nyaralás, fejlesztő foglalkozások – Közel másfél millió forinttal támogattunk eddig menekülteket segítő civileket
2022 májusában úgy döntöttünk, hogy az ukrajnai háború elől menekülők segítésére beérkezett pénzadományaitok egy részét pályázaton osztjuk ki. Olyan civil szervezetek és önkéntes munkát végző magánszemélyek jelentkezését várjuk, akik az elszállásoláson és alapellátáson túlmutató projektekkel, programokkal, egyéb segítségnyújtással tennék élhetőbbé, elviselhetőbbé a helyzetet a Magyarországra érkező menekültek számára. A támogatásra folyamatosan lehet
Read moreLenne jobb dolgunk, de sajnos megint értelmetlen fakivágások ellen kell küzdenünk Kecskeméten
Már-már csukott szemmel is megy a tiltakozó feliratokat tartalmazó papírok körbefuttatása a törzseken, annyiszor akarnak fákat kivágni Kecskeméten. Év elején két ilyen akciónk is volt, és sajnos most újra ehhez az eszközhöz kellett folyamodnunk. Ezúttal a Katona József Gimnázium szomszédságában, a Dózsa György úton álló három tölgyfamatuzsálem sorsa a tét:
Read moreMindenkinek megvan a maga keresztje, nekünk a Bükkben – Így telt az idei MKKP tábor
Idén rendeztük meg 7. alkalommal az MKKP Országos Passzivista Találkozó és Alkotótábort, aminek ezúttal a bükkszentkereszti Hollóstető Hegyikemping adott otthont, augusztus 3-7. között. Bár a tavalyinál messzebbre kellett utazni Budapestről, ezért sokszorosan kompenzált a legfontosabb fejlemény, mégpedig az, hogy voltak pávák! Valamint sok kedves régi és új ismerős. Azokra is
Read morePanaszkodás helyett megcsináljuk: így kampányolunk mi a lágymányosi időközire
Mi valamiért vagyunk, nem valami ellen! A legjobban így lehetne összefoglalni a mottónkat Lágymányoson, ahol a szeptember 18-i időközi választásra készülve még jobban felpörgettük városfelújító tevékenységünket. Jelöltünk, Tamics Rita közel két éve a kerületi kutyapártos csapat egyik motorja: számtalan akciót szervezett Újbuda-szerte, ezeket nemrég külön posztban gyűjtöttük össze. Képviselőként is
Read moreFelszámoltuk a rétsági gumiültetvényt és szemétlerakót, már csak a patak vizét kell megtisztítani
Balassagyarmati csapatunk a világuralmi törekvések jegyében elhatározta, hogy más, környező településeken is felmérik, mit lehetne akciózni. Így jutottak el Rétságra, ahol a helyiek a patakot említették legnagyobb problémaként. Ebben rengeteg szemét volt, még használt gumiabroncsok is szerteszét hevertek benne. Felmerül a kérdés, vajon hogyan jutottunk idáig? Helyi passzivistánk, Németh-Korpás Barbara
Read moreVégül nem mi építettük, de talán nekünk is köszönhető: lett utasváró Tiszavasváriban
A Tiszavasvári határában található Egyházerdő vasúti megállót a város egyik szégyeneként tartották számon: minimum 5 éve nem volt fedett hely, ahová be lehetne menekülni az eső, hó, ónos eső, savas eső, hurrikán, tornádó, stb. elől. A régi, pocsék állapotú utasvárót lebontották, a pótlására azonban nem került sor, így a tábla
Read moreAszófőn az önkormányzat vett egy boltot, majd odaadta üzemeltetésre az alpolgármester férjének
Aszófőn a polgármester felesége és az alpolgármester férje 2021 elején megalapították a Bölcsek Kamrája Kft-t. A cég sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretein belül 52 millió forintra, amit önkormányzati épület felújítására költhetnek el, mindezt úgy, hogy az adott ingatlanhoz akkor még semmi közük nem volt. Az épületet ugyancsak 52
Read moreMegkért minket az önkormányzat, hogy fessük vissza a négyszínt a felújított járdára, mert jól néz ki
Szinte már megszoktuk, hogy vegzálnak bennünket a négyszínfestéseink miatt: számos igazoltatás van mögöttünk, sőt olyan is előfordult, hogy az FKF kirendelt munkatársai magasnyomású vízsugárral mosták le a közveszélyes színeket a járdáról. Szombathelyen ehhez képest olyasmi történt, amire talán utoljára számítottunk volna: felújították a töredezett-négyszínfestett járdát az uszodával szemben, de azt
Read moreMegszüntettünk egy illegális szemétlerakót és egy gazültetvényt, unalmunkban pedig még festettünk is
Nemrég alakult meg a legújabb kutyapártos alapszervezet a Veszprém megyei Herenden, az első nagyobb akcióra sem kellett sokat várni. A Petőfi utcai híd környéke évek óta illegális szemétlerakóként működik, a hidat benőtte a gaz, a korlát és a hídszerkezet pedig kvázi életveszélyes. Ezt az állapotot szüntettük meg augusztus utolsó hétvégéjén,
Read morePár oszlop már nem fért bele a 120 milliós felújítási költségvetésbe Kecskeméten, szóval megcsináltuk mi
Bő egy évvel ezelőtt kezdődött Kecskeméten a Széchenyi sétány Széchenyivárosi Fiókkönyvtár melletti részének felújítása. A beruházás sajtóhírek szerint közel 120 millió forintból valósulhatott meg. Ebből a kis pénzből már sajnos nem futotta a sétányon található oszlopok befejezésére, úgyhogy mi kisegítettük őket és elkezdtük a munkát. Várhatóan 3 milliárd forintba kerül majd,
Read moreSzínesre festett raklapokból barkácsoltunk Kecskeméten
Július első vasárnapján barkácsolós délutánt tartunk a széchenyivárosi posta melletti kis téren: egyutas raklapokból készítettünk különféle kreatív dolgokat, valamint szépen le is festettük őket. Egyúttal felmértük a tér hiányosságait, mivel a későbbiekben szeretnénk majd rendbe hozni és visszaadni azt a környéken élők számára, sőt további klassz programokat szervezni oda. Munka
Read moreHyperloop, 30 centis K-híd, Bud Spencer parkavató – Ezt csináltuk mostanában Óbudán
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreÚgy alakult, hogy az egyik városfelújító akciónk bekerült egy mesekönyvbe
Nagyjából három évvel ezelőtt, 2019 szeptemberében szerveztünk túrázással egybekötött városfelújító akciót a Pilisbe, a Pomáz külterületén található János-forráshoz. Az egyik átkelő itt elég rossz állapotban volt, hídnak csak nagy jóindulattal lehetett nevezni. Mi pótoltuk a hiányzó léceket, ráadásul színesre festettük őket, az eredménynek pedig a Xilofon-híd nevet adtuk (megtalálható a
Read moreKörnyezettudatos Légiparádéval emlékeztünk meg legfontosabb nemzeti ünnepünkről, augusztus 27-ről
Először tavaly tartottunk extra nagy költségvetésű ünnepi megemlékezést, légiparádét és tűzijátéknemnézést augusztus 20-a tiszteletére a Népligetben. Idén újra ezen a napon szerettük volna megrendezni, de a vihar-vaklárma miatt végül 20+áfa, vagyis 27-e lett belőle. A felelősök természetesen már nem dolgoznak a pártnál. Az eredeti időpontban valószínűleg többen lettünk volna (a
Read moreTó a Vérmezőn, történelmi padok a Várban – Ezt csináltuk mostanában az I. kerületben
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreIntermodális csomópontot avattunk Egerben
Az egri vasútállomás előtti tér régóta a város egyik szégyenfoltja, korábban is próbáltuk már felhívni a figyelmet erre, de még a máshol csodafegyvernek bizonyuló vonatos Orbán-grafika felfújásának hatására sem újították fel az útburkolatot (lásd a fotókat néhány bekezdéssel lejjebb). Egyik passzivistánk konkrétan durrdefektet kapott itt, miután autóval ráhajtott egy keramitkocka,
Read moreMegelevenedik a magyar történelem a Várban felújított padjainkon
Az Iskola lépcsőnél, a Hilton mögötti parkban voltak ezek a korábban szebb napokat látott, az utóbbi időben viszont már eléggé leharcolt padok, összesen 8 darab: Helyi passzivistánk, dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyi találta ki, hogy kezdeni kéne velük valamit, a félköríves elrendezés miatt pedig adta magát a Feszty-körkép, mint inspiráció. Szerettük volna
Read moreIzgultunk, de végül mégse vágták el a kábeleinket – III. SZAR Zene Fesztivál Ajkán
A dolog úgy kezdődött, hogy a 2019-es EP-választáson az országos átlag alatt teljesítettünk Ajkán (2,6 százalék helyett csak 2,1 százalékot kapott a Kutyapárt a városban). Mi pedig úgy voltunk vele, hogy ha a helyiek ennyire nem értékelik azt a rengeteg munkát, amit beletettünk a kampányba, bosszút állunk, és két napon
Read moreMi köti össze a punkzenét a vegán bográcsozással? – Dunaparti Kutyaparty Mosonmagyaróváron
Mosonmagyaróvári jelöltünk és passzivistánk, Földesi András, illetve a helyi csapat ötlete volt, hogy csináljunk egy nagy kutyapártos rendezvényt, ahol a buli mellett a fenntarthatóságra is igyekszünk felhívni a figyelmet. Ez lett a Dunaparti Kutyaparty, amit augusztus 13-ra hirdettünk meg a Biczó melletti színpadhoz. Mindenféle logisztikai problémák miatt döcögősen indult a
Read moreCinkeodú, megszépülő Szeszgyár-telek, varjúbiztos kukák – Ezt csináltuk mostanában Józsefvárosban
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreKukapótló Kuka, napelemes szökőkút, ötletláda – Akciók Zala megyében a Klubhónap során
Júliusban tartottuk az Országos Klub Hónapunkat, ennek keretében találkozhattunk Keszthelyen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen is. Próbáltuk összeszedni az elmúlt évek félbemaradt projektjeit, valamint újakat is találni. Nézzük, mik történtek a megyében az elmúlt hónap folyamán! július 2-án Zalaegerszegen négyszínfestettünk, méghozzá első alkalommal, a Nagykanizsán megmaradt festékkel. július 9-én Zalaszentgróton tartottunk futókendő-készítő
Read moreNemcsak adományokkal segítünk: legalább 100 menekültet szállásoltunk el Óbudán március óta
Március elejétől közel négy hónapon át működött az MKKP Helpsátor a Nyugati téren, ahol menekültek ezreinek segítettünk adományok kiosztásával, illetve szállásszervezéssel. Saját szálláshelyeink is lettek, például Óbudán a Zöld Kakas Líceum jóvoltából, akik első körben az iskola két tantermét ajánlották fel erre a célra. Ez végül csak pár napig üzemelt,
Read moreGazdát keresünk 12 cicának, akik veszélyben vannak egy lőtéren
Egyik debreceni passzivistánk kért tőlünk segítséget az alábbi ügyben. Édesapja a várostól északra található Apafa lőterének gondnoka, ott is él egy szolgálati lakásban. Egy évvel ezelőtt a lőtér melletti erdőben felszámoltak egy hajléktalantelepet, mivel a területet megvásárolta valaki. A hajléktalanokat elküldték, ott maradt viszont öt macska, akikről addig ők gondoskodtak.
Read moreRovarhotel, mélyvízi buszmegálló, Pacaltoros – Ezt csináltuk mostanában Csepelen
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreRómai kori lépcső, közmalom, folyton változó térfigyelő rendszer – Ezt csináltuk mostanában Kőbányán
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read more„Narkósok a hídon” – Így tüntettünk júliusban a kata kinyírása és a rendszer ellen
Három budapesti hídfoglalás mellett Szegeden, Debrecenben és Ajkán is voltak megmozdulásaink az elmúlt hetekben, ezeket foglaljuk össze az alábbi a posztban. Az egész úgy kezdődött, hogy július 13-án, a tiltakozások második napján a Városligetben tartottunk passzivista találkozót, majd elhatároztuk, hogy megnézzük, mi a helyzet a belvárosban. Ennek a vége az
Read moreMegcsináltuk a Pride eddigi legjobb buliját: Piknik és Táncpárbaj az Erzsébet téren
Évek óta hagyomány, hogy a Budapest Pride szervezői egy egész hónapos fesztivált töltenek meg programokkal júliusban, így hangsúlyozva, hogy a rendezvény nemcsak a felvonulásról szól. Mi most csatlakoztunk harmadjára ehhez, a saját Pride Piknikünket mindig igyekeztünk feldobni valami extrával az ilyenkor szokásos beszélgetésen és sörözésen túl. Három éve egy színházi
Read moreTankok a kínai nagykövetség előtt, harc a Liget City ellen – Ezt csináltuk mostanában a VI-VII. kerületben
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreBoxring rákokkal, könyvcsere-szekrény, rituális piknik – Ezt csináltuk mostanában Újbudán
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreApportírozás, toronyugrás, ázott kutya szépségverseny – Kutyavizes vb-t rendeztünk Balassagyarmaton
Évek óta próbáltunk gerillaakcióként kutyafuttatókat építeni különféle városokban, az önkormányzat azonban eddig mindenhol ellenállt, így végül egyik sem valósulhatott meg. Előfordult, hogy autós üldözésbe torkollott az akció, egy másiknak az anyagát pedig végül egy állatmenhelynek kellett odaadnunk, mert nem sikerült megegyeznünk a helyi politikusokkal. Balassagyarmaton viszont megtörtént a csoda: bár
Read moreMinijátszótér, forgalomlassító rohamosztagos, kocsmaparlament – Ezt csináltuk Zala megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreTrafóházfestés, tekeverseny, emléktábla az 500 vasi hősnek – Ezt csináltuk Vas megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreZebraháború, gerillakertészkedés, padfelújítás – Ezt csináltuk Tolna megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreKizöldített buszmegálló, táblahekkelések és a pad, ami nem AZÉRT színes – Ezt csináltuk Győr-Moson-Sopron megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreDolgok, amiket megcsináltak, miután felhívtuk rájuk a figyelmet
Mi a Kutyapártnál mindig is az alulról szerveződő közösségek erejében hittünk. A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még olyat is jelenthet, hogy csinálsz valami értelmes dolgot. Városfelújító
Read moreIngyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreTurisztikai terv Ajkának, közkomposztáló, vidékjárás – Ezt csináltuk Veszprém megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreHarcunk a Biokommal, ingyenes vitajáték és a nagy pécsi Plakátgate – Ezt csináltuk Baranya megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47
Read moreLiget City: park helyett újabb vasbeton-üveg monstrum épülhet Erzsébetvárosban, ha nyer az ellenzék jelöltje
A június 26-i erzsébetvárosi önkormányzati választásnak van egy kevesek által hangoztatott, de annál fontosabb tétje is: ekkor dőlhet el, meglesz-e a testületi többség a megalomán Liget City projekt mögött, aminek köszönhetően teljesen átalakulna a Damjanich, Rottenbiller, Bethlen Gábor és Dembinszky utca által határolt tömb – ezáltal pedig az egész környék
Read moreVIDEÓ | Kölyökkori szocializáció a kutyáknál
Újabb zalaegerszegi Népfőiskola alkalmunk keretében Csiszár Viktor a kölyökkutyák korai szocializációjáról beszélgetett Orvos Anita muditenyésztővel és kutyakiképzővel. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide kattintva nézheted meg, a jövőbeniekről pedig itt találsz infókat. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet” Kéri László szociológus,
Read moreÍgy varázsoltunk mini tanösvényt néhány leharcolt padból
2021 május 1-jén II. kerületi passzivistáink is csatlakoztak az Országos Városfelújító Hétvégéhez, így a munka ünnepét stílszerűen munkával ünnepeltük. Az előzmény egy Streetart-vadászó Kerületjárás névre hallgató akció volt, aminek keretében végigjártuk a Víziváros utcáit, potenciálisan felújítható dolgok után kutatva. Kutyapártos képviselőtökként úgy gondoltam, itt az ideje felmérni a kerület streetart
Read moreKampányolás helyett: így segítünk az ukrajnai menekülteknek lassan 2 hónapja
Úgy alakult, hogy még rendesen megünnepelni se volt időnk, amikor 2 hét megfeszített munkája után elég aláírást gyűjtöttünk a választáson való induláshoz, mivel az utolsó napokban kitört a háború. Azonnal egyértelmű lett mindenkinek a pártban, hogy bele kell állnunk a menekültek segítésébe, ezért villámgyors újratervezés következett. Ebben a posztban összefoglaltuk,
Read moreVIDEÓ | Mi fán terem a slam poetry?
Hogyan írjunk slam poetry-t, mik az utóbbi években egyre népszerűbbé váló műfaj alapjai? Erről beszélgetett Mészáros Aliz költőnővel zalaegerszegi jelöltünk, Csiszár Viktor, és természetesen felolvasás is volt. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide kattintva nézheted meg, a jövőbeniekről pedig itt találsz infókat. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen
Read moreKötelező szieszta, alacsonyan tartott külföldi bérek – Ezt csináljuk majd a választási győzelmünk után
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, a közélet iránt elkötelezett passzivista csoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat. És aztán ez fog történni: Környezetvédelem Befoltozzuk az ózonlyukat, megnöveljük a Nap élettartamát, eltérítjük a Föld felé tartó minden második meteoritot, megállítjuk a klímaváltozást, csökkentjük Azerbajdzsán károsanyag-kibocsátását, aztán elmegyünk nyaralni. Alapvetően
Read moreSebességlassító macska, kertitörpék a buszmegállóban és négy oszlop, amiből bármi lehet – Ezt csináltuk Pest megye déli részén 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreVIDEÓ | Erasmusszal az ezer tó országában, és egyéb nyalánkságok
Hogyan ismerd meg Európa más tájait ösztöndíjjal? Miért éppen Finnország? Oktatás a pedagógiai paradicsomban. Fjordok között, sarki fény alatt. Avagy hogyan éljünk túl az egyetemi éveink alatt itthon és Finnországban? Erről beszélgetett zalaegerszegi jelöltünk Csiszár Viktor és fia, Csiszár Barnabás a Kétfarkú Kutya Népfőiskola újabb alkalma keretében. Adódott némi technikai
Read moreMacskafogó-buszmegálló, Magritte a hirdetőoszlopon, elrontott autócsapda – Ezt csináltuk Pest megye északi részén 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreSzabadfogas, csikkszavazó, mesekönyvgyűjtés – Ezt csináltuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreHibrid állatok, zebrásítás, pad- és buszmegálló felújítások – Ezt csináltuk Komárom-Esztergom megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read morePac-Man, ingyensör-gyár, címerbűnözés – Ezt csináltuk Borsod megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreJátéktábla, otthonosított buszmegálló, akvárium az aluljáróban – Ezt csináltuk Fejér megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreCsikkszavazó, űrállomás, újrafestett 30 éves padok – Ezt csináltuk Heves megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreVIDEÓ | Mit adnak a kutyák az önbecsülésünkhöz?
Újabb zalaegerszegi Népfőiskola alkalmunkon helyi jelöltünk, Csiszár Viktor Az önérvényesítés zsebkönyve című könyv írójával, Dr. Maczák Viktória pszichoterapeutával, kétszeres aranykoszorús mudi tenyésztővel beszélgetett. Témáink voltak: asszertivitás, szorongás, bullying, állatasszisztált terápia. Némi technikai probléma adódott, ezért a felvételt két részletben lehet visszanézni: A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide kattintva nézheted meg, a
Read moreGerillakertészkedés, padfestés, négyszín – Ezt csináltuk Nógrád megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreKétszínfestés az orosz konzulátusnál, könyvgyűjtés a gyermekklinikának – Ezt csináltuk Hajdú-Bihar megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreVIDEÓ | Bemutatkozik a VIRICS People, kampánypénztékozló pályázatunk egyik nyertes projektje
A zalaegerszegi PopUp Caféban helyi jelöltünk, Csiszár Viktor a VIRICS People projekt megálmodójával, Bálizs Andrejjel beszélgetett. A virics nem más, mint a nyírfa leve, aminek rendkívül értékes, gyógyhatású a beltartalma. A csapat szeretné ezt minél többekkel megismertetni, ezért egy tájékoztató kampány költségeinek finanszírozására pályáztak. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásait ide
Read moreÚjjáépült a szegedi űrállomás, mélytengeri hangulat a Széchenyi téren – Ezt csináltuk Csongrád-Csanád megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreFüggőleges térkő, kipofozott buszmegálló és R2D2 – Ezt csináltuk Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreFluxuskómába esett halak, zsiráf-kosárpalánk, négyszínbűnözés – Ezt csináltuk Békés megyében 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreKátyúrezervátum, papírhajó-olimpia, punkfesztivál – Ezt csináltuk mostanában Bács-Kiskun megyében

Read more