Mit csináltunk eddig a XII. kerületben

Ellenzéki képviselőként a rendszer jellegéből kifolyólag arra esélyem nem volt, hogy megszavazzon nekem valamit a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete, sőt igazából kétszer annyi idő alatt válaszol nekem az önkormányzat, mint bármilyen random földi halandónak vagy éppen a boldogtalan fejű macskának, de mint kiderült a nyilvánosság erejével és cselekvéssel egész sok mindent sikerült elérni a XII. kerületben az elmúlt 4 és fél évben. Legfőképpen persze azt, hogy legalább tudjanak róla az itt élők, hogy mi történik a kerületben.

A kerület már gyermekkoromban is annyira fontos volt nekem, hogy szüleimmel direkt a szemközti hegyre költöztünk, hogy jól rálássak.


COVID, idősek segítése, szociális dolgok

A COVID első hulláma alatti hónapokban, mikor az idősebbek nem mehettek ki otthonról, megszerveztük nekik a segítséget több száz passzivistával nagyjából 3-400 XII. kerületi idősnek. Intéztük a bevásárlásukat, elhoztuk nekik a gyógyszertárból a gyógyszereiket, sétáltattuk a kutyusaikat.

Ugyanígy rengeteg maszkot is vittünk nekik, mikor még az önkormányzat késlekedett.

Szintén a COVID alatt kitaláltuk, hogy megpróbálunk rendszeresen meleg ételt vinni a kerületi rászorulóknak. Felhívást tettünk közzé, hogy akinek belefér az idejébe és a pénzébe és amúgy is főzne magának, családjának, az főzzön valamivel többet és ezeket mi eljuttatjuk a megfelelő helyekre. Szerencsére rengeteg ember jelentkezett, így hónapokon át tudtunk heti két alkalommal főtt ételt vinni több tucat családnak. Ebben is nagyon sok passzivista segített, volt mit, hiszen sok szállítási és szervezési feladat adódott ennek kapcsán.

Számtalan megkeresést kaptunk az elmúlt években olyan kerületiektől, akiknek szüksége volt valamilyen háztartási gépre vagy informatikai eszközre, többek közt például hűtőre, mosógépre, mikróra, tv-re vagy éppen laptopra. Ezeket a kéréseket a ti segítségetekkel a legtöbbször teljesíteni is tudtuk. Sőt igazság szerint általában több felajánlás is érkezett, mint amennyire szükség lett volna, így az a terv, hogy bérlünk nem sokára egy raktárhelyiséget, ahol a felajánlásokat tudjuk tárolni, s így vihetnek majd cuccokat “raktárról” is a kerületi rászorulók.


Mindjárt megnyerjük a választást, csak előbb még kéne szereznünk pénzt szórólapra és plakátokra.
A XII. kerületi önkormányzati választási kampányt itt tudod támogatni:


Minimális átláthatóság

Beadtuk az önkormányzati ülésen az Átlátszó, a K-monitor és a Transparency által kidolgozott átláthatósági csomagot, amit olyan szinten kiherélve szavazott meg a testület, hogy gyakorlatilag semmi valóban fontos dolog nem maradt benne, továbbra se elérhetőek az önkormányzat szerződései a weboldalukon, a testületi ülések jegyzőkönyvei se lettek kereshetőek, stb.

Egy értelmes dolog ment át a képviselőkön, elkezdte közvetíteni a Hegyvidék TV a testületi üléseket, ami Budapesten már rég általános volt, de idekerülésemkor Pokorni Zoltán még lelkesen érvelt a nyilvánosság ilyen aggasztó mértéke ellen. Ahhoz, hogy ezt megszavazzák ugyanakkor nagy eséllyel az is kellett, hogy először elkezdtük mi közvetíteni a testületi üléseket. Ez nyilván azért hülyén jöhetett ki nekik, hogy ha valaki kíváncsi volt a Hegyvidéki Önkormányzat testületi üléseire az ezeket az önkormányzat weboldalán nem tudta megnézni, csak a Kutyapárt oldalán, úgyhogy beadták a derekukat és elkezdődtek a rendszeres közvetítéseket.

A bizottság, aminek tagjai évente kétszer felemelik a kezüket

Sikerült megszüntetnünk a teljesen értelmetlen vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottságot, amiben bár havonta kaptak fizetést a bizottsági tagok, a gyakorlatban annyi volt a dolguk, hogy évente kétszer felemelik a kezüket. Az egyikkel a napirendet szavazták meg, a másikkal pedig azt, hogy leadták a képviselők a vagyonnyilatkozataikat, miután az irodavezetőtől megtudhatták, hogy igen, leadták. Az évi 15 perces munkát könnyű volt látnom, hiszen engem neveztek a bizottság elnökének. Sajnos mindez csak félsiker volt. A bizottság megszüntetésére nem tudtak mit mondani, ők is látták, hogy ez csak egy kifizetőhely, úgyhogy ezt megszavazták, de egyszersmint megemelték a jogi bizottság létszámát, ahová gyorsan át is pakolászták a rajtam kívüli négy képviselőt, három fideszest és egy DK-st. Mindegy, pár milliót így is sikerült spórolni az önkormányzatnak.
A bizottság működését egy online játékban is feldolgoztuk, hogy bárki kipróbálhassa, milyen az a meló, ahol annyit kell csinálnod, hogy évente kétszer felemeled a kezed.

A civil szervezeteknek szóló pályázat, amiről elfelejtettek szólni, hogy létezik

Sok éve létezett a XII. kerületben egy eltitkolt pályázat lehetőség. Az önkormányzat évente nagyjából 50 millió forintot osztott ki társadalmi szervezetek közt, csak éppen a kerületi civil szervezeteknek elfelejtettek szólni erről. Persze nem is nagyon szólhattak volna róla, hiszen ki látott már olyan pályázatot, ahol bárki, bármennyit kérhetett bármire, csak számlát kellett hozni utólag a költésekről. Így történhetett, hogy többek közt kerületi KDNP-sek és fideszesek szervezeti is kaptak ebből a pénzből vagy éppen a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, akik elmentek a kapott pénzből kajálni.
Miután megírtuk és meghirdettük, hogy létezik ez a lehetőség, már rengeteg pályázat érkezett. Ami miatt Fonti Krisztina alpolgármester asszony dühbe gurult és azt kiabálta a testületi ülésen, hogy akkor megszüntetik ezt a lehetőséget. Abban az évben ezt nem merték megcsinálni, valóban elég hülyén nézett volna ki, hogy azonnal megszüntetnek egy pályázati lehetőséget, amint már tudni lehet róla. De mostanra ezt kivezették, stílusosan úgy szűnt meg ez a támogatási forma, ahogy működött: teljes titokban. A teljes összeg nem, de legalább egy része, mintegy 10 millió forint átkerült a nyilvánosan pályázható, civil szervezeteknek szánt keretbe.
A különös támogatásokról szóló vitán az MSZP-s Vincze Géza is felszólalt, magasröptű beszédében felrótta nekem, hogy még a testületi üléseken kívül is bírálom az önkormányzatot, ami tarthatatlan, majd Pokorni Zoltán polgármestert kezdte kérlelni: Csináljunk már valamit!

Elfogytak az eladható értékesebb ingatlanok, most mi legyen?

A Hegyvidéki Önkormányzat akkora lelkesedéssel árulja sok-sok éve az ingatlanait, hogy mostanra gyakorlatilag elfogytak az üres, beépíthető lakóövezeti telkek. Ezért dönthettek úgy megpróbálnak zöldövezetből lakóövezetbe vonni nagyjából 8 ezer négyzetméter Rácz Aladár út menti erdőt. A XII. kerületi fideszes többség a DK-sokkal egyetértésben ezt megszavazta, de szerencsére az ügyben a végső döntést a Főváros hozza meg.
A nyilvánosság azonban csodákra képes. Részletesen megírtuk a történteket, amiből akkora felháborodás lett, hogy Pokorni Zoltán végül be se merte vinni ötletét a fővárosi közgyűlés elé, az erdők megmenekültek.

A zugligeti erdő megmenekülése

A főváros egy igencsak alacsonynak tűnő áron értékesítette az egykori Istenszeme fogadó – Kossuth Nevelőotthon védett épületét a hozzá tartozó hatalmas erdős területtel együtt.
Nem tűnt a legjobb ötletnek, hogy a zugligeti erdő ekkora része magántulajdonba kerüljön és az ár is kedvező volt, úgyhogy gondoltam, talán akkor már jobban járnánk, ha a kerület élne elővásárlási jogával és maga vásárolná meg az ingatlant.
A lehetőséggel csak pár hétig lehet élni és nem látszott, hogy tartana addig testületi ülést a képviselő testület, viszont bármikor össze lehet hívni rendkívüli testületi ülést, elég hozzá a képviselők negyede.
Ennyi ellenzéki képviselő szerencsére még itt is van. Írtam nekik, hogy támogatnának-e elővásárlás ügyben egy rendkívüli ülést, amit szerencsére elegen leokéztak, bár Vincze Géza bácsi sajnos nem válaszolt.:(
Az ülésre sosem került sor. Szerencsére épp választási kampány volt, így Fürjes Balázsnak, aki azért valljuk be, nem arról híres, hogy eszébe jutnak XII. kerülettel kapcsolatos dolgok, az az ötlete támadt, hogy vegye meg az állam a telket és adja a kerület kezelésébe.
Így is történt.

Most közbeszerzésekről lesz szó, görgess tovább

Létezik Magyarországon egy olyan közbeszerzési eljárás fajta, ami melegágya a korrupciónak. Hazai forrásokból megvalósuló építési beruházásoknál 300 millió forintos értékhatárig az ajánlatkérők megtehetik, hogy a Kbt. 115. szerinti meghívásos közbeszerzést folytatnak le. Ezekre a közbeszerzésekre minimum öt gazdasági szereplőt kell meghívni, viszont senki más nem indulhat rajtuk. Nehéz lenne ennél versenykorlátozóbb eljárást kitalálni, hiszen bármi értelmes indok nélkül ezzel ki lehet zárni a lehetséges ajánlattevők túlnyomó többségét.
A hivatalban levő kerületi vezetés 16 éve rendszeresen él ezzel a lehetőséggel, így oldották meg, hogy rendre ugyanazok a cégek, mint például a 3 R Kft., a Regnum-trend Bau Kft., a Delanta Kft. vagy a Westherm Kft. “versenyezzenek” egymással, és nyerjék meg a közbeszerzéseket.
A jogalkotó is érezhette a lehetőségben rejlő korrupciós kockázatokat, ezért beleírták a törvénybe, hogy ilyen eljárások esetén legalább a meghívott cégek körét változtatni kell.
Nálunk még erre sem figyeltek. 2021-ben ugyanazon a napon három, Kbt. 115. szerinti közbeszerzést írt ki a Hegyvidéki Önkormányzat és mind a háromra pontosan ugyanazt az öt gazdasági társaságot hívták meg.
Az esetet beküldtük a Közbeszerzési Hatóságnak, akik ezt szintén problémásnak látták, így a Közbeszerzési Hatóság elé került az ügy, akik szabálytalannak találták a közbeszerzések kiírását és meg is büntették az önkormányzatot 300 ezer forintra. Nyilván nem az összeg a lényeg, hanem az elv és talán azért arra jó volt mindez, hogy eltántorítsák őket ettől a gyakorlattól.

Próbáltuk elérni, hogy az önkormányzat egyáltalán ne használja ezt a fajta meghívásos közbeszerzési eljárást, beadtunk egy erről szóló előterjesztést az egyik testületi ülésre, amit természetesen a többség nem támogatott, bár két fideszes megszavazta, de szerintem ők csak nem értették miről van szó.

A közbeszerzés, amiről elég megírni, hogy milyen, és összeomlik magától

Volt olyan közbeszerzése is a kerületnek, ahol elég volt megírni, milyen áron épülnének linóleumpadlós, fűtetlen faházak és bár már eddigre kihirdették a nyertes céget, az egyik szokásos kerületi nyertest, a 3R Kft.-t, az végül mégsem írta alá a szerződést. De előtte kaptunk még egy szórakoztató helyreigazítási kérelmet is, amiben leírták azt, amit mi.
A szántódi tábor felújításáról szóló közbeszerzést ez után évekig ki sem írták újra, nem lehettek könnyű helyzetben, hiszen ha hasonló áron nyerte volna meg valaki ismét, az okozott volna felháborodást, ha pedig jóval olcsóbban, a piaci ár környékén vállalta volna valaki a munkát, az erősen hangsúlyozta volna, hogy milyen nevetséges ár jött ki elsőre.
Így aztán vártak pár évet, míg végül tavaly, egy tök más műszaki tartalommal jelent meg a közbeszerzés, amit már nem lehetett összehasonlítani az eredetivel, de a közbeszerzés itt is hasonlóan parodisztikusra sikeredett: több ajánlattevőt a “túl alacsony ár” miatt zártak ki belőle.

Ha túlárazásról van szó, a 3 R Kft.-re mindig nyugodtan számíthatunk.
Amikor felújítanak egy rendelőt, akkor olcsóbb lett volna, ha telepakolják autókkal.
1.4 milliós négyzetméter áron újítják fel egy óvoda konyháját.
A fordított helyzetből is ki tudják hozni a legjobbat. Amikor ők vásárolnak üzlethelyiséget az önkormányzattól, akkor azt nyomott áron teszik.

So called Pokorni bulija: a kerületi Öveges-program. Avagy hogyan néz ki, amikor nem gondolsz rá, hogyan fog kinézni, amikor valaki megnézi a közbeszerzéseidet.
Mondjuk ez is közbeszerzés, de itt legalább nem kell olvasnod.

A kerületi Öveges program pedig még egy fideszes polgármester szerint is Pokorni bulija volt.

Always Archibona

A Hegyvidéki Önkormányzat közbeszerzéseiben a legijesztőbb, hogy szemlátomást vannak olyan cégek, amikről nehéz mást gondolni, mint hogy azért jöttek létre, hogy elnyerjék a kerületi melókat.
Közülük is kiemelkedik az Archibona Kft. A cég 15 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket a Hegyvidéken 2010 ás 2020 között, ami teljes bevételének nagyjából 75 százalékát teszi ki.
Ezek egy része nagy értékű közbeszerzés, amiken már elvileg bárki indulhatna, de természetesen minden megoldható megfelelő referencia feltételekkel és egyéb értelmetlen, de a többséget elriasztó elvárásokkal.
Előfordult olyan is, hogy a közbeszerést kijátszva jutottak állami melókhoz.
Kevés városban kap emléktáblát a cég, amihez a legtöbb közpénzt sikerült átszivattyúzni, nálunk az Archibona esetében ez is sikerült.
Ha pedig a piacon próbál érvényesülni a cég, az állam százmilliós támogatásokkal siet a segítségére.

Házikó a semmi közepén

A Normafától nem messze van egy hatalmas telek, ami többségi tulajdonban az MTA-é, de pici részben a XII. kerületi önkormányzaté is. Ennek a teleknek a közepén élt egy kis házban egy idős pár már vagy 50 éve egy alapvetően értelmezhetetlen jogi helyzet alapján.
Először arra lettünk figyelmesek, hogy az MTA letarolta az ingatlanon majdnem az összes fát, majd nem soká az is kiderült, hogy az MTA szeretné kilakoltatni a két idős embert, bármiféle érthető ok nélkül, hiszen elmondásuk szerint se építkezni nem akartak, se értékesíteni az ingatlant.
A nyilvánosságnak szerencsére most is volt értelme, elsőként mi számoltunk be az esetről, amin felbuzdulva a 24.hu is készített egy videót róla, hogy mit tervez az MTA, majd a Város Mindenkié is bekapcsolódott a sztoriba. A tudományos akadémia végül engedett a nyomásnak és a pár megmenekült a kilakoltatástól.

Épül, szépül

A kerületben zajló építkezésekről hosszú cikksorozatban számoltunk be és csináltunk egy hosszabb videót is a lakópark beruházásokról.

Sok esetben az önkormányzat közreműködésére is szükség volt, hogy megvalósulhassanak ezek az építkezések, bár a hatósági jogkörök nagy része mára elkerült az önkormányzatoktól, a kerületi építési szabályzatról továbbra is a helyi képviselő-testületek döntenek.

A nagy beépíthetőségű, lakóparkoknak szánt telkek esetében a klasszik módszer, hogy bezárt, egykor főként egészségügyi intézmények övezeti besorolását úgy változtatja meg az önkormányzat, hogy meghagyja az úgynevezett intézményi területek lakóövezetkhez képest nagyobb beépíthetőségét, de engedélyezi a lakófunkciót, ami korábban nem lehetett volna.
És ráadásul mindezt úgy csinálják, hogy a befektetőktől még csak azt az árat sem kérik meg, amennyivel ilyenkor nő a telkük értéke, pedig ezt simán megtehetnék.

Bűnügyi rovat

Hosszabb anyagban mutattuk be, milyen szerepet játszott dr. Péczely Attila XII. kerületi fideszes képviselő egy roppant csúnya történetben, aminek a vége egy kerületi milliárdos halála lett.

A lakásmaffia, mint olyan azután egy évre rá megjelent a Ráth György utcában is, ahol szintén egy magányos gazdag idős férfi halálát okozták. Ezt is mi dolgoztuk fel először.

Nagyon szép történet volt az is, mikor az önkormányzat eladta egy utca közepét és egy Városmajor utcai társasház kertjét, hogy épülhessen még egy lakópark, ezúttal a Gyógyfű utca szó szerinti közepén.

Helytörténet

Kedvenc minden szempontból elrontott kerületi turulunk kapcsán annak próbáltunk utána járni, miért csak 15 után derülhetett ki, hogy valójában kiknek a nevei szerepelnek a madár talpazatán és milyen szerepet játszott ebben a kerület korábbi jegyzője.

Egy darabig valamiért rápörögtem a helytörténeti posztokra, így kiderülhetett:

Jajj, csak senki meg ne lássa! – önkormányzati ingatlan eladások

A XII. kerületi önkormányzat képes összehozni azt a csodát, hogy miközben sokszor nevetséges áron hirdeti meg az ingatlanait, legtöbbször mégis egyetlen érvényes ajánlat érkezik a hirdetésre, így a szerencsés vevő kikiáltási áron viheti el lakást vagy telket.
Ebben persze sok munka van.

A legfontosabb, hogy minél kevesebben tudjanak a hirdetésről.

Az eladásra szánt ingatlanok csak az önkormányzat web oldalán szerepelnek két hétig a licithirdetések menüpontban és a Hegyvidék újság szokta lehozni őket. Viszont ezeken a felületeken se úgy működik, hogy ott egy telefonszám, amit felhívhatsz és megnézheted a lakást, hanem fizetned kell azért, hogy egyáltalán megmutassák neked. Az összeg nem nagy, pár tízezer forint, de ha jobban belegondoltok, miért is fizetne bárki bármennyit azért, hogy megnézhessen egy eladásra kínált átlagos méretű kerületi lakást, mikor ingyen megnézhet több tucat másikat az erre szakosodott weboldalak segítségével?

Sok évnyi küzdelemmel sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat végre azokon a felületeken, pl. az Ingatlan.com-on is megjelenítse a hirdetéseit, amiket nézni szoktak, akik ingatlant akarnak vásárolni. Arra azonban gondosan ügyeltek, hogy ennek véletlenül se legyen semmi értelme: a hirdetéseknél nincsenek fotók, nincsen leírás az ingatlanról, hanem csak az a szöveg, hogy ha fizetsz, akkor megmutatjuk.

Az értékesebb ingatlanoknál ez a módszer sajnos nem mindig elég, mert a nagyobb ingatlan befektetőknek vannak arra embereik, hogy rendszeresen nyomon kövessék az önkormányzatok weboldalain elrejtett hirdetéseket és ha egy értékesebb telekről vagy éppen műemlék épületről van szó, akkor szívesen fizetnek is azért, hogy megnézhessék.
Az ő érdeklődésüket már körmönfontabb módszerekkel kell letörni, például azzal, hogy olyan feltételes módú opciókat ír az önkormányzat az adásvételi szerződésbe, s így már magába a licithirdetésbe is, amik a legtöbb potenciális vevőt azonnal elriasztanak, aztán mikor a megfelelő vevőhöz került az ingatlan, természetesen elfelejtődnek ezek a feltételes módú részek.
Tipikusan ilyen szokott lenni, hogy a legtöbb értékesebb ingatlan adávételijébe beleírják, hogy az önkormányzat 2 év múlva elállhat a szerződéstől, s ha így tesz, a vevő az eredeti vételárat kapja vissza, amit még az inflációval sem növelnek meg. Tényleg szuperül hangzik úgy venni egy több száz milliós ingatlant, hogy pusztán az önkormányzat jóindulatán múlik, hogy úgy jársz-e, hogy benne áll a pénzed két évig, majd felmondják a szerződést és a pénzed visszakapod, csak az már kevesebbet is ér, mint amikor beletetted.
A vásárlók elijesztésének vannak szürreálisabb esetei, mint például, amikor nem csak azt írták az adásvételibe, hogy az önkormányzat 2 év múlva felmondhatja a szerződést, hanem azt is, hogy eközben viszont a vevőnek két éven belül fel kell újítania a házat.
Vagy amikor úgy árulnak egy bezárt óvoda telkét, hogy a jelenlegi építési szabályzat szerint nem nagyon lehet vele mit kezdeni, mert csak oktatási funkciója lehet, ugyanakkor az önkormányzat felvázolja a tervezett övezeti besorolást, amiben már lakófunkció is megengedett, majd külön kiemelik, hogy semmiféle garanciát nem vállalnak rá, hogy valóban át is fogják minősíteni.

A megfelelő árakról 15 éve ugyanaz a cég, az Aquadom Kft. gondoskodik, ők készítik a Hegyvidék valamennyi értékbecslését. A kft. gondos munkával szinte bármilyen ingatlan értékét képes nevetséges összegben meghatározni.
Kedvenc példám, mikor a Hegyalja úti bezárt Honi abc-ről kellett értékelési szakvéleményt prezentálniuk.
Itt úgy jártak el, hogy kiszámolták a telek értékét úgy, mintha nem lenne rajta épület, majd kiszámolták az épületét, mintha nem tartozna hozzá telek, aztán fogták magukat és ezt a két számot véletlenül se összeadták, hanem átlagolták. E szerint a logika alapján, ha nekem van egy 100 milliót érő telkem és építek rá egy 60 milliót érő házat, akkor ezt jól elbasztam, mert így együtt már csak 80 milliót fognak érni összesen, hiszen az értékeket nem összeadni kell szerintük, hanem átlagolni.

A fák védelméről szóló rendeletet lehet érdemes lenne átnevezni

A kerület fák védelmében született rendelete alaposabban megnézve nem sok jót ígér a pótlás gyanánt ültetett új fák számára.
A XII. kerületben az a szabály, hogy ha a saját telkeden engedéllyel kivágod a fákat, akkor ezeket pótolni kell, viszont azzal már nem kell foglalkoznod, hogy ezek életben is maradjanak. A rendelet alapján minimum 5 cm2 törzsátmérőjű fákat kell ültetni, amiket következő tavasszal még elvileg lecheckol az önkormányzat, hogy életben vannak-e, ami ezzel el is végezte a dolgát. Csakhogy ugyanez a rendelet arról is rendelkezik, hogy 10 cm2 törzsátmérő alatt bármilyen fát engedély nélkül ki lehet vágni, szóval az ellenőrzés után, aki akarja, már ki is vághatja a pótlásként ültetett darabokat. Így tényleg nagyon sok értelme van ennek az egésznek.

A drónról lesavazott kert és társai

Abból is lehet probléma, ha túl sok fa van egy kerületben: van mit kivágni.

Kerületi pártiroda kórkép

Belenézve a mindenféle pártok XII. kerületi szervezeteinek jelenlegi működésébe, hasznos dolgokat nem igazán sikerült találni, törvénytelenséget és értelmetlenséget viszont annál többet.
Az persze egy dolog, hogyan néznek ki a pártok kerületi irodái, végülis az ő bajuk, hogy némelyiket nehéz egy hányástól megkülönböztetni, ami viszont nagyobb probléma, hogy ezeket az üzlethelyiségeket a XII. kerületi önkormányzattól kapják szinte ingyen. Ezt hívják tiltott pártfinanszírozásnak.

Rohanó világunkban új lehetőségeket kínál a mobilzebra

Önkormányzati képviselőként megtanulja az ember, hogy a lakosság gyalogszerrel közlekedő része akkor lenne elégedett a lakóhelye környékén levő zebrák számával, ha minden úttest teljes hosszában csíkozott lenne.
Ilyen fejlesztéseket egyelőre nem sikerült eszközölnünk, de legalább a Városmajor és a Szamos utca kereszteződésénél sikerült elérni, hogy az önkormányzat kialakítson egy gyalogátkelőt, amire amúgy tényleg szükség volt.
Szerintem mindent bevetettünk, többek közt egy zebrajelmezt és egy mobilzebrát is. Utóbbi hasznos fejlesztés, egy molinóra festett “zebrát” takar, amit magaddal vihetsz és ha át szeretnél kelni az úttesten, csak ki kell gurítanod magad elé, ahogy azt a videón is láthatjátok.

A Böszörményi úton kisebb gond volt a zebrákkal, itt pusztán elfelejtette visszafesteni őket a kivitelező egy útfelújítás után. Meg is jelent egy oroszlán, ami megette a zebrát, illetve egyel odébb pacman-ek is hasonlóan cselekedtek, és a kerület vezetésének gyorsan eszébe is jutott visszafesteni a hiányzó zebradarabokat.


Mindjárt megnyerjük a választást, csak előbb még kéne szereznünk pénzt szórólapra és plakátokra.
A XII. kerületi önkormányzati választási kampányt itt tudod támogatni:


A kerületi városfelújító akciók meg ilyesmik majd egy másik posztban lesznek, mert már idáig se jutottál el.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more